Ingyenes operabusz Budapestről Bécsbe

2019. July 02.  ·   Fesztivál   ·  Színházvilág.hu, MTI

Az Izlandi Operaház Brothers című előadásával ma kezdődik és szombatig tart az idei Armel Operafesztivál, amelyen öt produkciót láthat a közönség.

Fotó: Armel Opera Festival

A fesztivál nyitónapján a Müpában az Izlandi Operaház Brothers című előadása Kasper Holten rendezésében lesz látható, míg másnap az Egy eltűnt férfi naplója című kortárs
belga produkció bemutatója lesz Ivo van Hove rendezésében.

Az Armel Opera Festival két magyarországi előadást mutat be Bécsben. Mozart Figaro házassága című művét Szabó Máté rendezésében tekinthetik meg az érdeklődők csütörtökön. Az előadást a Co-Opera nemzetközi operaszínpadokon is jól ismert énekesei mellett a Győri Nemzeti Színház karmestere, énekkara és zenekara közreműködésével mutatják be.

Dargay Marcell és Horváth Csaba El valahová című operájának ősbemutatóját pénteken tartják Horváth Csaba rendezésében. Az előadás a Forte Társulat művészeivel, két operaénekessel, a Metrum Ensemble és a Trafó Kortárs Művészetek Háza együttműködésében jön létre. Az előadást a bécsi bemutató után a budapesti Trafóban tűzik műsorra.

Az előadásokra belépőjeggyel rendelkező nézők ingyenes operabusszal utazhatnak Budapestről a bécsi előadások helyszínére.

A fesztivál záró előadása szombaton Mozart Don Giovanni című darabja lesz a Müpában, Alföldi Róbert rendezésében. A közönség ebben a darabban láthatja a főbb szerepekben az Armel Operaversenyen kiválasztott három énekest.

A fesztiválon a nemzetközi zsűri a legjobb előadót és a legjobb produkciót is díjazza, az eredményhirdetést vasárnap tartják a Müpában.

Armel Operafesztivál, Alföldi Róbert, Müpa, Bécs

 

 

Szólj hozzá!


A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál Színházat

A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál...

Figyelem: ez a Mellékhatás nem az a Mellékhatás – volt egy azonos című magyar fejlesztésű televíziós thrillersorozat 2020 és 2023 között....
 
Színház naptár

Nagyon NEM OKÉ az iskolai zaklatás – jótékonysági est az Átriumban

A Darázs című előadás az iskolai zaklatás, a feldolgozatlan, kibeszéletlen fiatalkori traumák hosszú távú hatásait tárja elénk (a darabról a cikk végén írunk). A Delta Produkció azonban ezen túl is szeretne tenni a sokakat érintő, akár életeket is veszélyeztető jelenség ellen, ezért a WMN magazinnal karöltve...

Ma este gyilkolunk – majdnem kiszámítható

Október 31-én került a mozikba a Ma este gyilkolunk című magyar film, amelyben olyan színészlegendák játszanak, mint Kern András, Pogány Judit, Jordán Tamás, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Hámori Ildikó, Bálint András, Bánsági Ildikó és Takács Kati, de a fiatalabb generációból is számos kiváló művész, többek között...
Új színdarabok