Szeged 2023. Sep. 29. (19:00)

Szegedi Kortárs Balett: Concerto / Vadak / A szent


Szegedi Kortárs Balett: Concerto / Vadak / A szent
három táncjáték Balett-igazgató: Pataki András Művészeti vezető: Juronics Tamás

Szegedi Kortárs Balett: Concerto / Vadak / A szent
három táncjáték

Concerto
(pantomim groteszk)

Az előadás bemutatója a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében, a Müpa szervezésében, a Szegedi Kortárs Balettel közös programként valósult meg.

A zenemű tartalmilag és formailag egyaránt elválaszthatatlan attól az élethelyzettől, lelkiállapottól, amelyben Bartók 1943-ban, Amerikai tartózkodása során, a mű megírása előtt volt: állandó, lázzal gyötrő betegsége, kényszerű távozása Magyarországról, kínzó honvágya, aggódása hazája és Európa sorsáért a fasizmus terjedése miatt, és mindezekből adódóan zeneszerzői bénultsága. Három évig nem komponál. Majd jön a felkérés egy nagyzenekari mű megírására, amely éppen a kórházban éri. A születendő zenébe minden lázálmát, fájdalmát, keserűségét, ugyanakkor - pont a mű hozta fellángolása kapcsán - minden életszeretetét és optimizmusát is beleírja.

Bartók személyét színpadi szereplőként is megidézi az előadás. Ismert színpadi alakjai is megjelennek előtte párjaikkal látomásként: a Kékszakállú, a Mandarin, a Fából faragott királyfi. A zenéjében megfogalmazott víziók, üzenetek pedig a koreográfus szándéka szerint vizuális síkon öltenek formát. Juronics Tamás erős képi világot hoz létre, amelynek megfogalmazásában Bartók jellemző életrajzi elemei közül a zeneszerző bogarak iránti mániákus érdeklődését kiemelve kafkai világot teremt. A rovarok motívuma válik az allegorikus figurák – a haza, a zene, a gonosz, a háború, a védőszent - megvalósításának eszközévé. A szimbolizmus és expresszionizmus, amely a darab világát jellemezi, Bartók színpadi művészetének, illetve magának a kornak is egyik legjellemzőbb karaktere.

Táncolják:
Bartók Béla............................ Csetényi Vencel
Pásztory................................. Ditta Bocsi Petra
Kékszakállú herceg................ Czár Gergely
Judit........................................ Heim Boglárka
Mandarin................................ Kiss Róbert
Mimi........................................ Kiss Réka
Fából faragott királyfi.............. Graziano Bongiovanni
Királylány................................ Marie Vilette
Pók......................................... Liszkai Zsófia
Haza allegóriája...................... Heim Boglárka
Szűz Mária............................. Szigyártó Szandra
Sátán...................................... Vincze Lotár

Továbbá: Nier Janka, Hudacsek Hanna, Diletta Ranuzzi, Francesco Totaro, Adam Bobák

Közreműködik a Szegedi Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Gyüdi Sándor

Zene: Bartók Béla: Concerto
Fény: Stadler Ferenc
Jelmez: Mojzes Dóra
Koreográfus munkatársa: Czár Gergely
Koncepció - koreográfia: Juronics Tamás


A Szegedi Kortárs Balett és a Müpa közös produkciója
Vadak

A rács mögött levő csoport állandó mozgásban, törzsi rítust idéző harci táncban mutatja magát a nézőknek. A barbárszerű közösség belső kohéziójából létrejövő erő fenyegetően hat a rács túloldalán levőkre. A két oldal közötti különbség drámaian kirajzolódik, a tánc ösztönös vadsága és a civilizált nézői attitűd egyre feszültebb távolságba sodródik egymástól. Amikor az elválasztó rács kinyílik, végzetes áldozati tánc veszi kezdetét. De a kimenetele nem egyértelmű. Az emberben dúló harc az ösztönök világa és az intellektus között egy szimbolikus színpadi játékban mutatódik meg. A táncosok attraktív tánca és a zenekar ritmikus játéka izzó feszültséget teremt a mozdulatlan nézőben is, a zsigeri érzékelést előtérbe helyezve az intellektuális befogadás helyett.

Táncolják:
Lány........................................ Kiss Réka

Adam Bobák, Bocsi Petra, Graziano Bongiovanni, Czár Gergely, Hudacsek Hanna, Kiss Róbert,
Liszkai Zsófia, Nier Janka, Diletta Ranuzzi, Francesco Totaro, Marie Vilette, Vincze Lotár

Közreműködik a Szegedi Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Gyüdi Sándor

Zene: Lázár Dániel: Együtt és egyedül - A mű a 2020-as Müpa Zeneműpályázat díjazottja.
Fény: Stadler Ferenc
Jelmez koncepció: Heim Boglárka
Jelmez kivitelezés: D’Ange
Koreográfus munkatársa: Czár Gergely
Koreográfus: Juronics Tamás


A Szegedi Kortárs Balett és a Müpa közös produkciója
A szent

Test és lélek harca. A hit keresése, jóságra való törekvés állandó küzdelemben áll az emberi gyarlósággal, a testből fakadó vágyakkal, a nemiséggel. A darab egy szexualitásából élő nő önmarcangolását, önigazolási vágyát mutatja meg, hogy tisztának, szentnek érezhesse magát. Ennek a küzdelemnek a nehézségéről, belső bugyrairól, őrületig feszülő lehetetlenségéről szól ez a rövid mű. Egyszemélyes darab, amely az előadó különleges mozgáskarakterére és előadói létére épül. A színpadkép fekete-fehér dominanciája, a szakrális tárgyak jelenléte a sötét és a világos oldal harcát, a lelki üdvösség és a testi gyarlóság néha fájdalmas távolságát hivatottak hangsúlyozni. A zene és mozgás együtt - a balettszínpadoktól szokatlan módon - a pszichohorror hangulatát idézi. Ez a nő a szégyentől, a kiábrándultságtól szenvedve görcsösen szeretné bebizonyítani, hogy többre érdemes, hogy vár a megváltásra. Sokan kapnak olyan életet a Jóistentől, melyben küzdeniük kell azért, hogy jónak érezhessék magukat.

A szent.................................... Heim Boglárka

Közreműködik a Szegedi Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Gyüdi Sándor

Zene: Molnár Viktor: Mars Mission - A mű a 2020-as Müpa Zeneműpályázat díjazottja.
Fény: Stadler Ferenc
Látványkoncepció: Juronics Tamás
Koreográfus munkatársa: Czár Gergely
Koreográfus: Juronics Tamás

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál Színházat

A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál...

Figyelem: ez a Mellékhatás nem az a Mellékhatás – volt egy azonos című magyar fejlesztésű televíziós thrillersorozat 2020 és 2023 között....
 
Színház naptár

Nagyon NEM OKÉ az iskolai zaklatás – jótékonysági est az Átriumban

A Darázs című előadás az iskolai zaklatás, a feldolgozatlan, kibeszéletlen fiatalkori traumák hosszú távú hatásait tárja elénk (a darabról a cikk végén írunk). A Delta Produkció azonban ezen túl is szeretne tenni a sokakat érintő, akár életeket is veszélyeztető jelenség ellen, ezért a WMN magazinnal karöltve...

Ma este gyilkolunk – majdnem kiszámítható

Október 31-én került a mozikba a Ma este gyilkolunk című magyar film, amelyben olyan színészlegendák játszanak, mint Kern András, Pogány Judit, Jordán Tamás, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Hámori Ildikó, Bálint András, Bánsági Ildikó és Takács Kati, de a fiatalabb generációból is számos kiváló művész, többek között...
Új színdarabok