Egyetlen kő

2020. December 04.  ·   Ajánló   ·  Színházvilág.hu

Marius von Mayenburg A kő című drámájának magyarországi ősbemutatóját – Michal Dočekal, a Prágai Városi Színházak igazgatójának rendezésében – december 5-én a Pesti Színházból közvetítik.

Fotó: Dömölky Dániel

1993-at írunk. Heidrun hazatér drezdai szülőházába édesanyjával, Withával és lányával, Hannával. Abban reménykedik, hogy új életet kezdhetnek, a költözés és a ház azonban felkavarja az emlékeket, felszínre törnek a falakban és a kertben eltemetett családi titkok. Régóta dédelgetett családi legendák foszlanak semmivé és fájdalmas hazugságok lepleződnek le.

1935-ben Heidrun apja, Wolfgang egy Swarzmann nevű zsidó családtól veszi meg a házat, de a tulajdonosváltás nem hoz szerencsét se a családnak, se a háznak. Bár Witha és Heidrun túlélik Drezda bombázását, 1953-ban elmenekülnek az NDK-ból, maguk mögött hagyva az otthonukat és a múltat, majd 1978-ban visszatérnek egy rövid látogatásra, hogy magukkal vigyenek egy fontos emléket.

A dráma különlegessége, hogy nem az időben előrehaladva mesél egy történetet, hanem 1935 és 1993 között előre-hátra utazva. Párhuzamosan ismerjük meg a jelen, a közelmúlt és a régmúlt titkait egy ház történetén keresztül, amely az évtizedek alatt többször gazdát cserélt. Politikai rendszerek jönnek-mennek, a szereplők különböző időpillanatokban, különböző életkorokban fogalmazzák újra a viszonyukat a múlthoz és egymáshoz is, és egyre többet megtudunk a kőről is, amit egykor bedobtak a ház ablakán.

Sok közép- és kelet-európai nemzet szenvedett totalitárius diktatúra alatt, miközben sokan e nemzetek tagjai közül szolgálták, sőt támogatták ezeket a rezsimeket. A családok, a történetek és a nemzeti történelem hamis újraírására, kozmetikázására, “igazságosabb” újraértelmezésére tett próbálkozásokat jól ismerjük. Azért fontos ez a mű, mert a múlt igazságának feltárásával közelebb kerülhetünk a jelen igazságának felismeréséhez” – emeli ki Michal Dočekal, a darab rendezője.

A produkcióban színpadra lép Nagy-Kálózy Eszter, Szilágyi Csenge, Hegyi Barbara, Telekes Péter, Antóci Dorottya és Majsai-Nyilas Tünde.

 A Vígstreamház élő stream premierjét december 5-én láthatják az eSzínház felületén.

A színlap itt.

Pesti Színház, A kő, stream

 

 

Szólj hozzá!


Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi fesztivál lesz Balatonalmádiban!

Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi...

Idén hatodik alkalommal, június 28. és 30. között kerül megrendezésre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az ország egyetlen nemzetközi...
 
Színház naptár

Generációnk a padlón hever (Az ügynök halála, Centrál Színház)

Mint arról már többször is hírt adtunk, a Centrál Színház tűzte műsorára a drámairodalom egyik klasszikusát. A főpróbán jártam, és előre bocsájtom, nem kritikaírásra vállalkoztam, hanem arról beszélnék, hogy 2024-ben számomra mit jelentett ez az előadás.

A nők és a művészet – nehezített pálya

Számos kutatás bizonyítja, hogy a női művészeknek nehezebb dolguk van a kreatív szakmákban, mint a férfiaknak.
Új színdarabok
A király beszéde
A király beszéde
Székesfehérvár 
A kék hajú lány
A kék hajú lány
Székesfehérvár 
A kék hajú lány
A kék hajú lány
Székesfehérvár 
kettős:játék
kettős:játék
Budapest