Nem színes, de szagos: Chaplin a Teréz körúton

2020. október 01.  ·   premier   ·  Színházvilág.hu

Október 17-én tűzi műsorra az évad első premierjét a Játékszín. Nagyvárosi fények címmel, Szente Vajk rendezésében különleges színrevitelt mutatnak be: Chaplin 1931-ben forgatott, azonos című némafilmjének színpadi adaptációját.

Parfümbe burkolt némafilm: Chaplin a Teréz körúton

A színrevitelt Zólyomi Zsolt parfümőr illatkompozíciói egészítik ki. A néma produkciót egyedi technikával teszik izgalmasabbá – az illatok az előadás egyes pontjain a cselekményhez kapcsolódó asszociációkat erősítik.

Szente Vajk negyedik alkalommal rendez a Játékszínben. A Tied a világ, A szőke ciklon és a Legénybúcsú után egy unikális, néma előadást álmodott színpadra – legalább annyira merészen, mint maga Chaplin, aki már a hangosfilmek időszakában forgatta le nagy sikerű némafilmjét. Fekete-fehér látványvilág, zenére kidolgozott mozgássorok és a némafilmek stílusát idéző színészi játék jellemzi majd az előadást.

„A Chaplin korabeli színjátszás eszközei megváltoztak már, épp ezért lehet ma újra izgalmas a néma történetmesélés” – nyilatkozta.

Azt is kiemelte, Charlie Chaplin kétségtelenül a filmművészet egyik letéteményese, a mai filmes- és vicctechnikák mind tőle erednek, személye és alkotói munkássága megérdemli a mai emberek figyelmét is. Hozzátette, a színrevitel nem pusztán azért lesz érdekes, mert némán játszani nóvum, hanem mert jó a történet.

A cselekmény középpontjában egy csavargó áll, aki magányosan tölti napjait a nagyvárosban. Egy nap rámosolyog a szerencse: beleszeret egy vak virágáruslányba és ráadásul megmenti egy milliomos életét, aki ettől fogva barátjának tekinti. A bökkenő csak az, hogy a gazdag mecénás csak akkor ismeri meg, ha részeg, és ebből sok-sok galiba származik. A Csavargó a gazdag pártfogójától kapott pénzből meggyógyíttatja a lányt, ő maga viszont börtönbe kerül...

Nagy Sándor, Kolovratnik Krisztián és Kovács Gyopár mellett Zsurzs Kati, Csonka András / Szirtes Balázs, Gáspár Kata és Túri Lajos Péter lép színpadra.

„Néma színházat csinálni óriási vállalkozás, mert nem állnak rendelkezésre azok a mechanizmusok, amelyek próza vagy zenés színház esetén adottak – mondja Szente Vajk. – Remek színészekkel dolgozom azonban, akiknek ezúttal „csak” a tehetségük és a zene áll rendelkezésükre. Fontos megjegyeznem, hogy nem mozgásszínházat hozunk létre, inkább egy természetes játékmóddal, a lélektani realizmus eszközeivel elmesélt történetet igyekszünk színre vinni.”

Az előadás zeneszerzője Gulyás Levente, a díszletet Rákay Tamás, a jelmezeket Kovács Yvette Alida tervezte.

Játékszín, Chaplin, Nagyvárosi fények, Szente Vajk

 

 

Szólj hozzá!


Mamma Mia! 400

Mamma Mia! 400

A Madách Színház 2021. november 22-én játszotta 400. alkalommal Benny Andersson- Björn Ulvaeus-Catherine Johnson: Mamma Mia! című musicaljét.
 
Színház naptár

Szakmai és közönség díjakat osztottak az első első eSzínház Fesztiválon

Október 20-án ünnepélyes keretek között kiosztásra kerültek az eSzínház Fesztivál szakmai- és közönségdíjai, valamint az Alapítvány a Magyar Színházakért 2020-as szakmai díjai is, amelyek a pandémia miatt a tavalyi évben nem kerültek átadásra. A ünnepi átadóra a Radnóti Miklós Színházban került sor, a legjobb férfi...

Csomolungma 80 perc alatt

A Vörösmarty Színház bemutatta A cégvezetőt. A dupla premieres hétvégén a Pelikán Fészek is dugig megtelt, hiszen Háy János A cégvezető című regényéből készült monodrámát mutatta be a székesfehérvári Vörösmarty Színház Sághy Tamás előadásában. A 80 perces sorsjáték, a Háy-Sághy páros és a mindekit érintő...
Új színdarabok