7. évad, 7 bemutató közel 70 000 nézőnek: Váci Dunakanyar Színház

2019. September 11.  ·   Zenei hír   ·  Színházvilág.hu

A mágikus 7-es szám bűvöletében készül az új évadra a Váci Dunakanyar Színház. 7 bemutató, 7. évad, közel 70 000 fős lakosság a színház vonzáskörzetében. Klasszikus és két kortárs darabbal és egy ősbemutatóval is várják a nagyérdeműt, olyan színművészek főszereplésével, mint Erdélyi Timea, Szarvas József, Karalyos Gábor és Tarpai Viktória, aki ráadásul három különböző darabban is elvarázsolja majd a közönséget.

7. évad, 7 bemutató közel 70 000 nézőnek: Váci Dunakanyar Színház

A saját előadások mellett a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházzal, a soproni Petőfi Sándor Színházzal, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházzal és a Múzsák Társulattal készülnek a koprodukciók. Emellett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozón idén is a négy ország közös fog egy előadást létrehozni.

Az évadban hét saját bemutatóra kerül sor.

 

Georges Feydeau: Esküvőtől válóperig – premier 2019. szeptember 21-én

A szédületes ritmusú, pikáns humorú történet ott kezdődik, ahol más történetek úgy általában végződni szoktak. Az óraműpontossággal szerkesztett bohózat a felhőtlen mindennapoktól a viharvertekig haladva mutatja be Gérard és Clarisse házasságát, amelyet mesteri előzékenységgel segít féltékenység, váratlan halálhír, egy nyolc hónapra érkező baba vagy éppen egy meglepő párbajra való kihívás. Az elsöprő lendületű, szívbe markoló mulatság végül élesen világít rá, hogy „az álomszép meg az ideális, az kettő!” Főbb szerepekben: Erdélyi Timea, Karalyos Gábor, rendező: Bakos-Kiss Gábor.

Sütő András – Advent a Hargitán – premier 2019. november 30-án

A lelkünkhöz szól és gondolkodóba ejt Székelyföld különös, misztikummal, néphagyományokkal teleszőtt világa. A Hargita zord hegyei között bontakozik ki két fiatal tiszta, örömre készülő szerelme, itt találkozik a múlt és a jelen, a hűség és megbocsátás, az önzés és a hit, a szeretet és a sosem múló remény. Itt, ahol a tragédia és a csoda kézen fogva jár. A Váci Dunakanyar Színház és a Zenthe Ferenc Színház előadása, rendező Susán Ferenc. Főbb szereplők: Szarvas József, Jakab Csaba, Hajdú Tibor
Tarpai Viktória, Erdélyi Tímea.

Szerb Antal – VII. Olivér – premier 2020. február 8-án

A szabadságvágy mindenkiben él, sőt, az ember létezésének alapvető feltétele. Az előadás, Szerb Antal, H. Redcliff álnéven megjelentetett 1943-as regényét dolgozza fel. Szövege, paradoxonok hálóján át mutat rá az élet nevű játszmára, ami kiszámíthatatlanságában szép, és mi, játékosok, megküzdünk ezért a szépségért. Rendező: Zakariás Zalán, szereplők: Tarpai Viktória, Karalyos Gábor, Ivaskovics Viktor, Bacsa Ildikó, Faragó András, Havasi Péter, Smál-Szilaj Gábor.

Gyárfás Miklós – Tanulmány a nőkről – premier – 2020. április 4-én

A Zenthe Ferenc Színház, a Soproni Petőfi Színház és a Váci Dunakanyar Színház előadása. Zenés vígjáték, amelyben a család, a szeretet és a szerelem jelenik meg. „Kortárs és retro darab egyben, amely minden nézőt táncra perdít majd. Kortárs, hiszen szerzője Gyárfás Miklós, valamint retro, hiszen telis-tele van retro slágerekkel” – avatott be a részletekbe a darab rendezője, Kis Domonkos Márk.

A színház számos hazai és külföldi vendégjáték meghívásnak is eleget tesz. Ványa bácsi produkciójukkal szeptemberben Bresztben a Belaya Vezha Nemzetközi Színházi Fesztiválon és Lembergben, a nagy múltú Arany Oroszlán Fesztiválon, valamint a Thália Színházban megrendezésre került Vidéki Színházak Fesztiválján is szerepeltek, de meghívást kaptak Herszonba, Szatmárnémetibe és az oroszországi Syktykvarba is. Ezen túlmenően otthont adnak a Kaleidoszkóp VersFesztiválnak, és az évad végén, július elején rendezik a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozót.

A hátralevő 3 produkcióról várjuk a színház híradását.

Váci Dunakanyar Színház, új évad

 

 

Szólj hozzá!


A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál Színházat

A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál...

Figyelem: ez a Mellékhatás nem az a Mellékhatás – volt egy azonos című magyar fejlesztésű televíziós thrillersorozat 2020 és 2023 között....
 
Színház naptár

Nagyon NEM OKÉ az iskolai zaklatás – jótékonysági est az Átriumban

A Darázs című előadás az iskolai zaklatás, a feldolgozatlan, kibeszéletlen fiatalkori traumák hosszú távú hatásait tárja elénk (a darabról a cikk végén írunk). A Delta Produkció azonban ezen túl is szeretne tenni a sokakat érintő, akár életeket is veszélyeztető jelenség ellen, ezért a WMN magazinnal karöltve...

Ma este gyilkolunk – majdnem kiszámítható

Október 31-én került a mozikba a Ma este gyilkolunk című magyar film, amelyben olyan színészlegendák játszanak, mint Kern András, Pogány Judit, Jordán Tamás, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Hámori Ildikó, Bálint András, Bánsági Ildikó és Takács Kati, de a fiatalabb generációból is számos kiváló művész, többek között...
Új színdarabok