Nóra kómában – Különleges Ibsen-adaptációt mutat be a kolozsvári magyar színház

2019. March 16.  ·   premier   ·  Színházvilág.hu, MTI

Kómából ébred Ibsen Nóra című drámájának főhőse a Kolozsvári Állami Magyar Színház adaptációjában.

Fitó: Kolozsvári Állami Magyar Színház

Nóra kómából való ébredése a nézőket azon gondolkodtatja el, hogy kinek mit jelent a saját rémálmaihoz való kötődése és mit jelent a rémálmoktól való szabadulás – vélekedik az előadás rendezője, Nagy Botond. Az előadás dramaturgja, Kali Ágnes elmondta: azt a világot próbálták megteremteni, ami a kómában lévő embert az ébredés előtt körülveszi. "Szándékunkban állt megjeleníteni, hogy egy nő milyen fázisokon megy végig, míg ki tud lépni egy olyan kapcsolatból, ami nem jó neki" – fogalmazott a dramaturg. Az ébredés előtti rémálmok világát vetítéssel érték el úgy, hogy az egyik vetítővászon szerepét betöltő hálót a nézőtér és a színpad közé feszítették ki – mindezért Rancz András látványtervező felelt.

A produkcióban szereplő színészek szerint a rendező és csapata egy teljesen új színházi világot hozott, aminek megfelelni a tapasztalt színészeknek is nagy feladatot jelentett. Az előadásban Nóra szerepét Ötvös Kinga játssza, színpadképét, jelmezeit Carmencita Brojboiu, digitális grafikáját Szederjesi Szidónia, zene és hangtervét Kónya-Ütő Bence készítette.

A stúdióelőadás bemutatóját ma (2019. 03.16.) tartják, következő előadás: március 28.

Ibsen, Nóra, Kolozsvári Állami Magyar Színház, kóma

 

 

Szólj hozzá!


Amikor a színész rendez – interjú Bakos-Kiss Gáborral

Amikor a színész rendez – interjú Bakos-Kiss Gáborral

A Győri Nemzeti Színház igazgatójával készült, a szakmai kétlakiság kihívásairól szóló beszélgetést az Előadóművészi Jogvédő Iroda...
 
Színház naptár

A színésznő, akinek saját menüje van a bisztróban

Ónodi Eszter az ország egyik legismertebb színésznője, a Katona József színház tagja, számos ismert film és sorozat főszereplője. Évek óta nagyon odafigyel a környezetére, méhlegelőt alakít ki a telkén, virágot ültet, biciklivel jár és arra törekszik, hogy a főzések során is a lehető legfenttarthatóbban járjon el. Most...

A majdnem tökéletes boldogság receptje

A LIAison és a Füst sikere után megszületett Pokorny Lia legújabb önálló estje. A majdnem tökéletes boldogság receptje című előadás április 12-én a MOMKultban debütál, és onnantól kezdődően havonta látható majd Budapesten és az ország különböző pontjain.
Új színdarabok