Fák nőnek az egykori Nemzeti Színház romjain

2022. November 09.  ·   hír   ·  Színházvilág.hu, MTI

Nyolcvan fát ültetnek a megújuló Blaha Lujza térre, a fásítási akció már kedden elkezdődött.

Fotó: BKK

A tér nagy részén – a még elültetésre váró fák környezetében – korábban vízáteresztő fugázással kialakított térkövet, valamint kiskockakő burkolatot építettek, amely alatt mesterséges talajt alakítottak ki. Ennek célja többek között az, hogy segítse a fák gyökérzetének növekedését. A mesterséges váztalajba, vagyis a Stockholm faültetési rendszerrel ültetett fák gyorsabban nőnek, jobb életkörülményeik miatt nagyobbak, szebbek és egészségesebbek lesznek, mint a tömörödött altalajba ültetettek. A munkák előtt a szakemberek teljes talajcserét hajtottak végre, és alatta agyag vízmegtartó réteget építettek ki. Erre azért volt szükség, mert a Blaha Lujza tér felszíne alatt tömör sittréteg húzódik, amely az egykori Nemzeti Színház lebontásakor keletkezett, valamint világháborús törmelékekből áll.

A tér felújítása a tervek szerint még az idén lezárul, jelenleg zajlik a térburkolat lerakása, a közvilágítási hálózat kiépítése és a térbútorok kihelyezése. Hamarosan elhelyezik a növénykazettákra a kis méretű szobrokat, amelyek – utalva az egykor ott álló Nemzeti Színházra – színházi jeleneteket ábrázolnak. De nem csak ezek emlékeztetnek majd a színházra: a teátrum egykori székeire utaló bordó színű köztéri székeket és asztalokat helyeznek el, valamint a burkolatban megjelenik a lebontott épület körvonala. ♥

 

Blaha Lujza tér, fák, Nemzeti Színház

 

 

Szólj hozzá!


Határvonalak: színházi fesztivál Szombathelyen

Határvonalak: színházi fesztivál Szombathelyen

A tavalyi esemény sikerén felbátorodva idén is megrendezik május 30. és június 2. között a Határvonalak Színházi Fesztivált Szombathelyen, a...
 
Színház naptár

Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi fesztivál lesz Balatonalmádiban!

Idén hatodik alkalommal, június 28. és 30. között kerül megrendezésre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az ország egyetlen nemzetközi utcaszínház fesztiválja, a BONDORODÓ. Június utolsó hétvégéjén közvetlenül a Balaton partjára érkezik a fergeteges forgatag karavánja, és megnyitja kapuit a sokszínűségéről és...

A színésznő, akinek saját menüje van a bisztróban

Ónodi Eszter az ország egyik legismertebb színésznője, a Katona József színház tagja, számos ismert film és sorozat főszereplője. Évek óta nagyon odafigyel a környezetére, méhlegelőt alakít ki a telkén, virágot ültet, biciklivel jár és arra törekszik, hogy a főzések során is a lehető legfenttarthatóbban járjon el. Most...
Új színdarabok