Anya csak egy van

Fenn és lenn, fenn és lenn, fenn és lenn. Így éli mindennapjait özvegy Maros Andorné született Kozinkay Piroska a Pannónia (volt Rajk László) utcában, a huszadik század kilencvenes éveiben, meg az azt megelőző hatvan (vagy hetven) évben. Egyszer fenn, aztán lenn – ahogy az a mániás depressziósoknál szokás.

Vámos Miklós:
ANYA CSAK EGY VAN
‒ egyszerfenn, egyszerlenn szünet nélkül ‒

Színpadra alkalmazta:
Ivanics Tamás, Nyulassy Attila, Ugrai István

Játssza:
Ivanics Tamás
 
Dramaturg: Ugrai István
Jelmeztervező: Tihanyi Ildi
Világítástervező: Czibor Attila
Hangtervező: Remete Marcell
Segédrendező: Sebestyén Anna
Produkciós koordinátor: Studniczky László
Produkciós vezető: Király Krisztina

Rendező: Nyulassy Attila

Külön köszönet: Parti Nóra, Csengery Dániel, László Zsolt, Kocsis Gergely, Kocsis Pál, Marton Róbert, Szatory Dávid

Fenn és lenn, fenn és lenn, fenn és lenn. Így éli mindennapjait özvegy Maros Andorné született Kozinkay Piroska a Pannónia (volt Rajk László) utcában, a huszadik század kilencvenes éveiben, meg az azt megelőző hatvan (vagy hetven) évben. Egyszer fenn, aztán lenn – ahogy az a mániás depressziósoknál szokás. A fenti időszak csodás: a nyugdíjasélet vidám, a barátok hűségesek, a család szerető, és az új szerelem lehetősége sem reménytelen. Aztán beköszönt a lent, a pokol: az öregség kínokkal teli, a magány elviselhetetlen, a család hálátlan, a szerelem pedig… ki emlékszik már arra?!

Lenn, lenn, lenn, lenn. Így éli mindennapjait Maros László humorista, „a vicces Ladó”, ahogy egy ország ismeri. Házassága romokban, Vera, a szép tévébemondónő csak a bolondját járatja vele, értelmiségi humorán időnként ugyan nevet a közönség, de ő már szinte semmin. Volna mit rendbehozni az életében, de mivel anya csak egy van, ráadásul olyan, amilyen, legtöbbször az ő életét kénytelen egyengetni. És ezt özvegy Maros Andorné született Kozinkay Piroska bizony el is várja. A jó „Lacpac” első szóra ugrik, otthagyva csapot-papot, legyen szó munkáról, családi eseményről, titkos randevúról. Ladó szabad szeretne lenni, de életét beárnyékolja a folyamatos készenlét és függés – hiszen sosem lehet tudni, mikor csörren a telefon. És ha mégsem ér rá, jön a lelki terror, majd a lelkiismeret-furdalás.

Történik mindez egy darabjaira hullott családban, amelynek tagjai nem képesek valóban beszélni sem magukról, sem egymásról. Az élet meg csak telik, amíg…

Meddig éljük felmenőink életét és mikor kezdjük el élni a sajátunkat?
Miért olyan rohadt nehéz megértenünk egymást családon belül?
Mennyit tudunk a mentális betegségekről? Illetve bocsánat… mennyit beszélünk róluk egymás közt?
Mennyit tudunk arról, mit jelent megöregedni, és egy élet vége felé közeledni?
És mennyire vagyunk azonosak azzal az örökséggel, amit a lehető legtávolabb szeretnénk tudni magunktól?