Magyar színházi siker Bresztben

2019. September 18.  ·   hír   ·  Színházvilág.hu

Magyar siker született a Belaya Vezha Nemzetközi Színházi Fesztiválon: a fődíjat a Váci Dunakanyar Színház és a Bartók Kamaraszínház közös produkciója, a Ványa bácsi hozta el.

Magyar színházi siker Bresztben

A fehéroroszországi Bresztben 24. alkalommal rendezték meg a Belaya Vezha Nemzetközi Színházi Fesztivált 2019. szeptember 7 és 15. között.

A rangos eseményen 5 helyszínen 15 ország 28 produkciója mutatkozott be a legkülönfélébb műfajokban, a programban klasszikus dráma, modern kísérleti dráma, bábszínházi produkciók, utcaszínházi és táncszínházi előadások is helyet kaptak. Magyarországot a Váci Dunakanyar Színház és a Bartók Kamaraszínház (Dunaújváros) közös Csehov: Ványa bácsi előadása képviselte, mely a szakmai zsűri döntése alapján elnyerte a legjobb előadásnak járó díjat.

„Nagyon büszke vagyok rá, hogy a Váci Dunakanyar Színház újra részt vehetett ezen a rangos nemzetközi fesztiválon. Fantasztikus érzés, hogy ilyen sok ország színházi társulatai között versenyezhettünk. A közönség reakciója alapján sejtettük, hogy kapunk valamilyen elismerést, de azért a fődíjra nem számítottunk. Remélem, hogy a jövő évi 25. jubileumi fesztiválra is meghívást kapunk” – nyilatkozta Kis Domonkos Márk, a Váci Dunakanyar Színház igazgatója.

„Hatalmas elismerés ez a díj mindkét intézmény, a Váci Dunakanyar Színház és a Bartók Kamaraszínház számára is. Igazi visszaigazolás a szakmai sikerről, hogy két magyarországi színházi fesztiválon való szereplés után egy nemzetközi fesztivál fődíját hozta el az előadás. Izgalmas volt, hogy ugyan magyarul játszottunk, feliratozásra szinte nem is volt szükség, hiszen a közönség által jól ismert darabról van szó. Óriási dolog, hogy azon a nyelvterületen, ahonnan származik a mű, az előadás ekkora sikert aratott” - osztotta meg gondolatait Sipos Imre, az előadás címszerepét alakító művészeti direktor (Bartók Kamaraszínház).

A Váci Dunakanyar Színház és a Bartók Kamaraszínház közös produkcióját 2018. november 16-án mutatták be. Az előadásra a hazai és külföldi színházi szakma is felfigyelt. Bemutatkozhatott a Nemzeti Színházban, bekerült a 2019-es Pécsi Országos Színházi Fesztivál, valamint a Vidéki Színházak Fesztiváljának versenyprogramjába is. Emellett négy nemzetközi fesztiválra – a breszti Belaya Vezha Fesztiválra, a lembergi Aranyoroszlán Fesztiválra, a szatmárnémeti TranzitFesztre, a herszoni Melpomena Tavrya Nemzetközi Színházi Fesztiválra – is meghívást kapott.

A díjnyertes előadást belátható időn belül egyelőre egyik színház repertoárján sem találtuk meg.

Belaya Vezha Nemzetközi Színházi Fesztivál, Váci Dunakanyar Színház, Bartók Kamaraszínház, Ványa bácsi, díj

 

 

Szólj hozzá!


A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál Színházat

A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál...

Figyelem: ez a Mellékhatás nem az a Mellékhatás – volt egy azonos című magyar fejlesztésű televíziós thrillersorozat 2020 és 2023 között....
 
Színház naptár

Nagyon NEM OKÉ az iskolai zaklatás – jótékonysági est az Átriumban

A Darázs című előadás az iskolai zaklatás, a feldolgozatlan, kibeszéletlen fiatalkori traumák hosszú távú hatásait tárja elénk (a darabról a cikk végén írunk). A Delta Produkció azonban ezen túl is szeretne tenni a sokakat érintő, akár életeket is veszélyeztető jelenség ellen, ezért a WMN magazinnal karöltve...

Ma este gyilkolunk – majdnem kiszámítható

Október 31-én került a mozikba a Ma este gyilkolunk című magyar film, amelyben olyan színészlegendák játszanak, mint Kern András, Pogány Judit, Jordán Tamás, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Hámori Ildikó, Bálint András, Bánsági Ildikó és Takács Kati, de a fiatalabb generációból is számos kiváló művész, többek között...
Új színdarabok