Eszenyi Enikő visszatér Budapestre, színésznőt játszik a Játékszínben

2023. January 11.  ·   hír   ·  Színházvilág.hu

A Blikk értesülése szerint a színésznő a héten kezdett próbálni a Játékszínben, így közel három évvel a Vígszínházból való botrányos távozása után Budapesten is visszatér a színpadra.

Fotó: Mohos Márton, 24.hu

Mint ismeretes, Eszenyi Enikő 2020 márciusában távozott a Vígszínházból, utána majd egy évig hallgatott, eltűnt a nyilvánosság elől, később arról lehetett hallani, hogy szülővárosában, Csengerben, a helyi művelődési központban szervez színjátszó kört, illetve színházi előadásokat. A helyi református templom kertjében Csehov Sirályát vitte színre a Csengeri Alkotóközpont nevű formációval. A színésznő bizalmi embere által ügyvezetett CSAK! nevű cég és Csenger az Index értesülése szerint kiugró, 300 millió forintos támogatást kapott előadó-művészeti tevékenység folytatására.

A Játékszín-béli előadást Szikora János rendezi, a darab pedig a Csodálatos vagy, Júlia.

Julia Lambert remek humorú, csodálatos színésznő, mindene a színpad, a játék, más nem is létezik számára. Megteheti, hisz ott van mellette színházigazgató férje, aki két lábbal áll a földön, és bölcsen veszi tudomásul felesége mulatságos szeszélyeit. Még azt is, amikor Júlia beleszeret a jóképű, ám üres fejű könyvelőjükbe. Vígjátékba illő, ahogy Júliának ezúttal nem sikerül úrrá lennie az érzelmein… – szól a  darab ismertetője, és a Játékszín honlapjáról azt is megtudjuk, hogy Eszenyi mellett többek között Hirtling István és Pásztor Erzsi is színpadra lép. Bemutató: 2023. február 25.

A színáz ma a FB oldalán köszöntötte Eszenyit:

A Blikk cikkében olvasható:

"Azt gondolom, egy ilyen formátumú színésznőt, mint Eszenyi Enikő, nem szabad sokáig mellőzni. Maximum ne rendezzen, mert azzal újra hatalmi lehetőséget kap, és az vethet fel kérdéseket" – jelentette ki egyik kollégája, egy színházi menedzser szerint azonban már senkit nem érdekel igazán, mi történt három évvel ezelőtt."

 

 

Eszenyi Enikő, Játékszín

 

 

Szólj hozzá!


Átadták a Színikritikusok díjait

Átadták a Színikritikusok díjait

A budapesti Katona József Színházban szeptember 17-én rendezett díjátadó gáláról az Örkény Színház négy, a Weöres Sándor Színház és...
 
Színház naptár

Az Átriumnak ez lesz a búcsúévada

Miközben csordogálnak a sajtónak szánt bejelentések egy-egy színház soron következő évadáról, az Átrium a FB-on dobta le az atomot. Nem igazán az isten akaratából.

Kéttucat előadás a Vidor Fesztivál színházi programjában

Huszonnégy produkció lesz látható az augusztus 25-től szeptember 5-ig tartó, a Móricz Zsigmond Színház által szervezett Vidor Fesztivál színházi kínálatában.
Új színdarabok
A KÉTELY FÁTYLAI
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Mágnás Miska
Mágnás Miska
Székesfehérvár