Isten a Jókai utcában járt

A 2012-ben, 59 évesen elhunyt, több díjjal kitüntetett, nemzetközi hírű izraeli dráma- és forgatókönyv írónő, Anat Gov darabja egy fikcióra épül.

A történet, anélkül, hogy a poént lelőnénk, arról szól, hogy egy nap Ellához, a pszichológushoz bejelentkezik egy ismeretlen. Az asszony, aki egyedül neveli autista gyermekét, megdöbbenve tapasztalja, hogy a páciense mindent tud róla, ismeri az egész életét, minden problémáját és szenvedését, holott azt állítja magáról, hogy sem a CIA-nak, sem a MOSZAD-nak, sem a hírszerzésnek nem tagja.

Ella megpróbálja hát megtudni a férfitól, hogy ki is ő tulajdonképpen. Az első csalódás akkor éri, amikor kiderül, hogy a betegnek nincs se apja, se anyukája, ami leginkább azért problémás, mert innentől akármi baja is legyen a férfiúnak, nincs kire fogni, nincs kit felelőssé tenni a lelki bajokért.

A titkot nem sokáig sikerül megőriznie a nem túl simulékony és nem is túl együttműködő úriembernek: be kell vallania hogy ő valójában nem más, mint Isten, aki sajátos problémájával kereste fel a terapeutát. Innentől már mindenkinek magának kell követnie a történetet, mert én ugyan nem fogom fellebbenteni a fátylat a további titokzatos eseményekről.

Tulajdonképpen a krónikás itt abba is fejezhetné az írást, de hogy mégsem teszi, az is azt bizonyítja, hogy a darab is, az előadás is rengeteg reakciót, gondolatot generál. Tele van élettel és halállal, tele van a világ és benne az emberek valós problémáival. Minden gesztus, minden szó, minden mondat feltétlen továbbgondolásra ösztönöz.

Mindenképpen el kell mondanunk, hogy nem egy vallási tételeket soroló történetet látunk, sőt Ella személyében egy lényegében ateista fiatalasszonyt ismerünk meg, aki ennek ellenére esténként el-elmondja bánatát a sötétségnek. Anélkül, hogy azt bárkinek is adresszálná. Isten azonban – természetesen – mindent tud és mindent lát. Itt jegyezzük meg, hogy mi sajnos a darab végéig sem tudjuk meg, hogy miért pont Ellát választja terapeutájául az Isten. Hacsak azért nem, mert a Gryllus Dorka által megformált lélekbúvár valóban kedves, bájos és megnyerő. Gyorsan jegyezzük meg azt is, hogy régen találkoztunk színpadon annyira tiszta és érthető szövegmondással, mint amit ezen az estén tőle hallhattunk. Persze, biztosan ennél nyomósabb szakmai oka is lehetett az Úristennek arra, hogy épp hozzá fordult azon a napon.

Nem csak Gryllus Dorka, de Kálid Artúr is remekel Isten szerepében. Érthetővé és kézzelfoghatóvá tudja tenni a világ dolgaiba belefáradt, az emberek ügyeivel-bajaival túlterhelt teremtő lelki tusáját. Isten, a maga tehetetlenségével és csalódottságával nagyon is emberi arcát mutatja.

A minap láttam egy riportot, ahol Radnóti Zoltán rabbi elmondta, hogy Isten már régen nem szól bele abba, hogy mi történjen a világban. Ő elvégezte a dolgát már csak arra ügyel, hogy minden a lehető legjobban folytatódjék. Sajnos azonban nem mindig ez a helyzet. A darabból azt is megtudjuk, hogy mikor és miért avatkozott bele az Isten ténylegesen utoljára az emberek életébe, és hogy mi lett ennek a következménye.

Jaj, Istenem! – mondja a darabban többször is Ella, és a diagnózisban szenvedő Isten azonnal felel rá: Tessék! Ez jelzés arra, hogy hiába minden kiábrándulás, düh és harag, Isten ott van azoknak is, akik hisznek benne, és azoknak is, akik nem. (Nem véletlenül mondják, hogy zuhanó repülőgépen még senki nem találkozott ateistával.) Másrészt viszont Isten azt is tudatja a nézővel, hogy ma már őbenne senki nem hisz igazán: vagy Jézust, vagy Mohamedet imádja, vagy átkozza éppen. Az isteni gondviselés ideája elhalványult az emberek tudatában, s csak akkor kerül elő, amikor a nevében háborúba indulnak, vagy más okból gyilkolják egymást.

Bár maga a darab rendkívül szellemes és eredeti megközelítésben láttatja a hit és a hitetlenség világának működését, a felvetett problémák nagyon is valóságosak és emberiek. Jelzés értékű az a pár pillanat is, amit Ella imádott, autista gyermeke a színpadon tölt. Nem véletlen, hogy a tapsrend részeként felhívás hangzik el az Autistákat Segítő Alapítvány támogatására. A színházból kijövet vásárolni lehetett autista művészek alkotásaiból, és pénzadománnyal is hozzá lehetett járulni a tervek szerint 2020-ban megnyíló Zsidó Előadóművészeti Központ kialakításához is, amely a Gólem Színház és a VII. kerületi önkormányzat együttműködésével, a Csányi utca 3. szám alatt nyitja meg majd kapuit, a hajdani pékség épületében, ahol nem csak színházi, de tánc-, opera- és dzsesszprodukciók is helyet kapnak majd.

Mondjuk is ki befejezésül, hogy a Borgula András vezette társulat felnőtt az önálló színház alakítására, megérdemelten kap önálló játszási helyet. Ezt bizonyítja az általunk látott dráma, és Borgula András remek, sallangmentes, tiszta képletekre törekvő, az izgalmat és érdeklődést folyamatosan fenntartó rendezése is.