De előbb egy másik filmről, vagyis filmsorozatról. Aki már volt ágyhoz kötve, az tudja, hogy a távirányító létszükséglet, így akár bele is botolhatott a Kisvárosi gyilkosságok című angol krimisorozatba. Azt nem tudjuk pontosan, hogy a helyszínéül szolgáló Midsomer városka hány lakóval rendelkezett a széria elején, de tekintve, hogy epizódonként legalább négy embert gyilkolnak meg benne, a végére erősen megcsappanhatott a lakossága. Profánnak tűnik a hasonlat, már csak Haneke miatt is, de ez jutott eszünkbe a darab láttán, meg az, hogy az igen rendezettnek tűnő vidék látszatra tisztes lakói között – vertikálisan és horizontálisan is – mekkora feszültség alakult ki, mennyi elfojtott harag, dédelgetett sérelem, megtorlásra várú bűn – ami aztán erőszakba torkollik, csakúgy, mint a Fehér szalagban.
A darab története földrajzilag kicsit közelebb játszódik, mint az angol sorozat: egy észak-német protestáns főúri birtokon, időben viszont sokkal távolabb: 1913-14-ben. Már az is zseniális, ahogy Haneke felvonultatja az egyes társadalmi rétegek képvielőit, a hatalmat képviselő bárót, a családját, az intézőt, az orvost, a papot, a bábát, az értelmiséget megszólaltató és végig a narrátor szerepébe helyezkedő tanítót, a parasztokat, a (lengyel) vendégmunkásokat.
De az még mellbevágóbb élmény, hogy akármelyik irányba indulunk el, kívül-belül egymásnak feszülő, hol nyílt, hol rejtett indulatokba és rengeteg emberi gonoszságba botlunk, s ahogy gördül előre a történet, egyre több ember is esik áldozatul. (Noha egy krimihez hasonlítottuk, a Fehér szalag természetesen nem az, és nem a komornyik a gyilkos.)
A darabot október 12-én mutatta be a Katona. Nyilván nem véletlen, hogy pont most tűzték műsorra, mert noha a történet egy évszázaddal korábban játszódik, a jelenségek és a jelenetek nagyon is ismerősek, így minden nézőben egy másik darab is megy, aszerint, hogy mennyire tájékozott vagy érdeklődik az iránt, ami a világban és az országban történik. Ettől válik igazán izgalmassá a dolog, noha semmiféle aktuálpolitika nem jelenik meg benne. Mondjuk ettől lesz szomorú is az ember, hogy vannak olyan dolgok, amelyek kortól, országtól, nevesített vezetőktől függetlenül újra és újra megtörténhetnek.
A játék belső dinamikáját az is meghatározza, hogy a színészek több szerepben is feltűnnek, s ezek között a szerepek között "gyerekek" is vannak, amitől még hátborzongatóbbá válik az egész: a gyerekek zsigeri kegyetlenségéről több polcnyi szépirodalmi mű szól, mint ahogy a gyermekkorban megrekedt felnőttek megnyilvánulásairól is, csak egy másik műfajban.
Olyannyira több rétegű az előadás, hogy akárhova nyúl az ember, talál egy szálat, ami akár el is vezethetné valahová, csak aztán rögvest a kezébe akad egy másik, és egyszer csak ott találja magát egy kényelmetlen gubanc kellős közepén, és még csak azt sem mondhatja, hogy it's not my life, mert egyébként az, de persze pont annyit ért az egészből, mint a tanító, aki megpróbál rájönni, mi is történik valójában, úgy a saját, mint a környezete életében.
A szünet nélkül – 1 óra 45 perc – játszott darabról kijőve az embernek az az abszurd érzése támad, hogy van, amihez képest egy világháború kirobbanása kismiska, noha a történelemből már tudjuk, hogy annak is oka lehet az elfojtott harag, a dédelgetett sérelem, a megtorlásra váró bűn...
A színlap és a további előadások időpontjai itt.
A #tetrischallenge kihívásra válaszul a színház ezt az előadást választotta ki, vagyis a Fehér szalag szereplői, jelmezei, kellékei láthatók a fotón (nyitóképünk). A színház játékot is hirdetett ehhez kapcsolódóan: három kakukktojást is elrejtettek közöttük.
Aki megírja nekik vasárnap éjfélig Facebook- vagy Instagram-üzenetben, hogy melyik három kellék vagy jelmez tartozik másik előadáshoz, és pontosan melyikhez, az színházjegyeket nyerhet. A teljes felhívás itt.
Fehér szalag, Katona József Színház, Haneke, Ascher Tamás
Szólj hozzá!