Piroskával sokkal nagyobb volt a baj, mint azt bárki is gondolná

2020. January 22.  ·   Ajánló   ·  Színházvilág.hu

Piroskával mindig baj volt címmel vitték színre az Ódry Színpadon Dyssou Bona darabját, amelynek szövege Rubin Szilárd Aprószentek című regénye és A jövő nyáron című forgatókönyve, Legát Tibor cikksorozata, valamint a Szolnok megyei bíróságon lefolytatott per anyagai nyomán készült.

Fotó: Ódry Színpad

Mindebből már kiderülhet, hogy nem a mesebeli piros ruhás lánykáról van szó, e kedves név mögött ezúttal egy igazi szörnyeteget találunk.

Jancsó Ladányi Piroska, akiről szó van, 20 esztendős korára ötszörös gyilkossá lett. Áldozatait szexuális indíttatásból ölte meg, a részleteket még a legedzettebb idegrendszerű, horrorfilmeken felnevelkedett júzerek sem bírnák végigolvasni.

Komáromi Marikának 1953. októberében veszett nyoma,1954. június 9-én eltűnt a 13 esztendős Hoppál Pirike, augusztus elején a 17 éves Simon Irén, augusztus 11-én a 12 esztendős Botos Marika és augusztus 14-én a szintén 12 éves Szőke Katóka. Ki tudja, meddig folytatódtak volna a borzalmas gyilkosságok, ha 1954. szeptember 2-án egy asszony nem tesz bejelentést a rendőrségen, hogy Jancsó Piroska meg akarta ölni. Az előállított Piroska beismerte az emberölési kísérletet, a rendőrök a házkutatás során véletlenül felfedezték a tornácon a fémlemezzel borított kutat, melyből öt szinte felismerhetetlen kislány bomló teteme került elő.

Amikor a szülők megérkeztek az azonosításra, elszabadult a pokol, a felnőttek egymást fogták le, hogy ne tegyenek kárt magukban vagy másban. Hogy a szülők tényleg nem ismerték fel, vagy olyan lelki traumába estek, ami miatt tudat alatt nem akarták felismerni szeretett gyermekeiket, nem derült ki, de a szemle után a holttesteket egyik család sem akarta hazaszállítani többé: az áldozatokat a szolnoki Kőrösi úti temetőben helyezték végső nyugalomra a 11-es parcellában közös sírban, családjaik soha nem fogadták el, hogy őket találták meg a rémségek kútjában.

A bíróság Piroskát halára ítélte.

A történet azonban nem egy sima  fejezet a magyar kriminológia történetében. A kor szelleme áthatja az egészet: vérvád, cigányok, szovjet katonák is belekerültek, nem beszélve a hatóságokról, akik a korabeli feljegyzések szerint inkább eltussolni, mint felderíteni akarták az ügyet, amely mögött egy nyomorúságos élet és egy borzasztó anya is megtalálható.

A darab címe pedig innen származik:

Jancsó Borbála (anya) vallomásaiból kitűnik, hogy lányával a kapcsolata nem volt problémamentes:

„Piroskával mindég baj volt a gyerekek miatt. Ha utcán mentem vele, amelyik gyerek mellette elment, minden ok nélkül arcon vagy hátba vágta őket. Mindég azon volt, hogy másokat megüssön, másoknak fájdalmat okozzon. Ilyenkor, mikor egy-egy gyereket megütött, látszott rajta, hogy meg van elégedve magával.”

Források:

Öt holttest a kútban - Jancsó Ladányi Piroska rémtörténete

Rettenetes és megbotránkoztató titkok derültek ki

Halálkút

 

 

Piroskával mindig baj volt, Ódry Színpad, Jancsó Ladányi Piroska, gyilkosság

 

 

Szólj hozzá!


A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál Színházat

A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál...

Figyelem: ez a Mellékhatás nem az a Mellékhatás – volt egy azonos című magyar fejlesztésű televíziós thrillersorozat 2020 és 2023 között....
 
Színház naptár

Nagyon NEM OKÉ az iskolai zaklatás – jótékonysági est az Átriumban

A Darázs című előadás az iskolai zaklatás, a feldolgozatlan, kibeszéletlen fiatalkori traumák hosszú távú hatásait tárja elénk (a darabról a cikk végén írunk). A Delta Produkció azonban ezen túl is szeretne tenni a sokakat érintő, akár életeket is veszélyeztető jelenség ellen, ezért a WMN magazinnal karöltve...

Ma este gyilkolunk – majdnem kiszámítható

Október 31-én került a mozikba a Ma este gyilkolunk című magyar film, amelyben olyan színészlegendák játszanak, mint Kern András, Pogány Judit, Jordán Tamás, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Hámori Ildikó, Bálint András, Bánsági Ildikó és Takács Kati, de a fiatalabb generációból is számos kiváló művész, többek között...
Új színdarabok