Márkus Luca kapta a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt

2022. December 29.  ·   hír   ·  Színházvilág.hu, MTI

A Vígszínház társulatának titkos szavazása alapján 2022-ben Márkus Luca nyerte el a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt az Inkognitó és a Szeget szeggel című előadásokban nyújtott alakításaiért.

Márkus Luca kapta a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt

Mint felidézték, a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt a színésznő lánya, Gábor Júlia 1986-ban alapította édesanyja emlékére. A díjat a színház bármely művésze megkaphatja, akár többször is, az adott naptári év során nyújtott kiemelkedő művészi teljesítményéért.

Idén a Vígszínház színművészei Márkus Lucának az Inkognitó és a Szeget szeggel című előadásokban nyújtott alakítását ismerték el az emlékgyűrűvel. A díjat Gábor Júlia és férje, Szigethy Gábor színháztörténész adta át december 27-én a Vígszínház színpadán Az öreg hölgy látogatása című előadás után.


Márkus Luca Debrecenben született, majd 2015-2020 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályában. Színházi gyakorlatát a Vígszínházban töltötte, ahol 2020 óta társulati tag. Korosztályának kiemelkedő tehetségeként, kiváló színészi adottságainak és szorgalmának köszönhetően néhány év alatt a Vígszínház meghatározó színésznője lett. Remek karakterábrázoló tehetsége megmutatkozik A Nyugat császára Susanjának szerepében, Az apában rebbenékeny finomsággal formálja meg egy idős férfi ápolóját. Kiváló énekhangját, erőteljes színpadi jelenlétét és érzékeny játékát csodálhatja a közönség A nagy Gatsby-ben, A padlás Sünijeként pedig bájával és humorával varázsolja el a nézőket. A Sirályban ő Nyina, egy célratörő, öntudatos, kiszámíthatatlan, pimasz, szabad, ugyanakkor végtelen törékeny lányt mutat meg – hangsúlyozták a színház közleményében. Mint fogalmaztak, a Pesti Színház egyik legfrissebb bemutatójában, az Inkognitóban virtuóz módon játszik el többféle karaktert, és a Szeget szeggelben megrendítő, ahogy a hatalomnak és a férfierőnek kiszolgáltatott, ám mégis eltökélt Isabellát alakítja. A 2021-ben, a Házi Színpadon bemutatott A rendes lányok csendben sírnak című kamaraelőadásban egy kegyetlen világban felnőni kényszerülő kamaszlányt játszik. Érett, mély emberismeretről árulkodó alakításáért 2021-ben elnyerte a Varsányi Irén-emlékgyűrűt. Több sorozatban és filmben is szerepelt az elmúlt években, köztük olyan sikeres és népszerű produkciókban, mint a Csak színház és más semmi, a Korhatáros szerelem, a Tóth János, az Egynyári kaland, A tanár, a Blokád és A besúgó – emlékeztettek a közleményben.

A színésznő aláírásával díszített Ruttkai Éva-emlékgyűrűvel elsőként - 1987-ben - Tordy Gézát jutalmazta a társulat. Az elismerést később megkapta többek között Eszenyi Enikő, Darvas Iván, Pap Vera, Gálffi László, Igó Éva, valamint Fesztbaum Béla is.

Vígszínház, Ruttkai Éva-emlékgyűrű, Márkus Luca

 

 

Szólj hozzá!


November 30-án éjfélig várják a szavazatokat a Kaszás Attila-díj idei jelöltjeire

November 30-án éjfélig várják a szavazatokat a...

Több mint négyezer szavazat érkezett az első két hétben a Kaszás Attila-díj 2023‑as jelöltjeire. Még tíz napig szavazhat a közönség Nagy...
 
Színház naptár

Amikor egy csapat fiatal értelmiségi kivonult a társadalomból, hogy indiánosdit játsszanak – interjú Bereményi Gézával

A Vörösmarty Színház november 11-én mutatta be az Apacsok című előadást. A bemutatón részt vettek a darab szerzői, Bereményi Géza és Kovács Krisztina is. A bemutató kapcsán Bereményi Gézával beszélgettünk, aki a darabról, a politikai közegről és személyes élményeiről is mesélt az indiántáborokban.

Szabad a tánc! Gálaest Dés Lászlóval, Nagy Ervinnel, Fekete Giorgióval és másokkal a Vígszínházban

A gála a a 15. évadát indító Duda Éva Társulat támogatására jön létre november 26-án a Vígszínház nagyszínpadán, vendégművészek közreműködésével.
Új színdarabok
Én vagyok én
Én vagyok én
Keszthely 
TÜSKEVÁR
TÜSKEVÁR
Budapest 
TÜSKEVÁR
TÜSKEVÁR
Budapest 
TÜSKEVÁR
TÜSKEVÁR
Budapest 
TÜSKEVÁR
TÜSKEVÁR
Budapest 
Hamupipőke
Hamupipőke
Sopron 
Ki nevet a végén? - Dr....
Ki nevet a végén? - Dr....
Székesfehérvár