Öröm az ürömben: ingyenes előadás és koncert lesz a szegedi Dóm téren

2020. June 10.  ·   hír   ·  Színházvilág.hu, MTI

A jelenlegi, járvánnyal sújtott helyzet változékonysága tükröződik a Szegedi Szabadtéri Játékok döntéseiben: miután kétszer is bejelentették, hogy NEM lesznek játékok a híres helyszínen, most azzal az örömhírrel szolgálhatnak, hogy mégis, igaz, csak két estén, de azok ingyenesek.

Ingyenes előadás és koncert lesz a szegedi Dóm téren

Az Újszegedi Szabadtéri Színpadon egyetlen változást leszámítva az eredetileg meghirdetett produkciókat láthatja a közönség. Július 17-én Händel Agrippina című vígoperájával indul az évad, ezt követően július 24-én és 25-én Szente Vajk rendezésében érkezik a Legénybúcsú. A sort egy Moliére-komédia, az Úrhatnám polgár folytatja, majd a Hófehérke és a hét törpe című családi mesebalett látható.

Nemcsak kisebbik játszóhelyén, Újszegeden, hanem a Dóm téren is tart előadásokat a Szegedi Szabadtéri Játékok, júliusban az Akárki című moralitásjátékkal, augusztusban szimfonikus zenekari koncerttel várják a közönséget.

Herczeg Tamás igazgató közölte: ugyan nem a megszokott színpadon, hanem a körülményekhez igazodva kerülnek színre produkciók a Dóm téren.

"Most jött el a történelmi pillanat, amellyel mintegy 90 éve adósok vagyunk, hiszen a Szegedi Szabadtéri Játékok előképe a salzburgi dóm előtti játékok, amelynek műsorán minden évben az Akárkit állítják színre" – fogalmazott. Hugo von Hofmannsthal műve az emberi lét alapkérdéseivel foglalkozik, a főszerepekben pedig két Kossuth-díjas művészt láthat a közönség. Július 24-én a címszerepben Zsótér Sándor, míg a Halál és a Bölcs szerepében Hegedűs D. Géza lép színpadra. A Fogadalmi Templom elé álmodott produkciót Bodolay Géza rendezi.

Mindemellett augusztus 15-én egy szimfonikus zenekari koncert is gazdagítja az idei kínálatot.

Mindkét Dóm téri produkciót ingyenesen tekinthetik meg a nézők.

Az évad idei előadásainak törlése nagy veszteség mindenki számára, mert láthattuk volna például a West Side Storyt Alföldi Róbert rendezésében vagy a Jézus Krisztus Szupersztárt, amelyben Pilátusként tért volna vissza az egykori főszereplő, Sasvári Sándor.

 

Szegedi Szabadtéri Játékok, Akárki, ingyenes koncert

 

 

Szólj hozzá!


Június 20-án temetik Máthé Erzsit

Június 20-án temetik Máthé Erzsit

A Fiumei úti sírkertben vesznek végső búcsút Máthé Erzsi színművésztől – közölte szerdán Facebook-oldalán a budapesti Katona József...
 
Színház naptár

40. születésnapját ünnepli idén a Zsámbéki Nyári Színház

A Zsámbéki Szombatokat 40 évvel ezelőtt, 1983-ban Mátyás Irén és Bicskei Gábor alapította beírva ezzel a várost a kortárs színjátszás és színházművészet fontos helyszínei közé. Azóta a színház játszóhelye megváltozott és célcsoportja is átalakult, de az irodalom és a színházi iránti elköteleződés a városban...

Az utolsó este EGYÜTT

Mint arról már beszámoltunk, 20 év után felfüggeszti működését a Tünet Együttes. Az elkövetkezendő egy hónapban több előadást játszik még a társulat, majd június 13-án 18 órától a Trafóban tartják a Tünet Búcsú napját.
Új színdarabok
Rigoletto
Rigoletto
Budapest 
Rigoletto
Rigoletto
Budapest 
Rigoletto
Rigoletto
Budapest 
Rigoletto
Rigoletto
Budapest 
Rigoletto
Rigoletto
Budapest 
Rigoletto
Rigoletto
Budapest 
Rigoletto
Rigoletto
Budapest 
Rigoletto
Rigoletto
Budapest