Fotó: Mohos Márton, 24.hu

Eszenyi Enikő visszatér Budapestre, színésznőt játszik a Játékszínben

A Blikk értesülése szerint a színésznő a héten kezdett próbálni a Játékszínben, így közel három évvel a Vígszínházból való botrányos távozása után Budapesten is visszatér a színpadra.
 
Fotó: Simon Erika 

Februárban Fehérváron lesz dühös a 12 ember – Cserhalmi György rendezésében

Az ideiglenes épületbezárás idején sem maradnak a székesfehérváriak színház nélkül. Február 25-én a Tizenkét dühös ember című előadást különleges helyszínen, a székesfehérvári Városháza Dísztermében mutatják be Cserhalmi György rendezésében.
 
Márkus Luca kapta a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt

Márkus Luca kapta a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt

A Vígszínház társulatának titkos szavazása alapján 2022-ben Márkus Luca nyerte el a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt az Inkognitó és a Szeget szeggel című előadásokban nyújtott alakításaiért.
 
Újra színre vitték az első magyar musicalt a Pesti Színházban

Újra színre vitték az első magyar musicalt a Pesti Színházban

A magyarországi premierje idején, 1961-ben formabontónak számító első magyar musicalt, az Egy szerelem három éjszakáját ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében mutatták be a Pesti Színházban.
 
Fotók: Horváth Judit

Egy nagyon kemény óra a Sufniban: Médeia

Banális történet, szinte közhelyes. 15 év házasság és két gyerek után a férj új asszonyt talál magának. Fiatalabbat, csinosabbat. Láttunk már ilyet.
 
Egy vígjátékban hozták össze az egykori szappanopera-szereplőket

Egy vígjátékban hozták össze az egykori szappanopera-szereplőket

Moravetz Levente a Közjegyző az emeleten című vígjátékban vonultatja fel a korábbi televíziós szappanopera-szereplőket: Szőke Zoltánt és Gyebnár Csekkát a "Barátok közt"-ből, továbbá Suhajda Dánielt és Madár Veronikát a "Jóban Rosszban"-ból.
 
Idén a Fővárosi Operett Színházban és a Pesti Magyar Színházban is lesz Mikulásgyár-átvevőpont

Idén a Fővárosi Operett Színházban és a Pesti Magyar Színházban is lesz Mikulásgyár-átvevőpont

Mindkét színház aulájában hivatalos gyűjtőpontot helyeztek el, ezeken a pontokon is várják a jól szállítható, csomagolható adományokat.
 
Fotók: Juhász Éva/Magyar Színház

Cserhalmi György rendezése a Magyar Színházban: Tizenhét hattyúk

A Pesti Magyar Színházban idén februárban bemutatott monodrámát Péteri Lilla játssza, a műből a színpadi változatot Szegő János készítette, a rendező pedig a színésznő egykori kaposvári osztályfőnöke, Cserhalmi György.
 
Ideiglenesen Szentesre költözik a Békéscsabai Jókai Színház

Ideiglenesen Szentesre költözik a Békéscsabai Jókai Színház

Mivel a békéscsabai színházat három hónapra energiatakarékossági okokból be kell zárni, az arra az időszakra tervezett bemutatókat a teátrum az általa működtetett szentesi Tóth József Színház és Vigadóban mutatja be.
 
Béranyák a Vígszínházban

Béranyák a Vígszínházban

A béranyaság különböző aspektusait mutatja be jelenetfüzéreken keresztül Czukor Balázs Béranyák című előadása. A számos etikai kérdést megfogalmazó és egyéni tragédiákat, reményt és reménytelenséget felvázoló szkeccselőadást Hegyi Barbara, Petrik Andrea, Waskovics Andrea,...
 
Fotó: Szegedi Szabadtéri/FB

A holdvilágtól Al Di Meoláig – évadot hirdetett a Szegedi Szabadtéri Játékok

A Dóm téren zenés darabokkal, az Újszegedi Szabadtéri Színpadon pedig koncertsorozattal várja a közönséget jövő nyáron a Szegedi Szabadtéri Játékok.
 
Párker Péter, avagy a legvidámabb redpill kontent

Párker Péter, avagy a legvidámabb redpill kontent

Összeesküvés elméletek, elmagányosodás, torzított valóságok – az internet toxikus hatásait állítja reflektorfénybe a Tér12 Kulturális Egyesület új produkciója.
 
Átadták a Színikritikusok díjait

Átadták a Színikritikusok díjait

A budapesti Katona József Színházban szeptember 17-én rendezett díjátadó gáláról az Örkény Színház négy, a Weöres Sándor Színház és...
 
Színház naptár

Az Átriumnak ez lesz a búcsúévada

Miközben csordogálnak a sajtónak szánt bejelentések egy-egy színház soron következő évadáról, az Átrium a FB-on dobta le az atomot. Nem igazán az isten akaratából.

Kéttucat előadás a Vidor Fesztivál színházi programjában

Huszonnégy produkció lesz látható az augusztus 25-től szeptember 5-ig tartó, a Móricz Zsigmond Színház által szervezett Vidor Fesztivál színházi kínálatában.
Új színdarabok
A KÉTELY FÁTYLAI
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Mágnás Miska
Mágnás Miska
Székesfehérvár