A Főtitkárok, avagy Kádár János felemelkedése a Kamrában
„Három és fél évesen a szüleim társaságában a Rajk-per közvetítését hallgattam; akkor tanultam meg azt a mély hangrendű, borzongató szót, hogy »áruló«...” Hetven évvel később pedig Spiró György elkezdte írni a Főtitkárok című drámáját, amelyet a Katona József...20 év után felfüggeszti működését a Tünet Együttes
"Vége van. A Tünet Együttes kihűlt. Hogy ez fagyhalál, vagy téli álom, majd elválik, ha egyszer lesz még tavasz." Közreadjuk a Tünet együttes alapítója, Szabó Réka búcsúlevelét.Elindult a regisztráció a Hungarian Ballet Grand Prix – Veszprém 2023-ra
A nemzetközi balettversenyre a 7-18 éves balettnövendékek jelentkezését várják március 14-éig.Vajon azt tudjuk, hogyan jött létre Magyarország első musical-színháza, a Rock Színház?
Örülhetnek a musical szerelmesei: minden hónapban klubest várja őket, beszélgetésekkel, élő zenével, kedvelt dallamokkal és interaktív játékokkal. A második klubest február 22-én lesz, amelyre a három házigazda: Borsi László, Kocsák Tibor és Várkonyi Mátyás két ikonikus musical...Eszenyi Enikő tart tárlatvezetést a Műcsarnokban
A színésznő éppen tegnap tette közzé, hogy soha többet nem ad interjút magyar lapnak (félig-meddig megértjük), most egy tárlatról szóló hírben bukkantunk a nevére, s ha hozzávesszük, hogy a Játékszínben vállalt szerepet, kijelenthetjük, hogy színészként visszatért Budapestre,...Jönnek a fiatalok – A Pesti Színház felújította a Kinek az ég alatt már senkije sincsen című előadást
A Pesti Színház felújította, és új szereposztással ismét műsorra tűzte a Kinek az ég alatt már senkije sincsen című előadást.Két barát ül egy színpadon...
Szerzőnk Bálint András és Jordán Tamás Molnár Ferenc-estjén járt, a Rózsavölgyi Szalonban.Serbán Attila leveszi a szép, színes kabátját
Serbán Attila és Barát Attila búcsúzik, Szaszák Zsolt érkezik a Madách Színház "József és a színes szélesvásznú álomkabát" című musicaljébe.35 év alatt 75 színész, több mint ezer előadás és egymillió néző: MI AZ?
Harmincöt éve annak, hogy a Vígszínházban bemutatták A padlást. A musical a magyar színháztörténet egyik legsikeresebb darabjává vált, a zeneszerző Presser Gábor szerint már hozzátartozik a városhoz és az országhoz.Végre egy jó hír!
A tervezett tavaszi újranyitásnál hamarabb, már február 11-én ismét megnyitja kapuit a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház.Tánc a pokolban
Csányi Sándor és Tenki Réka először állnak együtt, egy színpadon: Dr. Edith Éva Eger A döntés című világsikerű művéből készült előadásban, az Erzsébetligeti Színházban.A cikk, amelynek meg sem kellett volna születnie, mégis örülünk neki
Sosem gondoltuk volna, hogy valósággá válnak a filmes disztópiák, és lesz olyan időszak, amikor ki sem tehetjük a lábunkat a lakásból (covid), aztán épphogy kijöttünk belőle, azt nem gondoltuk volna, hogy bezárhatnak színházak amiatt, hogy nem tudják fizetni a fűtést és/vagy a...