Folynak a Szabadság vándorai című musical próbái a Kincsem Parkban

2019. August 09.  ·   hír   ·  Színházvilág.hu, MTI

A darab Demjén Ferenc Kossuth-díjas énekes, dalszövegíró közel ötvenéves munkásságának kivonata.

Folynak a Szabadság vándorai című musical próbái a Kincsem Parkban

A Nemzeti Lovas Színháztól nem állnak messze a zenés előadások, az annak idején kisebb botrányokkal övezett Jimmy-musicalt is Pintér Tibor állította színpadra.

Arról elképzelésünk sincs, hogy hozza össze a lovakat a legnagyobb Demjén-slágerekkel, de majd megnézzük. A színház így ír az előadásról:

"A darabban “a szabadság vándorai” maguk a színészek, muzsikusok, komédiások, akik arra tették fel életüket, hogy mindenáron szórakoztassanak ebben az őrülten rohanó, kaotikus világban. Teszik ezt azokkal a csodálatos élőlényekkel, melyek a világ legszabadabb vándorai -a lovakkal. A musical egy színházi társulat létrejöttét dolgozza fel, különféle emberi sorsokon keresztül. A cél közös, melyhez a hit, a kitartás, az egyetemleges áldozatok, valamint a szeretet vezeti a főhősöket; megalakítva egy új színjátszási formát, amit ma úgy hívnak: Lovasszínház. Demjén Ferenc, Kossuth-díjas művész közel ötven éves munkásságának egy csodálatos kivonata a színdarab, újszerű köntösbe öltöztetve fantasztikus dalait. A szerzővel és alkotótársával Menyhárt Jánossal egyetértésben született a gondolat, a mű megalkotásában ők is részt vettek."

 

Az biztos, hogy a zenész maga is nagy lóbarát, erről legújabb klipjének egyes kockái is tanúskodnak:

A musical előbemutatója pedig Baján lesz 2019. szeptember 13-án, Kerényi Miklós Gábor rendezésében, a következő dátum: augusztus 16. Szigetvár.

Szabadság vándorai, musical, Demjén Ferenc, Nemzeti Lovas Színház, Kerényi Miklós Gábor

 

 

Szólj hozzá!


A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál Színházat

A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál...

Figyelem: ez a Mellékhatás nem az a Mellékhatás – volt egy azonos című magyar fejlesztésű televíziós thrillersorozat 2020 és 2023 között....
 
Színház naptár

Nagyon NEM OKÉ az iskolai zaklatás – jótékonysági est az Átriumban

A Darázs című előadás az iskolai zaklatás, a feldolgozatlan, kibeszéletlen fiatalkori traumák hosszú távú hatásait tárja elénk (a darabról a cikk végén írunk). A Delta Produkció azonban ezen túl is szeretne tenni a sokakat érintő, akár életeket is veszélyeztető jelenség ellen, ezért a WMN magazinnal karöltve...

Ma este gyilkolunk – majdnem kiszámítható

Október 31-én került a mozikba a Ma este gyilkolunk című magyar film, amelyben olyan színészlegendák játszanak, mint Kern András, Pogány Judit, Jordán Tamás, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Hámori Ildikó, Bálint András, Bánsági Ildikó és Takács Kati, de a fiatalabb generációból is számos kiváló művész, többek között...
Új színdarabok
 
 
Cached at 09:47:52