Elmagyarázzuk, mi az a KULTEÁTRUM

2 hete  ·   Ajánló   ·  szinhazvilag.hu

A KULTEÁTRUM-nak az Óbudán található Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum ad otthont. Befogadó kulturális térként működik, budapesti, vidéki és határon túli előadásoknak ad megjelenési lehetőséget.

Elmagyarázzuk, mi az a KULTTEÁTRUM

A repertoár monodrámákkal, verses estekkel és 2-3-4 fős kamaradarabokkal igyekszik szolgálni az irodalomra és színházra fogékony közönséget. Az előadók között egyaránt megtalálhatók a sok éve pályán dolgozó művészek – a teljesség igénye nélkül például Fullajtár Andrea, Gubik Ági, Besenczi Árpád, Bezerédi Zoltán, Borbély Sándor, Csuja Imre és Dégi János, melelttük pályakezdő színészek is lehetőséget kapnak a bemutatkozásra.

A KULTEÁTRUM a szeptemberi és októberi sikeres előadásai után – a kényszer szülte helyzetre reagálva – rugalmasan átállt az előadások online közvetítésére, melyet a nézők a jegy megváltását követően élőben tudnak megtekinteni.

A következő online előadás november 20-án a Csavar Színház kereteiben Gál Tamás színész-rendező Csokonai Vitéz Mihály Dorottyája lesz, november 21-én este pedig a Szerelmünk, Sisi című monodráma lesz látható online Gubik Ági előadásában. November 27-én este Borbély Sándor színművész – egyben a KULTEÁTRUM művészeti vezetője – 17 karaktert megjelenítve viszi színpadra Petőfi Sándor remekművét, Az apostolt. November 28-án csütörtökön 19 órakor látható Besenczi Árpád interpretálásában A helység kalapácsa című hősköltemény.

 

 

KULTEÁTRUM, Óbuda, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

 

 

Szólj hozzá!


Básti Juli kapja a Páger Antal-díjat

Básti Juli kapja a Páger Antal-díjat

Ezt a makói polgármester jelentette be a közösségi oldalán. Azért ő, mert a makói képviselő-testület alapította 2001-ben a díjat, amelyet...
 
Színház naptár

Elmagyarázzuk, mi az a KULTEÁTRUM

A KULTEÁTRUM-nak az Óbudán található Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum ad otthont. Befogadó kulturális térként működik, budapesti, vidéki és határon túli előadásoknak ad megjelenési lehetőséget.

A padlás 999

1988. január 29-én mutatták be minden idők legsikeresebb magyar zenés színpadi művét a Vígszínházban, november 14-én délután a 999., este pedig már az 1000. előadást láthatták volna a nézők. A bevezetett intézkedések miatt a délutáni előadás elmarad, este azonban online bárki részese lehet a mínusz egyedik jubileumnak.
Új színdarabok
OSZTRIGÁS MICI
OSZTRIGÁS MICI
Budapest 
OSZTRIGÁS MICI
OSZTRIGÁS MICI
Budapest 
OSZTRIGÁS MICI
OSZTRIGÁS MICI
Budapest 
ANNA KARENINA
ANNA KARENINA
Budapest 
ANNA KARENINA
ANNA KARENINA
Budapest 
ANNA KARENINA
ANNA KARENINA
Budapest 
ANNA KARENINA
ANNA KARENINA
Budapest 
ANNA KARENINA
ANNA KARENINA
Budapest 
VÁCI UTCZA 40
VÁCI UTCZA 40
Budapest