Rózsaszín ruha

2020. January 15.  ·   Ajánló   ·  dd

Emlékeznek a Nők című filmre? Az volt az a mozi, amiben kizárólag nők szerepeltek, még az utcai járókelők között sem akadt férfi, kivéve a legutolsó jelenetet, amiben az újszülött fiút mutatták. A Rózsaszín ruha című, jelenetfüzérekből álló darab majdnem ilyen, szinte kizárólag nőkről szól, nőket jelenítenek meg.

Rózsaszín ruha

Barátnők, anyák, leányok, kempingszomszédok, de leginkább feleségek és szeretők. A csalók és a megcsaltak. Banális történetek. Csakhogy ezeket a mindennapos sztorikat Péterfy-Novák Éva írta (illetve, egyet közülük Szentesi Éva), és nekik valahogy sikerül magasabb szintre emelni ezeket a hétköznapi eseményeket.

A produkciót a zuglói Lipták Villában mutatták be, ahol ugyan van egy tenyérnyi színpad, de Sipos Vera rendezőnek jobb ötlete támadt, és a hely adottságait kihasználva egy catwalkra helyezte az előadást. A közönség pedig – pont mint a divatbemutatókon – kétoldalt foglal helyet. A változó korú és helyzetű nőket Majzik Edit és Sárközi-Nagy Ilona játssza, időnként egészen intim közelségben a nézőkkel. Nőpárti előadás, ez vitathatatlan. Néha nevetünk, többször megrendülünk. Nézőként, kívülről könnyű meglátni, hogy milyen szánalmasan kiszámítható történései vannak egy szerelmi háromszögnek. A legvégén pantomimszerű mozdulatsorral zárják le a dramatizált novellákat. Nem egészen értettem, mit is akarnak mondani vele. Talán csak annyit, hogy mi nők tartsunk össze, támogassuk, segítsük egymást a harcainkban.

Az előadás bármilyen típusú szerelmi csalódás után ajánlható a hölgyeknek (minden férfi gazfickó! – igazából nem), kár, hogy a darab csak ritkán látható.

Legközelebb február 9-én 19.00 órakor a Lipták Villában.

Rózsaszín ruha, Lipták Villa, nők

 

 

Szólj hozzá!


Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi fesztivál lesz Balatonalmádiban!

Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi...

Idén hatodik alkalommal, június 28. és 30. között kerül megrendezésre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az ország egyetlen nemzetközi...
 
Színház naptár

Generációnk a padlón hever (Az ügynök halála, Centrál Színház)

Mint arról már többször is hírt adtunk, a Centrál Színház tűzte műsorára a drámairodalom egyik klasszikusát. A főpróbán jártam, és előre bocsájtom, nem kritikaírásra vállalkoztam, hanem arról beszélnék, hogy 2024-ben számomra mit jelentett ez az előadás.

A nők és a művészet – nehezített pálya

Számos kutatás bizonyítja, hogy a női művészeknek nehezebb dolguk van a kreatív szakmákban, mint a férfiaknak.
Új színdarabok
A király beszéde
A király beszéde
Székesfehérvár 
A kék hajú lány
A kék hajú lány
Székesfehérvár 
A kék hajú lány
A kék hajú lány
Székesfehérvár 
kettős:játék
kettős:játék
Budapest