Nemzetközi viszonylatban a film- és színházi világ 120 ezer dolgozója marad munka nélkül

2020. March 19.  ·   hír   ·  Színházvilág.hu, MTI

Becslések szerint a Színházi Dolgozók Nemzetközi Szövetségének (IATSE) 150 ezer tagja közül mintegy 120 ezren maradnak munka nélkül a koronavírus-járvány miatt. A szakszervezet vezetői 2,5 millió dollárt (787,9 millió forint) ajánlottak fel az állásukat elvesztők megsegítésére – számolt be róla a Variety.com.

Nemzetközi viszonylatban a film- és színházi világ 120 ezer dolgozója marad munka nélkül

Az IATSE igazgatótanácsa kedden három közhasznú szervezet, a Színész Alap, a Film- és Televíziós Alap és a kanadai Színész Alap között osztotta el az adományt.

Matthew D. Loeb, az IATSE elnöke elmondta, hogy a három szervezet régóta segíti és támogatja a szakszervezet tagjait és a szórakoztatóiparban dolgozókat. Loeb a héten az amerikai kormánnyal is felvette a kapcsolatot, hogy segítséget kérjen a munka nélkül maradt tagság számára. Egyebek mellett olyan mentőcsomagot javasolt, amely lehetővé tenné, hogy a tagok fizetett rendkívüli szabadságra mehessenek.

"A szórakoztatóipar minden szektorában tagjaink ezrei kerültek nehéz pénzügyi helyzetbe a kormány által elrendelt leállások miatt. Nem kellene, hogy a szórakoztatóipari munkások a koronavírus-járvány járulékos áldozataivá váljanak" – fogalmazott az elnök.     

Az IATSE jelentése szerint a szakszervezet 150 ezer tagjából 120 ezren vesztették el munkájukat. Mint írták, a rendkívüli helyzet hetekig, hónapokig elhúzódhat, és a szakszervezet tagjainak egészsége és biztonsága prioritás számukra. Az alkalmazottak és családjaik biztonsága érdekében a szakszervezet minden helyi irodáját is bezárta vagy minimális létszámmal működteti, és azon dolgoznak, hogy távmunkában tudják irányítani az egész szervezetet.

A Magyar Teátrumi Társaság honlapja nyitóoldalán a Déryné Programot népszerűsítik.

A Nemzeti Kulturális Tanácsról annyit tudunk, hogy megalakult, még weboldaluk sincs.

A Magyar Színházi Társaság  fő híre a március 15-ei kitüntetések.

A Budapest Színigazgatók szövetségéről semmit sem tudunk.

A Vidéki Színházigazgatók Egyesülete fontosnak tartotta, hogy gyorsan köszönetet mondjon a kormánynak, arról nem hallottunk, hogy bármit is kívánnának ezenk kívül lépni.

És ők mind láthatóan nem kommunikálnak egymással (attól még lehet, hogy "nemláthatóan" de).

Egyedül a Színházi Dolgozók Szakszervezete foglalkozik a helyzettel, ők az alábbi felhívást tették közzé:

 

„…nekem a kérés nagy szégyen, adjon úgy is, ha nem kérem.” (Nagy László)

És mégis van szolidaritás. Mindig a bajban mutatkozik meg a jóakarat.

A Színházi Dolgozók Szakszervezete Elnöksége az alábbi felhívást teszi közzé:

Kedves Tagtársaink,

Mint tudjátok, a Színházi Dolgozók Szakszervezete Segítsünk Alapítványát 1996-ban Pécsi Ildikó hozta létre a munkanélküli és nehéz szociális helyzetben lévő tagjaink megsegítésére. Bizonyára nem gondolta akkor, hogy bő két évtized múlva, milyen nagy szükség lesz a SEGÍTSÉGRE.

A bajban elsőként Imre István, a Szabadfoglalkozású Alapszervezet egykori elnöke keresett meg bennünket felajánlásával. Jóllehet már évek óta nem tagunk, három évi tagdíjat, 36 000 Ft-ot ajánlott fel a Segítsünk Alapítvány javára. Támogatóként jelentkezett Csák György, a Trambulin Színház igazgatója is.

A Segítsünk Alapítványt nagylelkű adományával rendszeresen támogatja Élthes Eszter, Bessenyei Ferenc özvegye. A Nemzet Színészei közül Molnár Piroska művésznő is segítségünkre volt, csak úgy mint elnökségi tagunk, Császár Angela. Margitai Ági annak idején végrendeletében rendelkezett alapítványunk javára.

A Színházi Dolgozók Szakszervezete Elnöksége felhívást tesz közzé azzal a kéréssel, hogy akinek módjában áll, bármily csekély összeggel is, támogassa alapítványunkat. A befolyt összegből segítjük majd a koronavírus okán hozott szigorú intézkedések miatt munka nélkül maradt tagtársainkat.

A szükséghelyzetükben a Segítsünk Alapítványhoz fordulók segélykérelmét a Színházi Dolgozók Szakszervezete elnökségének tagjai, a kérelmező helyzetét mérlegelve bírálja majd el.

Felhívjuk azon intézmények és magánszemélyek figyelmét, akik a fenti céllal egyetértenek, hogy támogassák a Segítsünk Alapítványt és azon keresztül az állandó szerződéssel nem rendelkező tagjainkat.

              A Segítsünk Alapítvány számlaszáma: 11706016 20717588

 

Fotó: Donald Tong/Pexels

Létrejött a Színházi Szolidaritási Alap

A Thália Színház által létrehozott alap célja, hogy azoknak a művészeknek, akiknek nincs állandó szerződésük kőszínházi vagy egyéb intézménnyel, az elkövetkezendő nehéz időszakra – a lehetőségeihez képest – támogatást nyújtson.

 

színészek, koronavírus-járvány, munkanélküliség, elmaradt előadások, bezárt színházak, érdekvédelmi szervezetek

 

 

Szólj hozzá!


Amikor a színész rendez – interjú Bakos-Kiss Gáborral

Amikor a színész rendez – interjú Bakos-Kiss Gáborral

A Győri Nemzeti Színház igazgatójával készült, a szakmai kétlakiság kihívásairól szóló beszélgetést az Előadóművészi Jogvédő Iroda...
 
Színház naptár

A színésznő, akinek saját menüje van a bisztróban

Ónodi Eszter az ország egyik legismertebb színésznője, a Katona József színház tagja, számos ismert film és sorozat főszereplője. Évek óta nagyon odafigyel a környezetére, méhlegelőt alakít ki a telkén, virágot ültet, biciklivel jár és arra törekszik, hogy a főzések során is a lehető legfenttarthatóbban járjon el. Most...

A majdnem tökéletes boldogság receptje

A LIAison és a Füst sikere után megszületett Pokorny Lia legújabb önálló estje. A majdnem tökéletes boldogság receptje című előadás április 12-én a MOMKultban debütál, és onnantól kezdődően havonta látható majd Budapesten és az ország különböző pontjain.
Új színdarabok