Van a Shakespeare-színművekben valami lenyűgöző: eltelt több száz év a születésük óta, és még mindig tudnak olyan alapot szolgáltatni, amelyre egy olyan előadás építhető, amely az aktuális kor indikátoraként (is) működik. Profán hasonlattal élve olyan ez, mint amikor a főzős műsorban a székelykáposztát kell újragondolni "fine dining-módra": alkotóelemeire szedik szét az ételt, majd úgy rakják össze, hogy alig hasonlít az eredetire, de az alapíz megvan...
Az alkotói szabadságban is van valami másik lenyűgöző: ki szabad, lehet és kell választani, mi az, ami a több évszázados darabból neked és a leendő közönségednek az adott körülmények között fontos, aminek van számodra és számukra is üzenete. Ha 10 embert megkérdeznénk arról, miről szól az Othello, gyanítom nagyjából 8-9-en felelnék azt, hogy a féltékenységről (és egy bizonyos generációnak azonnal beugrana Simándy József barnítóval mórosított arca...).
A Katona Othellója nem a féltékenységről szól. Nem a mór a főszereplője és nem Desdemona megfojtása a darab csúcspontja. Számomra ez a darab az emberi hitványságról, a manipulálásról szól, és a főszereplőt Jágónak hívják.
Bár több színpadi mű, film vagy könyv szól róla, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy szar emberek nem is léteznek: a körülmények/neveltetésük/ satöbbi áldozatai ők, és ha értő és érző gondoskodás alá kerülnek, akkor majd jól megváltoznak. Szerintem meg vannak alapból szemét alakok – és Jágó például az egyik közülük. Tegye fel a kezét az, akinek az ismeretségi körében nincs egy szarkeverő, aki addig tekergeti a madzagot a felek lábai körül, míg azok – mindketten, -hárman, többen – földre nem zuhannak, egymásnak nem esnek...
A hitvány emberek úgy próbálnak saját frusztrációjukon úrrá lenni, hogy pokollá teszik mások életét – de mindezt úgy, hogy annak a másiknak fogalma sincs arról, hogy éppen a vesztébe rohan.
S hogy Othello tényleg egy balfék? Lehet. Vannak feljebbvalók, akik hajlamosak azt gondolni, hogy alattvalóik minden körülmények között lojálisak hozzájuk, aztán vannak jó katonaemberek, akik csatákat döntenek el okos stratégiájukkal, de hasznavehetetlenek, amikor a szív dolgairól van szó, és vannak emberek, aki álmukban sem gondolnák, hogy a hozzájuk közel állók valójában iszonyú távol esnek tőlük és simán a vérüket akarják. Bármi lehet, de igazából tényleg mindegy, mert a fontos inkább az, hogy egy teljes közösséget mekkora tragédiába taszíthat egyetlen becsvágyó, hitvány figura.
Hihetetlenül hálás vagyok, hogy az alkotók nem tolták túl a "néger-vonalat", és mindamellett, hogy ez a billog vissza-visszatér, meghagyták nekem azt a lehetőséget, hogy ne kizárólag a másságra történő reakciónak tekintsem a tragédiába torkolló ármánykodást, bár, ezzel sem lőttek volna nagyon mellé a körülöttünk örvénylő elmebaj világ eseményeit tekintve.
Aztán, lehet, hogy másvalakinek pont erről szól az előadás. Ez a jó benne...
Katona József Színház, Othello
Szólj hozzá!