1995. augusztus 13-án születtem Marcaliban. Somogyváron élek a szüleimmel és két testvéremmel. 10 éves koromban kezdtem néptáncolni a helyi együttesben, majd egy év múlva bekerültem a lengyeltóti Ördöngös Táncegyüttesbe.
2010-től a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola növendéke lettem, balettmesterem Kovács Zsuzsanna volt. A Pécsi Nemzeti Színház több előadásában is szerepet kaptam (János vitéz, Csárdáskirálynő, Rómeó és Júlia, Mágnás Miska, Szentivánéji álom), valamint a Pécsi Balett Carmen című darabjában is táncolhattam. 2015-ben, a VI. Országos Klasszikus Balett és Modern Tánc Versenyen moderntánc duett kategóriában 2. helyezést értünk el a partneremmel.
2015 augusztusától vagyok a Szegedi Kortárs Balett tagja.
Szabadidőmet legszívesebben motorozással töltöm, ezen kívül szeretek horgászni, túrázni, bármit, ami a természethez kapcsolódik.
Szólj hozzá!