Visszatér a Müpába a Recirquel két sikerprodukciója
Három országot átívelő turnéja után két népszerű ’cirque danse’ produkciójával tér vissza a Müpába a Recirquel. Február 4-5-én az Edinburgh Fringe Fesztivál legjobb produkciójának értékelt My Land, míg február 6-án a tavaly New Yorkban is óriási sikerrel debütáló Non Solus lesz látható a Fesztivál Színházban.

Edinburghban lenne most jó élni!
Több ezer előadás várja a látogatókat az edinburghi fesztiválokon augusztusban. A nemzetközi fesztivál vendégei között van mások mellett Gustavo Dudamel, az eseményt kísérő Fringe-en pedig jócskán több mint háromezer programból válogathatnak az érdeklődők péntektől augusztus...Elsöprő siker koronázta a Recirquel avignoni vendégjátékát
Első alkalommal mutatták be július 5. és 28. között Franciaországban a Recirquel 2018-ban debütált előadását, a My Land-et. Az újcirkuszi produkciót folyamatos telt ház és komoly szakmai érdeklődés kísérte.Csináljuk a cirkuszt!
Cirkuszhíreket mondunk: szerepel benne a Recirquel, a Cirkuszok Éjszakája, a jótékonyság és egy évforduló is.Először léphet fel magyar társulat a New York-i Brooklyn Academy of Music központban
A progresszív művészeti alkotások fellegvára, a New York-i Brooklyn Academy of Music kulturális központ mutatja be a Recirquel Újcirkusz Társulat Non Solus című produkcióját februárban. Ez egyben a Recirquel első bemutatkozása az USA-ban.Századszorra olaszul kel életre A Meztelen Bohóc
November 23-27. között Olaszországban turnézik a Recirquel; ezúttal a világ számos országában komoly szakmai és közönségsikert aratott, A Meztelen Bohóc című produkciójával.Edinburgh után Budapesten is látható a My Land
A Müpában mutatja be az Edinburgh Fringe Festival legjobb produkciójának választott, My Land című darabját a Recirquel társulat a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében október 16. és 21. között.