Dán kultuszfilm a Miskolci Nemzeti Színház kamaraszínpadán

2019. January 25.  ·   Ajánló   ·  Színházvilág.hu

Szabó Máté rendezi Miskolcon a Születésnap című dán film színpadi változatát, melyet Ünnep címen már láthatott a közönség a Vígszínházban. A miskolci bemutató január 25-én, ma lesz a Kamaraszínházban.

Dán kultuszfilm a Miskolci Nemzeti Színház kamaraszínpadán

Thomas Vinterberg Születésnap című filmje az avantgárd Dogma-mozgalom első alkotása – Szabó Máté rendezésében is visszaköszön a kultikus film hangulata. A különleges díszlet és élő kamerafelvételek segítségével mélyebben és más síkon láthatunk fontos pillanatokat az előadásban, mint ahogy a színházi látásmód azt lehetővé teszi.

A rendező elmondta, a film és a dráma is nagyon sokoldalúan és ítélkezés nélkül mutatja meg a családon belüli erőszak felszínre kerülésének olvasatait.

"Sokszor abszurd vagy egészen szürreális momentumokat is láthatunk színpadon. Már kisgyermekként megtanulunk sablonokat, viszonyulási módokat az élet különböző szituációihoz. Amikor azonban olyan helyzet áll elő, amivel még nem találkoztunk, eszköz nélkül maradunk. Megijedünk az ismeretlentől és elutasítjuk a problémát, vele együtt pedig az áldozatot is. A bűnös kapcsán pedig azzal nehéz szembesülnünk, hogy évekig rosszul ítéltünk meg valakit, nem láttuk, milyen is valójában, hogyan képes valaki, akit nagyra tartottunk, ilyet tenni. Ilyenkor saját magunk előtt is leszerepelünk. Ha ez az előadás elindít a nézőkben egy gondolkodási folyamatot, azzal talán esélyt adunk arra, hogy egy ilyen helyzetben ne álljunk eszköztelenül, és esetleg képesek legyünk jól reagálni" – hangsúlyozta a rendező.

Miskolci Nemzeti Színház, Ünnep, kamaraszínpad

 

 

Szólj hozzá!


A Vasember a világot jelentő deszkákra lép

A Vasember a világot jelentő deszkákra lép

Robert Downey Jr., a Vasember sztárja szeptemberben debütál a Broadwayn a McNeal című új darab főszerepében –számolt be róla a Variety.com.
 
Színház naptár

Határvonalak: színházi fesztivál Szombathelyen

A tavalyi esemény sikerén felbátorodva idén is megrendezik május 30. és június 2. között a Határvonalak Színházi Fesztivált Szombathelyen, a Weöres Sándor Színházban, mely során a különböző színházi formákat kívánják megmutatni a táncszínháztól kezdve a prózain és a zenésen át egészen a multimédiás eszközöket is...

Amikor a színész rendez – interjú Bakos-Kiss Gáborral

A Győri Nemzeti Színház igazgatójával készült, a szakmai kétlakiság kihívásairól szóló beszélgetést az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület bocsájtotta a rendelkezésünkre.
Új színdarabok