Milyen lenne egy színházi előadás látható érzelmek nélkül?

2019. March 15.  ·     ·  koncert.hu

Magyarországon először, a Belvárosi Színház Három esős nap című előadása közben tapasztalhatták meg a nézők, milyen lenne egy színházi darab látható érzelmek nélkül. Az előadás három főszereplője, Kovács Patrícia, Szabó Kimmel Tamás és Schruff Milán rendhagyó színészi játékukkal hívták fel a figyelmet arra a közel 80.000 látássérült emberre, akik számára nehezen érzékelhető a látható érzelmek világa.

Milyen lenne egy színházi előadás látható érzelmek nélkül?

A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a látássérültekre, akiknek mindennapi nehézséget jelent az érzelmek felismerése. A Huawei Magyarországon először „hekkelt” meg egy színházi előadást: a Novák Eszter rendezésében látható sikerdarab, a Három esős nap első pár percében, az Orlai Produkciós Iroda művészei érzékeltették a közönséggel, milyen lenne, ha kivennék egy színházi előadásból a színház lényegét, az érzelmek kifejezését. Kovács Patrícia, Szabó Kimmel Tamás és Schruff Milán egyedülálló játékának köszönhetően a közönség váratlanul, egy valódi előadás keretében tapasztalhatta meg, milyen különös élmény, ha a színészek arca nem árulkodik az általuk megformált karakterek érzelmeiről.

Kovács Patrícia, a SUHANJ! Alapítvány egyik alapítójaként évek óta dolgozik látássérültekkel és pontosan tudja, milyen nehézségekkel találkoznak a mindennapokban.

„Sokszor azt gondoljuk, hogy minden adottság: hogy látunk, hogy hallunk, hogy érzékelünk. Fontosnak tartom, hogy a 21. század fejlesztéseivel – amelyeket én is naponta használok – közelebb hozzuk a látássérültek számára azt a világot, amiben mi élhetünk – mondta a színésznő.”

Szabó Kimmel Tamás külföldön többször is találkozott olyan innovációkkal, amelyekkel a vak és gyengénlátó embereket segítették, és örül a hazai kezdeményezéseknek is:

„Nagyon jó dolognak tartom, hogy vannak, akik olyan fejlesztéseket dolgoznak ki, amelyekkel segítséget nyújthatnak a látássérülteknek. Fontos, hogy ténylegesen azokban a dolgokban segítsük őket, amelyek számukra valódi nehézséget jelentenek.”

Schruff Milán szerint a technológia fejlődésének köszönhetően olyan megoldások jöhetnek létre, amelyek évtizedekkel ezelőtt elképzelhetetlenek lettek volna:

„Hiszek abban, hogy a technológia képes lehet idővel visszaadni az érzékelés olyan fokát a látássérülteknek, amely még jobban elérhetővé teszi számukra a látható világot” – tette hozzá.

 

Belvárosi Színház, Három esős nap, Kovács Patrícia, Szabó Kimmel Tamás, Schruff Milán

 

 

Szólj hozzá!


Kortárs társadalmi szélmalomharcaink – Ősbemutatóra készül az Örkény Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad

Kortárs társadalmi szélmalomharcaink –...

Kortárs társadalmi szélmalomharcaink a média- és tudatipar nyomása alatt, virtualitás versus valóság, generációs válság, játékszenvedély és...
 
Színház naptár

Amikor a színész rendez – interjú Bakos-Kiss Gáborral

A Győri Nemzeti Színház igazgatójával készült, a szakmai kétlakiság kihívásairól szóló beszélgetést az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület bocsájtotta a rendelkezésünkre.

Villakoncert a Bajor Gizi Színészmúzeumban

Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, valamint a Bajor Gizi Színészmúzeum szervezésében jazz koncert lesz: a házat a Gáspár Károly Trió tölti meg zenével.
Új színdarabok