Gémes Antos kapta az Agárdy-emlékláncot

2020. August 25.  ·   hír   ·  Színházvilág.hu, MTI

A díjat a színház hétfői évadnyitó társulati ülésén adta át a színművésznek Hambuch Gerda, Agárdy Gábor unokahúga és Zalán János igazgató.

Fotó: Magyar Színház

Az Agárdy-emlékláncot a művész özvegye, Rácz Boriska adományozza 2006 óta minden évben férje, Agárdy Gábor emlékére. A díj egy Agárdy Gábort ábrázoló, a díjazott nevét is feltüntető egyedi medál nyaklánccal. Az emlékdíjat évente egyszer a Pesti Magyar Színház társulatának egy arra érdemes tagja kaphatja.

A társulat a díjat titkos szavazással ítéli oda minden évben.

Gémes Antos a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2008-ban végzett bábszínész szakon. Éveken át Bohócdoktorként is tevékenykedett, Dr. Monokli szerepében "gyógyította" a beteg gyermekeket. Alapító tagja a Harmadik figyelmeztetés színész zenekarnak. A Pesti Magyar Színiakadémián színészmesterséget oktat, három saját osztályt is vezetett. Színházi munkái mellett filmekben és különböző alternatív produkciókban is szerepel. A verőcei Major Feszt kezdeményezője és szervezője. 2011-től a Pesti Magyar Színház társulatának művésze, látható egyebek mellett A kincses sziget, a Holnapelőtt, az Időfutár és a Valahol Európában előadásokban. Az idei évadban rendezőként is közreműködik a Böcsület című ifjúsági dráma bemutatóján.

 

Fesztiválszervezésbe vágott a Magyar Színház színésze

 

10. születésnapját ünnepli a színészzenekar

 

 

 

Gémes Antos, Magyar Színház, Agárdy-lánc

 

 

Szólj hozzá!


Határvonalak: színházi fesztivál Szombathelyen

Határvonalak: színházi fesztivál Szombathelyen

A tavalyi esemény sikerén felbátorodva idén is megrendezik május 30. és június 2. között a Határvonalak Színházi Fesztivált Szombathelyen, a...
 
Színház naptár

Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi fesztivál lesz Balatonalmádiban!

Idén hatodik alkalommal, június 28. és 30. között kerül megrendezésre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az ország egyetlen nemzetközi utcaszínház fesztiválja, a BONDORODÓ. Június utolsó hétvégéjén közvetlenül a Balaton partjára érkezik a fergeteges forgatag karavánja, és megnyitja kapuit a sokszínűségéről és...

A színésznő, akinek saját menüje van a bisztróban

Ónodi Eszter az ország egyik legismertebb színésznője, a Katona József színház tagja, számos ismert film és sorozat főszereplője. Évek óta nagyon odafigyel a környezetére, méhlegelőt alakít ki a telkén, virágot ültet, biciklivel jár és arra törekszik, hogy a főzések során is a lehető legfenttarthatóbban járjon el. Most...
Új színdarabok