Rotschild Klára mellett feketében Jovanka Broz Tito, mellette pedig Kádár Jánosné (Fotó: Makrai Sonja családi archívuma)

Kádárnénak saját számlája volt a Rotschild-szalonban

Rotschild Klára – Divatkirálynő a vasfüggöny mögött címmel időszaki kiállítás nyílt a Nemzeti Múzeum Geraldine-házában, amely személyes tárgyakon, archív fotókon, mozgóképeken, valamint ruhákon keresztül mutatja be Rotschild Klára filmvászonra – vagy színpadra – illő...
 
 A gróffá öltöztetett lovászfiú története – úgy tűnik – minden korban aktuális

A gróffá öltöztetett lovászfiú története – úgy tűnik – minden korban aktuális

A Vígszínház október 26-án tartja a Mágnás Miska című operett premierjét, Eszenyi Enikő rendezésében.
 
Fotó: Vígszínház

11 év szünet után újra megrendezik az Európai Színházi Unió fesztiválját

A Kolozsvári Állami Magyar Színház lesz a házigazdája az Európai Színházi Unió (UTE) fesztiváljának, amelyet 11 év kihagyás után rendeznek meg november 19. és 30. között.
 
Fotó: Mohai Balázs/MTI

Orosz Ákos kapta a Kaszás Attila-díjat

Orosz Ákos színművész, a Vígszínház társulatának tagja kapta idén a Kaszás Attila-díjat, amelyet az országos színházi évadnyitó gála keretében adtak át pénteken a Pesti Magyar Színházban.
 
Fotó: vígszínház/Instagram

Csúsznak a bemutatók a Vígszínházban

A teátrum közleményben értesítette a színházlátogatókat, hogy technikai okok miatt a Honderű (Pesti Színház) és A nagy Gatsby (Vígszínház) című előadások bemutatóira az eddig meghirdetetthez képest kis csúszással – mindössze egyetlen napról van szó – kerül sor.
 
Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Vígszínház-díjban részesült Kern András

Vígszínház-díjjal olyan művészeket és munkatársakat jutalmaznak, akik kreatív alkotómunkájukkal, kiemelkedő művészi teljesítményükkel hozzájárulnak a Vígszínház sikeréhez.
 
Fotó: Szkárossy Zsuzsa/Vígszínház

Mágnás Miska 20 év után visszatér a Vígszínházba

Klasszikus és új művekkel várja a közönséget a jövő évadban a Vígszínház, amelynek bemutatói között van A nagy Gatsby és a Mágnás Miska, továbbá Molnár Ferenc, Spiró György, Tolsztoj, Synge és Shakespeare műve.
 
Idén is lesz Vígmajális

Idén is lesz Vígmajális

Május 1-jén nem csak a munka ünnepét, de a Vígszínház 124. születésnapját megüli a teátrum.
 
Fotó: Almási J. Csaba/Vígszínház

Szép város Kolozsvár – a Vígszínház előadást cserél

Két előadással, A Pentheszileia Program és A testőr című produkcióval vendégszerepel Kolozsváron júniusban a budapesti Vígszínház. A vendégjáték a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Vígszínház közötti hagyományos éves előadáscsere keretében valósul meg.
 
Gena Rowlands, a filmbeli Myrtile és John Cassavetes

John Cassavetes-premier lesz a Vígszínházban – duplán

Egyrészt ez a darab címe, másrészt 2019. március 2-án lesz a bemutató a Vgszínházban.
 
Hajtogassatok papírmadarakat a Vígszínháznak!

Hajtogassatok papírmadarakat a Vígszínháznak!

A Vígszínháznak – John Cassavetes legendás Premier című filmje alapján készülő új bemutatójához – nagy mennyiségű origami madárra van szüksége, ezért a nézők segítségét kérik!
 
Nagy Natália beköltözött egy plázába

Nagy Natália beköltözött egy plázába

Aki követi Nagy Natália munkásságát, az tudhatja, hogy a színésznő immáron évek óta dedikálja a mesekönyveit különböző helyszíneken. 2025....
 
Színház naptár

Ma este gyilkolunk – majdnem kiszámítható

Október 31-én került a mozikba a Ma este gyilkolunk című magyar film, amelyben olyan színészlegendák játszanak, mint Kern András, Pogány Judit, Jordán Tamás, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Hámori Ildikó, Bálint András, Bánsági Ildikó és Takács Kati, de a fiatalabb generációból is számos kiváló művész, többek között...

Maradunk tisztelettel...

Testvéroldalunk, a Koncert.hu száguldó riportere a munka és a koncertek mellett rengeteget olvas is. Ezt az írását a blogjáról vadásztuk le.
Új színdarabok