Szombaton kezdődik a Bujtor István Filmfesztivál

2019. August 14.  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Szombaton kezdődik a Bujtor István Filmfesztivál Balatonszemesen, ahol a filmvetítések mellett egyebek mellett színházi előadásokkal, emlékkiállítással, szabadtéri koncertekkel és ételkóstolóval is várják az érdeklődőket.

Szombaton kezdődik a Bujtor István Filmfesztivál

A Balázs Béla-díjas színművész, filmrendező, producer, színházigazgató emléke előtt tisztelgő, tizedik alkalommal megrendezendő eseményre a művész életműve nyomán valamilyen titokkal, bűnüggyel, rejtéllyel, humorral, az emberi élet sokszínűségével, továbbá költészettel kapcsolatos filmmel lehetett nevezni. A filmes eseményt négy kategóriában: játékfilm, dokumentum- és ismeretterjesztő film, animációs, fikciós és kísérleti rövidfilm, továbbá versfilm kategóriában hirdették meg – nyilatkozta Lutter Imre a fesztivál igazgatója.

Hozzátette, hogy a nyilvános vetítésre kerülő filmeket százhat alkotás közül választották ki, Magyarországról és külföldről is neveztek be a versenyre filmeket. A Janisch Attila vezette zsűri összesen 52 filmet választott be a versenyprogramba.

Lutter Imre elmondta azt is, hogy a fesztivál megnyitója augusztus 17-én este lesz Balatonszemesen, ahol az Ötvös Csöpi-filmekből jól ismert rendőr Zsiguliból szállnak majd ki az alkotók és a művészek klottgatyában és zakóban. A szabadtéri moziban pedig sorrendben levetítik az Ötvös Csöpi-filmeket.

Kiemelte: az augusztus 20-ig tartó fesztivál számos érdekességet tartogat az érdeklődőknek, például a balatonszemesi kikötőből induló Bujtor-hajók kirándulni viszik a családokat, a művelődési háznál kézműves vásárra, ugyanott és a szemesi sétányon Bujtor István kedvenc ételeinek kóstolójára várják a látogatókat.

Bujtor István emléke előtt kiállítással is tisztelegnek, amelyen a közönség megtekintheti a Pogány Madonnát, az Ötvös Csöpi-filmek első darabjának szimbólumát is. A fesztivál programját színházi előadások, koncertek, retro utcabál és slam poetry-előadás is színesíti.

Bujtor István, filmfesztivál, Balatonszemes

 

 

Szólj hozzá!


Határvonalak: színházi fesztivál Szombathelyen

Határvonalak: színházi fesztivál Szombathelyen

A tavalyi esemény sikerén felbátorodva idén is megrendezik május 30. és június 2. között a Határvonalak Színházi Fesztivált Szombathelyen, a...
 
Színház naptár

Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi fesztivál lesz Balatonalmádiban!

Idén hatodik alkalommal, június 28. és 30. között kerül megrendezésre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az ország egyetlen nemzetközi utcaszínház fesztiválja, a BONDORODÓ. Június utolsó hétvégéjén közvetlenül a Balaton partjára érkezik a fergeteges forgatag karavánja, és megnyitja kapuit a sokszínűségéről és...

A színésznő, akinek saját menüje van a bisztróban

Ónodi Eszter az ország egyik legismertebb színésznője, a Katona József színház tagja, számos ismert film és sorozat főszereplője. Évek óta nagyon odafigyel a környezetére, méhlegelőt alakít ki a telkén, virágot ültet, biciklivel jár és arra törekszik, hogy a főzések során is a lehető legfenttarthatóbban járjon el. Most...
Új színdarabok