Menteni a menthetőt: komoly – és szomorú – döntéseket hozott az Átrium

2019. June 28.  ·   hír   ·  Színházvilág.hu

Az alábbiakban teljes terjedelemben közöljük a színház közleményét.

Az illusztráció a Lifeboat (2018.) című dokumentumfilm plakátja

Tisztelt közönségünk!

Az egy hónapos gyűjtési időszak, amit azután hirdettünk meg, hogy a kulturális tao megszüntetése után a tavalyi törvény szerint járó összegnek (amelyet feltételezve tavaly működtünk és idénre terveztünk) mindössze 23%-át ítélte meg az Átriumnak a kulturális kormányzat, véget ért. Célként 100 millió forint támogatást tűztünk ki, mert ezzel lett volna biztosítva, hogy az Átrium korábbi célkitűzései mentén, változatlan szervezetben működhessen. A gyűjtési időszak alatt a közönségtől annyi felajánlást kaptunk, ami éves szinten mintegy 20 millió forintot jelent, amit így is példátlan kiállásnak látunk, és nagyon köszönünk. Ennek, továbbá alkotó- és munkatársaink jelentős áldozatvállalásának köszönhető, hogy az elmúlt hónapokban nem kellett bezárnia a színháznak.

Ha az EMMI által megítélt 50 millió forint hozzáférhetővé válik (sajnos a mai napig még az első részlet időpontja sem ismert), a támogatásokból befolyt 20 millió forinttal együtt is jelentős kompromisszumokat igényel. Minden igyekezetünkkel az válik lehetővé, hogy a repertoár egy része a következő évadban is elérhető legyen, és az épület nyitva maradjon. Új bemutatót nem tudunk tartani, sajnos le kell vennünk a repertoárról előadásokat, drasztikusan kell csökkentenünk az éves előadásszámot, a megmaradó előadásokra jelentősen növelnünk kell a helyárakat, és tág teret kell biztosítanunk a nem kulturális jellegű rendezvények szervezésének is. Vagyis a jövőben az Átrium hangsúlyozottabban befogadó térré válik: a színházterem a jövőben üzleti alapon kibérelhető rendezvények, konferenciák, vagy akár kulturális események megtartására. Az épület tulajdonosa hozzájárult, sőt támogatja, hogy az ilyen bevételek is 100%-ban a kulturális tevékenység támogatására fordítódjanak.

Ennek az átalakulásnak, pontosabban a Kultúráért Felelős Államtitkárság döntésének legfájdalmasabb vonatkozása, hogy az Átrium munkatársainak 90%-tól meg kell válnunk. Közülük többen a kezdetektől fogva a csapat tagjai voltak, és eddig is hatalmas áldozatokat hoztak azért, hogy a színház működni tudjon, de az épületnek a jövőben nem lesz önálló csapata, amely az előadások kiszolgálását el tudná végezni. A produkciók maguk kell, hogy az infrastruktúrát biztosítsák a maguk számára. Mindent megtettünk, és úgy tűnik, jórészt sikerrel járunk abban, hogy a csapatunk tagjainak a piac más szegmenseiben értelmes elfoglaltságot és megfelelő jövedelmet biztosító feladatokat találjunk, illetve közvetítsünk, mert reménykedünk abban, hogy az Átrium egy támogatóbb közegben újra kihozza magából azt, amire bizonyította, hogy képes.

A műsorstruktúra is átalakul: jelenleg úgy látszik, havonta 2-3 produkció lesz látható blokkosított játszásban. Ez újabb hátrányt jelent számunkra a repertoárszínházakkal szemben, hiszen a művészek egyeztetése még a korábbinál is nehezebb lesz.

Még ez is elképzelhetetlen lenne anélkül a szolidaritás nélkül, amit az Átrium közönsége mellett partnerei és befektetői a színház helyzetével kapcsolatban tanúsítanak. Az Átriumban ugyanis az elmúlt években nem jöhettek volna bemutatók azok nélkül a filantróp kultúremberek nélkül, akikkel szemben a színház most képtelen a szerződésben vállalt kötelezettségeit betartani, miközben az általuk finanszírozott produkciók mindenben teljesítették az elvárásokat, így végül is a jó befektetési megítélésük ellenére vesztették el a befektetésüket.

Most arra kell koncentrálnunk, hogy ezt a drasztikus átállást sikeresen véghez vigyük, és nézőink számára elérhetők maradjanak egyes produkcióink, sajnos sokkal ritkábban mint eddig, és magasabb jegyáron, de azzal a szellemiséggel és színházi esztétikával, amelyet közönségünk megszokott az elmúlt időszakban.

A jelenlegi nézői és állami támogatások mellett a 2019/20-as évadban a következő színházi előadásokat tartjuk műsoron az Átriumban:


Jerry Herman–Harvey Fierstein: Az Őrült Nők Ketrece (rendező: Alföldi Róbert)
Antony Jay–Jonathan Lynn: Igenis, miniszterelnök úr! (rendező: Znamenák István)
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három (rendező: Znamenák István)
Martin McDonagh: Vaknyugat (rendező: Gothár Péter)
Yasmina Reza: Az öldöklés istene (rendező: Bereczki Csilla)
Rainer Werner Fassbinder: A félelem megeszi a lelket (rendező: Alföldi Róbert)
Reginald Rose: 12 dühös ember (rendező: Császi Ádám)
Nassim Soleimanpour: Fehér nyuszi, vörös nyuszi

Műsoron marad továbbá a RefCOO Marslakók című tudományos talkshow-ja is, a tervek szerint kéthavi rendszerességgel.

A Chicago és A Krakken művelet előadásainkat sajnos a jelenlegi körülmények között nem tudjuk műsoron tartani, kényszerűen búcsúzunk tőlük.

Az Átrium Mentőcsónak a következő előadásokat játssza a 123-as laborban:
Cigány magyar (rendező: Császi Ádám)
Megáll az idő (rendező: Nyulassy Attila)
Szociopoly (rendező: Fábián Gábor)

A STEREO Akt és a Mentőcsónak Cím nélkül című előadását (rendező: Boross Martin) az Örkény István Színház stúdiójában láthatják az évadban.

Ezúton is köszönetet mondunk mindenkinek, aki akár kommenttel, felajánlással, anyagi vagy gesztusértékű támogatással segítette, hogy az Átriumnak legyen esélye megmaradni. Köszönjük, hogy kifejezték és kifejezik, hogy valóban közös és fontos ügyünk az, ami az Átriumban látható. Ez annál is fontosabb, mert az állami támogatás kiszámíthatatlan.

A fentiek, reméljük, meggyőzték önöket arról, hogy az Átrium csapata és szűkebb környezete a racionalitás keretei között mindent megtettek és meg fognak tenni azért, hogy ez az elmúlt években kialakult műhely, amely ilyen rövid idő alatt Budapest egyik leglátogatottabb színháza lett, megmaradjon.

Kérjük, támogassák továbbra is jelenlétükkel, figyelmükkel az Átriumot, ajánlják ismerőseik, barátaik figyelmébe megmaradó előadásainkat, és várjuk ötleteiket a színháztermet bármilyen vállalható célra történő, bevételt hozó alkalmi kihasználásával kapcsolatban, hiszem minden ilyen esemény egy színházi előadás megvalósíthatóságát biztosíthatja.

Átrium, tao, megszorítások, befogadó színház

 

 

Szólj hozzá!


Amikor a színész rendez – interjú Bakos-Kiss Gáborral

Amikor a színész rendez – interjú Bakos-Kiss Gáborral

A Győri Nemzeti Színház igazgatójával készült, a szakmai kétlakiság kihívásairól szóló beszélgetést az Előadóművészi Jogvédő Iroda...
 
Színház naptár

A színésznő, akinek saját menüje van a bisztróban

Ónodi Eszter az ország egyik legismertebb színésznője, a Katona József színház tagja, számos ismert film és sorozat főszereplője. Évek óta nagyon odafigyel a környezetére, méhlegelőt alakít ki a telkén, virágot ültet, biciklivel jár és arra törekszik, hogy a főzések során is a lehető legfenttarthatóbban járjon el. Most...

A majdnem tökéletes boldogság receptje

A LIAison és a Füst sikere után megszületett Pokorny Lia legújabb önálló estje. A majdnem tökéletes boldogság receptje című előadás április 12-én a MOMKultban debütál, és onnantól kezdődően havonta látható majd Budapesten és az ország különböző pontjain.
Új színdarabok
Liliom
Liliom
Budapest 
Liliom
Liliom
Budapest 
A PÁL UTCAI FIÚK
A PÁL UTCAI FIÚK
Százhalombatta 
Mindenki megvan? Dr....
Mindenki megvan? Dr....
Székesfehérvár 
A három sárkány
Megmaradni
Megmaradni
Budapest 
Megmaradni
Megmaradni
Budapest