Az üvegcipővel indul a Vígszínház bemutatóinak sora

Összesen nyolc bemutatót tartanak a körúti színházban, amelynek első premierje szeptember 23-án Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka lesz Mohácsi János rendezésében, míg a Pesti Színházban október 7-én Hanoch Levin, izraeli drámaíró Krum című tragikomédiáját láthatják a nézők Valló Péter rendezésében.

Rudolf Péter a VÍG Napokon (Fotó: Vígszínház/ Juhász Éva)
Fotó: Katona József Színház

A Katona jubileumi, 40. évada, amelyben Bán Jánosról kisbolygót neveztek el

2023. június 16-án megtartotta évadzáró társulati ülését a budapesti Katona József Színház. Máté Gábor elmondta: a színház minden dolgozója büszke lehet rá, hogy a folyamatosan fennálló gazdasági nehézségek ellenére a 40. évad az intézmény gyökereihez méltó módon zajlott le.
 
Fotó: Vígszínház

A Vígszínház társulata addig játszik, amíg a nézők el nem hagyják a hajót...

Szeptember 14-én megtartotta a Vígszínház évadnyitó sajtónyilvános társulati ülését. Rudolf Péter igazgató beszélt a színház előtt álló kihívásokról és az idei nem szokványos évadról, ahol három játszóhelyen nyolc bemutatót terveznek. (A hír csúszásáért a szerkesztő...
 
Fotó: Szentendrei Teátrum

Szentendre, nyár, Teátrum

Huszonkét produkcióval, a kísérőprogramokkal együtt összesen 40 eseménnyel várja a látogatókat a Szentendrei Teátrum nyári évada június 30. és augusztus 26. között.
 
Fotók: Horváth Máté

A Katona évadzáróján is megemlékeztek Haumann Péterről

Évadot zárt a Katona. A társulati elején néma felállással emlékeztek a nemrég elhunyt Haumann Péterről, aki 1994 és 2016 között, huszonkét éven át volt a társulat tagja, valamint Magyar Lászlóra, aki 1984-től 1994-ig, majd 1998-tól 2000-ig volt a színház legendás művészeti...
 
VÍgmajális (Fotó: Vígszínház - Juhász Éva)

Vajon milyen lesz a Pinokkió Presser Gábor közreműködésével? Évadot hirdetett a Vígszínház

A hagyományokat követve a Vígszínház 126. születésnapján ismerhette meg a közönség a 2022/23-as évad bérletes előadásait és újdonságait.
 
A nyárnak ugyan vége, de a Kultkikötő nem zár be!

A nyárnak ugyan vége, de a Kultkikötő nem zár be!

A munka nem állt meg, folyamatosan szervezik az programokat: állandó játszóhelyeinken, többek között Balatonföldváron, Balatonszárszón és Balatonbogláron – évszakonként egy felnőtteknek és egy gyerekeknek szóló előadást is bemutatnak.
 
Előadásról előadásra hirdeti meg műsorát a Zentai Magyar Kamaraszínház

Előadásról előadásra hirdeti meg műsorát a Zentai Magyar Kamaraszínház

Bár kissé furcsán hangzik mindez, de teljesen észszerű döntésnek tűnik mostanában: nem hirdet szokásos évadot az idén a Zentai Magyar Kamaraszínház, a teátrum igazgatója szerint ugyanis annyira bizonytalan a helyzet, hogy inkább előadásról előadásra haladva hirdetik meg programjaikat.
 
Fotó: Vígszínház

Rudolf Péter színházetikai kódex kidolgozását javasolja

Szigorú biztonsági protokoll mellett megtartotta évadnyitó társulati ülését a Vígszínház. A színház új évadterve és a belső ügyeik mellett a teljes színházi szakmával is foglalkoztak.
 
 Kabát és maszk – az Örkény Színház évadkezdése még a vírusról szól

Kabát és maszk – még a vírusról szól az Örkény Színház évadkezdése

Reméljük, a folytatás ennél sokkal hagyományosabb színházat hoz majd. Hiszen komoly munka folyik: előző évadban elmaradt három produkció mellett hét új bemutatóval készül új évadára az Örkény Színház.
 
Öt hónap után újranyitnak a színházak Szerbiában

Öt hónap után újranyitnak a színházak Szerbiában

Öt hónap után hétfőn újranyitnak a mozik és a színházak Szerbiában, a kötelező elővigyázatossági intézkedéseket azonban továbbra is be kell tartani. A nyugat-balkáni térség többi országában azonban továbbra is zárva tartanak a kulturális intézmények.
 
Fotó: Neményi Márton Előadáskép: Dömölky Dániel

Rendhagyó évad – rendhagyó évadkönyv a Katonában

A karantén időszakára reagáló, különleges fotósorozat készült a Katona idei évadkönyvébe. A könyv a jegypénztár nyitását követően, azaz ma 13 órától megtalálható a Katona József Színház Közönségszolgálati Irodájában és az Előcsarnokban.
 
Rudolf Péter már hivatalosan a Vígszínház igazgatója

Rudolf Péter már hivatalosan a Vígszínház igazgatója

Rudolf Péter, aki hivatalosan július 1-től a Vígszínház igazgatója, szerdán tartott sajtótájékoztatót a jövő évadról
 
Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi fesztivál lesz Balatonalmádiban!

Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi...

Idén hatodik alkalommal, június 28. és 30. között kerül megrendezésre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az ország egyetlen nemzetközi...
 
Színház naptár

Generációnk a padlón hever (Az ügynök halála, Centrál Színház)

Mint arról már többször is hírt adtunk, a Centrál Színház tűzte műsorára a drámairodalom egyik klasszikusát. A főpróbán jártam, és előre bocsájtom, nem kritikaírásra vállalkoztam, hanem arról beszélnék, hogy 2024-ben számomra mit jelentett ez az előadás.

A nők és a művészet – nehezített pálya

Számos kutatás bizonyítja, hogy a női művészeknek nehezebb dolguk van a kreatív szakmákban, mint a férfiaknak.
Új színdarabok
A király beszéde
A király beszéde
Székesfehérvár 
A kék hajú lány
A kék hajú lány
Székesfehérvár 
A kék hajú lány
A kék hajú lány
Székesfehérvár 
kettős:játék
kettős:játék
Budapest