Ösztönös zseni volt... – Soós Imre emlékére

A "magyar James Dean", Soós Imre csupán kilenc évet töltött a reflektorfényben, aztán a hivatalos jelentések szerint a feleségével együtt öngyilkos lett. Máig tartja magát viszont a feltevés, hogy az orvosként dolgozó asszony előbb elkábította egy injekcióval, majd kinyitotta a gázcsapot.

A főiskola után Debrecenbe, a Csokonai Színházba szerződött, majd 1955-ben a Madách Színház művésze lett. Ekkoriban azonban egyre rosszabb idegállapotba került, látszott rajta, hogy a sikerek, a népszerűség, az ezzel járó stressz igencsak megviseli.

Nyolcgyermekes, mélyszegénységben élő parasztcsaládban született 1930-ban, Balmazújvárosban, az apja Semsey gróf birtokán volt zsellér. A kis Imre hét éves korától napszámosként dolgozott.Talán sosem ismerjük meg a nevét, ám a Rákosi-rendszer tudatosan parasztszármazású fiatalokat tett a kirakatba. Így hozták helyzetbe a fiatal Soóst is, aki a legenda szerint mezítlábas gyerekként a párt lapjában, a Szabad Népben olvasta, hogy paraszt származású fiatalokat várnak a Színművészeti Főiskolán. Jelentkezett, a felvételire is mezítláb ment, majd elkápráztatott mindenkit.

Húszévesen a Ludas Matyival robbant be a köztudatba (Karlovy Varyban a legjobb férfi alakításért járó díjat is elnyerte ezért az alakításáért). A pártvezetés büszke volt rá, Soós pedig megfelelt az ideológiai szerepnek, hiszen örült, hogy lehetőséget kapott. 1949-ben például azt mondta az egyik újságnak, hogy csoda, amit színészként megélhet, s csoda az is, ami 1945 óta az országban történik. „Ez a Pártunk érdeme, amely a munkásokat és a dolgozó parasztokat felemelte” – mondta a fiatal színész.

Adósa lett a rendszernek, pedig ösztönös zseni volt a filmvásznon. A pártlapok futtatták, ódákat zengtek róla, ő pedig azt mondta, amit hallani akartak fent. 1950-ben például a következőt:

„Minden ott kezdődött, amikor a béke legfőbb őrei és védelmezői, a szovjet katonák öt évvel ezelőtt felszabadítottak minket… A békét, a dolgozó nép tanítását és harcát fogom szolgálni a művészetemmel.”

Ő lett a Rákosi-rendszer emblematikus alakja, aki a színpadon teljesít kétszáz százalékot, mindez pedig szélsőségeket is szült. Azt beszélték például, hogy a Föltámadott a tenger című filmben neki szánták Bem apó jóságos szerepét, ám képtelenek voltak öregre maszkírozni az akkor is csak 23 éves Soóst, így végül elvetették az ötletet. A harag napja című filmben aztán kimondva, kimondatlanul Rákosi Mátyást is megformálta. Minderről 1955-ben az Esti Budapest is írt:

„A fiatal parancsnok nevét nem említi a film, mégis tudjuk, Rákosi Mátyás elvtársat személyesíti meg Soós Imre, kitűnő, fiatal művészünk."

Ováció és állótaps fogadta az ’56-os cannes-i fesztiválon, ahol a közönség annyira fellelkesült, hogy a vetítés után feltörte a magyar delegáció standját, és szétkapkodta a filmhez készült sajtófotókat.

A rivaldafényben minden tökéletesnek tűnt, pedig egyre több gondja akadt a civil életben. Sokat ivott, gyógyszerekkel nyugtatta magát és láncdohányos lett. Utólag került elő egy jelentés róla, amely szerint: „Elhanyagolja kötelességeit, nem képzi magát ideológiailag, nem végez mozgalmi munkát. Iszik, mértéktelenül dohányzik.”

A párt mégsem engedte el a kezét. Soós viszont egyre mélyebbre került lelkileg. 1956-ban két csapás is érte. Egyrészt disszidált a nagy szerelme, a színésznő Ferrari Violetta, a forradalom alatt pedig sokan bántották, mert a rendszer kegyeltjének tartották.
Soós többször próbálkozott az öngyilkossággal, így került a János kórházba is, ahol beleszeretett a kezelőorvosába, dr. Perjési Hedvigbe. Össze is házasodtak, ám a kapcsolat nem azt hozta, amit remélt, veszekedések és nagy összeborulások váltották egymást. És így érkeztünk el a végzetes naphoz.

Müller Péter Részeg józanok címmel írta meg a zseniális színész Soós Imre tragédiáját. A népszerű író ötven évvel ezelőtt már megtette ezt, 2017-ben kiegészítette olyan részletekkel a könyvét, amelyek akkor nem jelenhettek volna meg.

Annyi bizonyos, hogy Soós Imre – bár a felesége tiltotta az italtól – aznap este is sok alkoholt fogyasztott egy négyfős társaságban, ahol a felesége és a későbbi ismert író, Müller Péter is ott volt. Soós egy érzelmi kitörés után elviharzott, Müller pedig az Alkotás utcai lakásig kísérte az asszonyt, aki állítása szerint arra panaszkodott, nem bír a szélsőségesen viselkedő színésszel. Aztán másnap jött a hivatalos hír: közösen vetettek véget az életüknek, kinyitották a gázcsapot.

Az újságok – ahhoz képest, hogy 1957-et írtunk – meglepő nyíltsággal írtak a megrázó esetről. A közös öngyilkosság kifejezést is papírra vetették, sőt, azt is, Soós komoly alkoholproblémákkal küszködött. A hivatalos álláspont tehát az volt, hogy közösen ölték meg magukat, Müller Péter viszont nem tartja kizártnak, hogy valójában az elkeseredett asszony injekcióval elkábította a színészt, majd kinyitotta a gázcsapot.

Ami kétségtelen, amikor feltörték a lakás ajtaját, belülről be volt zárva az ajtó, Soós a konyhakövön feküdt, Perjés pedig egy hokedlin ült élettelenül. Jóval később az orvosnő testvére azt állította, találtak egy búcsúlevélkét is, amit Perjés Hedvig írt és a következő állt rajta: „Anyu, ne bántsatok senkit, én vagyok a gyilkos." Aztán az is elterjed, hogy Soós körmei alatt egy harmadik ember bőrdarabkáit találták meg. Sosem tudjuk meg a valóságot.

Soós Imre csupán 27 éves volt ekkor.

Törőcsik Mari később azt mondta, még az igazán jó színészek is csak tehetségesek voltak fiatal korukban, a tapasztalataik tették őket naggyá. Egyetlen kivételt ismert, Soós Imrét, aki „az első pillanattól fogva tudott mindent.”

Köszönjük az Újságmúzeumnak a lehetőséget.

Forrás még: Magyar Nemzeti Filmalap