Hív a vasút, verset szaval a MÁV

2020. June 05.  ·   hír   ·  koncert.hu, MTI

A MÁV közlése szerint idén nyáron a peronokon is hallhatók versek a magyar tengernél: a Vers a peronon című kezdeményezés során már 13 Balaton-parti vasútállomáson hallhatók magyar költők versei

Hív a vasút, verset szaval a MÁV

A tavalyi Vers a parton után idén elindul a Vers a peronon irodalmi akció is. A tavaly nyáron Balatonalmádiban, az Aranyhíd Polgári Egyesület szervezésében megrendezett, nagy sikerű eseménysorozathoz idén a vasúttársaság is csatlakozott.

Ebben az évben is a nemzeti összetartozás napján indul a verselés Juhász Gyula Trianon című versével. A 95 nyári napon összesen 38 verset hallgathatnak meg az érdeklődők a balatonalmádi, a balatonfűzfői és az alsóörsi strandokon, valamint 13 vasútállomáson, többek között Alsóörsön, Balatonalmádiban, Balatonfüreden, Révfülöpön, Siófokon és Zamárdiban – csütörtöktől szombatig

Für Anikó, Tóth Ildikó, Csuja Imre és Gáspár Sándor előadásában lesznek hallhatók többek között Petőfi Sándor, Ady Endre, Radnóti Miklós, Csukás István, Kosztolányi Dezső és Reményik Sándor versei. A fiatalabb színészgeneráció képviseletében például Halas Adelaida, Holecskó Orsolya és Nagy Péter színművészek tűnnek fel. Varró Dani, Kemény István, Szabó T. Anna, Géczi János és Szálinger Balázs saját műveiket adják elő; egy korábbi felvételnek köszönhetően pedig a Liszt Ferenc-díjas operaénekes, Pitti Katalin is hallható lesz; de a Heaven Street Seven és a Budapest Bár zenésze, Szűcs Krisztián, valamint Likó Marcell a Vad Fruttikból is közreműködik a versfolyamban.

Vers a peronon, irodalom, vers, szavalás, nyár, Balaton, vonat, MÁV

 

 

Szólj hozzá!


Kortárs társadalmi szélmalomharcaink – Ősbemutatóra készül az Örkény Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad

Kortárs társadalmi szélmalomharcaink –...

Kortárs társadalmi szélmalomharcaink a média- és tudatipar nyomása alatt, virtualitás versus valóság, generációs válság, játékszenvedély és...
 
Színház naptár

Amikor a színész rendez – interjú Bakos-Kiss Gáborral

A Győri Nemzeti Színház igazgatójával készült, a szakmai kétlakiság kihívásairól szóló beszélgetést az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület bocsájtotta a rendelkezésünkre.

Villakoncert a Bajor Gizi Színészmúzeumban

Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, valamint a Bajor Gizi Színészmúzeum szervezésében jazz koncert lesz: a házat a Gáspár Károly Trió tölti meg zenével.
Új színdarabok
 
 
Cached at 07:28:25