Meghalt Szurdi Miklós – a Vörösmarty Színház közleménye

2024. February 12.  ·   hír   ·  Színházvilág.hu

A Vörösmarty Színház társulata megrendülten értesült Szurdi Miklós halálhíréről.

Meghalt Szurdi Miklós – a Vörösmarty Színház közleménye

A teátrum egykori igazgatója 2003 és 2008 között vezette az intézményt. Személyéhez számos klasszikus darab és modern musical bemutatója kötődik, mint a Hair vagy a Grease, melyeknek legendás előadása a mai napig élénken él a székesfehérváriak emlékében. Igazgatása alatt olyan ikonikus előadásokat rendezett, mint Elton John és Tim Rice Broadway-musicalje, az AIDA, melynek magyarországi ősbemutatója a Vörösmarty Színházban volt, de az ő rendezésében állították színpadra a Szomor Györggyel és Valla Attilával közösen írt Diótörő és egérkirály című családi musicalt is.

Igazgatósága alatt történt meg a színházépület teljes felújítása, 2005 decemberében ő adta át a teátrum korszerűsített épületét.

A társulat, a város és a teljes színházi szakma hálás lehet azért, amit szellemileg és művészileg tett a város közösségért és a magyar színjátszásért.

A Vörösmarty Színház teljes társulata őszinte részvétét fejezi ki szeretteinek, hozzátartozóinak.

Nyugodjon békében, Szurdi Igazgató Úr!

Szurdi Miklós, gyász, Vörösmarty Színház

 

 

Szólj hozzá!


A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál Színházat

A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál...

Figyelem: ez a Mellékhatás nem az a Mellékhatás – volt egy azonos című magyar fejlesztésű televíziós thrillersorozat 2020 és 2023 között....
 
Színház naptár

Nagyon NEM OKÉ az iskolai zaklatás – jótékonysági est az Átriumban

A Darázs című előadás az iskolai zaklatás, a feldolgozatlan, kibeszéletlen fiatalkori traumák hosszú távú hatásait tárja elénk (a darabról a cikk végén írunk). A Delta Produkció azonban ezen túl is szeretne tenni a sokakat érintő, akár életeket is veszélyeztető jelenség ellen, ezért a WMN magazinnal karöltve...

Ma este gyilkolunk – majdnem kiszámítható

Október 31-én került a mozikba a Ma este gyilkolunk című magyar film, amelyben olyan színészlegendák játszanak, mint Kern András, Pogány Judit, Jordán Tamás, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Hámori Ildikó, Bálint András, Bánsági Ildikó és Takács Kati, de a fiatalabb generációból is számos kiváló művész, többek között...
Új színdarabok