A hét premierje: A lány a vonaton – JÁTÉKSZÍN

Paula Hawkins A lány a vonaton című regényének színpadi adaptációját október 11-én mutatják be a Játékszínben, Horgas Ádám rendezésében, Lévay Viktóriával a főszerepben.

A hét premierje: A lány a vonaton – JÁTÉKSZÍN
Az Átriumnak ez lesz a búcsúévada

Az Átriumnak ez lesz a búcsúévada

Miközben csordogálnak a sajtónak szánt bejelentések egy-egy színház soron következő évadáról, az Átrium a FB-on dobta le az atomot. Nem igazán az isten akaratából.
 
Fotó: Mohos Márton, 24.hu

Eszenyi Enikő visszatér Budapestre, színésznőt játszik a Játékszínben

A Blikk értesülése szerint a színésznő a héten kezdett próbálni a Játékszínben, így közel három évvel a Vígszínházból való botrányos távozása után Budapesten is visszatér a színpadra.
 
Fotó: Szegedi Szabadtéri/FB

A holdvilágtól Al Di Meoláig – évadot hirdetett a Szegedi Szabadtéri Játékok

A Dóm téren zenés darabokkal, az Újszegedi Szabadtéri Színpadon pedig koncertsorozattal várja a közönséget jövő nyáron a Szegedi Szabadtéri Játékok.
 
Fotók: Játékszín

Hallássérülteknek ajánlott okostelefonos fejlesztést mutattak be a Játékszínben

A színházi előadásokon elhangzó szövegeket feliratként streameli a közönség soraiban ülők okostelefonjainak kijelzőjére a Vodafone új fejlesztése, amelyet a telekommunikációs cég a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével (SINOSZ) és a Játékszínnel közösen mutatott be...
 
Az alkotók az olvasópróbán

Műsoron az Adáshiba – dupla premier májusban

Szakonyi Károly nagy múltú színművét Bagó Bertalan rendezésében, koprodukcióban viszi színre a Játékszín és a székesfehérvári Vörösmarty Színház. A premier Budapesten május 21-én, Székesfehérváron 28-án lesz.
 
Lemondott a Szegedi Szabadtéri Játékok vezetése

Lemondott a Szegedi Szabadtéri Játékok vezetése

Felmentését kérte Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója, s hozzá hasonlóan távozik a fesztivál éléről Harangozó Gyula művészeti igazgató is - tájékoztatta a kulturális szakember kedden az MTI-t.
 
Befér-e Szabó Győző a karácsonyfa alá?

Befér-e Szabó Győző a karácsonyfa alá?

Emeljük a tétet: befér-e Szabó Győző ÉS Stohl András a karácsonyfa alá? Az általunk megjelölt formátumban igen! :)
 
 Rádiójáték készül a Régimódi történetből

Rádiójáték készül a Régimódi történetből

December 26-án a Vörösmarty Rádió hullámhosszán a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulata kezd bele a mesébe. A Régimódi történet című hangjáték első részét szombat 18 órától hallgathatják meg, amely a premiert követően a színház saját felületén, a Mindig Veled!...
 
Fotó: Pexels

Indul a SzínházTV

A SzínházTV egy online színházi streaming szolgáltató platform, amelyen keresztül otthonról nézhetünk élő színházi előadásokat. A csatorna a Jurányi Ház Egy őrült naplója című darabjával debütál november 12-én este 19:00 órakor, ezután pedig minden csütörtökön 19:00-kor...
 
Parfümbe burkolt némafilm: Chaplin a Teréz körúton

Nem színes, de szagos: Chaplin a Teréz körúton

Október 17-én tűzi műsorra az évad első premierjét a Játékszín. Nagyvárosi fények címmel, Szente Vajk rendezésében különleges színrevitelt mutatnak be: Chaplin 1931-ben forgatott, azonos című némafilmjének színpadi adaptációját.
 
Fotó: MTI Archív

Kiírták Vitray Tamás szerepét a szegedi darabból

Mint arról mi is hírt adtunk, különleges, ugyanakkor testhez álló feladatot kapott volna Vitray Tamás az Újszegedi Szabadtéri Színpad Agrippina című előadásában.
 
Ingyenes előadás és koncert lesz a szegedi Dóm téren

Öröm az ürömben: ingyenes előadás és koncert lesz a szegedi Dóm téren

A jelenlegi, járvánnyal sújtott helyzet változékonysága tükröződik a Szegedi Szabadtéri Játékok döntéseiben: miután kétszer is bejelentették, hogy NEM lesznek játékok a híres helyszínen, most azzal az örömhírrel szolgálhatnak, hogy mégis, igaz, csak két estén, de azok ingyenesek.
 
A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál Színházat

A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál...

Figyelem: ez a Mellékhatás nem az a Mellékhatás – volt egy azonos című magyar fejlesztésű televíziós thrillersorozat 2020 és 2023 között....
 
Színház naptár

Nagyon NEM OKÉ az iskolai zaklatás – jótékonysági est az Átriumban

A Darázs című előadás az iskolai zaklatás, a feldolgozatlan, kibeszéletlen fiatalkori traumák hosszú távú hatásait tárja elénk (a darabról a cikk végén írunk). A Delta Produkció azonban ezen túl is szeretne tenni a sokakat érintő, akár életeket is veszélyeztető jelenség ellen, ezért a WMN magazinnal karöltve...

Ma este gyilkolunk – majdnem kiszámítható

Október 31-én került a mozikba a Ma este gyilkolunk című magyar film, amelyben olyan színészlegendák játszanak, mint Kern András, Pogány Judit, Jordán Tamás, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Hámori Ildikó, Bálint András, Bánsági Ildikó és Takács Kati, de a fiatalabb generációból is számos kiváló művész, többek között...
Új színdarabok