Rádiójáték készül a Régimódi történetből

2020. december 17.  ·   Ajánló   ·  Színházvilág.hu

December 26-án a Vörösmarty Rádió hullámhosszán a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulata kezd bele a mesébe. A Régimódi történet című hangjáték első részét szombat 18 órától hallgathatják meg, amely a premiert követően a színház saját felületén, a Mindig Veled! podcaston is bármikor visszahallgathatják.

 Rádiójáték készül a Régimódi történetből

Szabó Magda Régimódi történet című regénye feleleveníti saját családja, elsősorban édesanyja múltját. A történet az 1830-as évektől követi nyomon négy nemzedék életét, egy család történetét: tele fájdalommal, szeretettel, együttléttel, különválással. Egy női történet, amelyben a kislányok nagylányokká nőnek, szerelembe esnek, kiábrándulnak, férjhez mennek, anyává válnak. Olyan nők története ez, akiket arra rendelt az élet, hogy saját lábukra álljanak, és kezükbe vegyék sorsuk irányítását. Olyan anyáké, akik harcolnak egymással, a világgal, családjuk tagjaival, és minden erejükkel küzdenek a fennmaradásért. Hogy legyen, aki elmeséli majd a történetet…

A rádiójáték rendezője Hargitai Iván, aki azért is döntött úgy, hogy feleleveníti ezt a méltatlanul elfeledett műfajt, mert manapság, nem igazán készül nagyformátumú színészekkel hangjáték.

„Óriási élményt nyújtott a munka. Ebben a beszorult, covidos, szürke, téli állapotban nagyon jóleső egy ilyen rendkívül izgalmas és nemes irodalmat hallgatni otthon. A rádiójáték több is meg kevesebb is, mint a színpadi; kevesebb azáltal, hogy egy csomó akciót nem lát a néző, mint ami a színpadon történik, viszont abban fantasztikus, hogy kigyújtja a hallgató fantáziáját, ő képzeli oda az arcot, a gesztusokat, a környezetet. Az utómunka is izgalmas, bele kell képzelni magamat a hallgató fejébe, fülébe, és aszerint kell a drámát és a fantáziát képviselni. Biztosan más lesz, mint a színházi előadás, hiszen bármennyire is ismerik a nézők a fehérvári színészeket, ettől függetlenül talán önállóbb életre kel maga a Szabó Magda történet, és a figurák, talán méginkább összemosódik a 19. századi debreceni életérzés és a játék, mint ahogy a színpadon történt. Talán még élethűbb és testközelibb ez a része” – mesélte.

Szereplők: Varga Mária, Ballér Bianka, Kuna Károly, Lábodi Ádám, Varga Lili, Kerkay Rita, Varga Gabriella, Váradi Eszter Sára, Soltész Rita, Nagy Judit Ildikó, Nagy Péter, Sághy Tamás, Tűzkő Sándor, Juhász Illés, Kozáry Ferenc, Kelemen István, Kricsár Kamill.

Narrátor: Tóth Ildikó.

A rádiójáték premierje 2020. december 26-án 18 órakor lesz a 99.2-n, a második részt január 9-én hallgathatják meg.

Vörösmarty Színház, Székesfehérvár, Szabó Magda, Régimódi történet, rádiójáték

 

 

Szólj hozzá!


Ötórai tea Mucsi Zoltánnal

Ötórai tea Mucsi Zoltánnal

Ma – értelemszerűen 5 órakor – online teadélutánra várja a Vasas Könyvtár az érdeklődőket: a Magdolna 5-7 sorozat online adásában Mucsi...
 
Színház naptár

Szegény Dzsoni... – jótékonysági online felolvasás a Centrálban

Ahogy arról mi is beszámoltunk, leégett Pataki Ági, a Centrál színházi titkára és Vida Antal (Tordas Rádió) háza Tordason. Eddig is segített, aki tudott: színészek pakoltak ki a házból, díszítők lapátolták le a maradványokat a tetőről. Most pedig 56 színész összefogásával jótékonysági online előadást szervez a színház.

Vérbeli vámpírkomédia a Centrál Színházban

Romhányi József születésének 100. évfordulója alkalmából, 2021. március 6-án szombaton este 7-kor – ha nem is ülhetünk még be a nézőtérre – premier lesz a Centrál Színházban.
Új színdarabok