A fesztivál, ahol csak vidám darabok versenyeznek

2022. August 17.  ·     ·  Modra Ildiko

Több mint 150 programmal várja a látogatókat a 21. Vidor Fesztivál Nyíregyházán augusztus 26. és szeptember 3. között.

Fotó: Vidor fesztivál
Fotó: Vidor fesztivál

A versenyprogram díjait csakúgy, mint az előző években Kirják Róbert színházigazgató és az idei zsűri elnöke, Trokán Péter Jászai Mari-díjas érdemes művész házhoz viszi majd. A díjazott társulatok és művészek az első "otthoni" előadásuk után, "saját közönségük" előtt vehetik majd át az elismerést jelentő üvegszobrot.

A fesztivál húsz helyszínének programjai között a számos hazai vígjáték mellett szabadtéri koncerteket, irodalmi ínyencségeket is találhatnak a látogatók.

Az idei versenyprogram kiemelkedően színvonalas, több nemzeti színház is képviselteti magát, nagy neveket felvonultató produkciók kerülnek színre. Néhány estére korlátozott számban még kaphatók jegyek.

A fesztivál nagyszínpadának vendégei között ott lesz a Magna Cum Laude, a Hooligans, a Ganxsta Zolee és a Kartel, a ByeAlex és a Slepp, az Ivan & the Parazol és Azahriah is. Mellettük olyan jól ismert hazai előadók is fellépnek, mint Falusi Mariann, Horgas Eszter, Dolhai Attila és Janicsák Veca, valamint a Móricz Zsigmond Színház színművészei. A világzene sem szorul a háttérbe, hiszen koncertezik a macedón Dzambo Agusevi Orchestra és a latin zenét játszó amerikai Orkesta Mendoza.

A Vidor Kertben bábszínház mellett nemzetközi és hazai előadók koncertjei lesznek. Fellép az ukrán Kommuna Lux és a marokkói Chalaban, a hazai zenei életet pedig többek közt a Harmadik figyelmeztetés színészzenekar és a Napfonat képviseli. Mellettük a helyi klubok és a Sunshine FM rádió lemezlovasai szórakoztatják majd a közönséget.

Nyíregyháza főterén augusztus 29-én, hétfőn 20 órától A padlás című előadással várja a közönséget a Veres1 Színház. Az irodalmi programok nagy részének és színházi előadásoknak is otthont ad majd a Szindbád- és a Bencs-villa, de Náray Erika Többszemközt beszélgetős estjére is a Sóstói úti villában várják majd az érdeklődőket. A Szindbádban a nyíregyházi társulat történetét bemutató időszaki kiállítás nyílik.

A gasztronómiai különlegességek kedvelőit a Vidor Faluban várják a Kossuth téren. Ugyanott lesz a Vidor Terasz, ahol utcaszínházak, artisták, pantomimesek, élőszobrok, mutatványosok, tűzzsonglőrök előadásai szórakoztatják az érdeklődőket.

 A teljes program itt.

vidor fesztivál

 

 

Szólj hozzá!


A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál Színházat

A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál...

Figyelem: ez a Mellékhatás nem az a Mellékhatás – volt egy azonos című magyar fejlesztésű televíziós thrillersorozat 2020 és 2023 között....
 
Színház naptár

Nagyon NEM OKÉ az iskolai zaklatás – jótékonysági est az Átriumban

A Darázs című előadás az iskolai zaklatás, a feldolgozatlan, kibeszéletlen fiatalkori traumák hosszú távú hatásait tárja elénk (a darabról a cikk végén írunk). A Delta Produkció azonban ezen túl is szeretne tenni a sokakat érintő, akár életeket is veszélyeztető jelenség ellen, ezért a WMN magazinnal karöltve...

Ma este gyilkolunk – majdnem kiszámítható

Október 31-én került a mozikba a Ma este gyilkolunk című magyar film, amelyben olyan színészlegendák játszanak, mint Kern András, Pogány Judit, Jordán Tamás, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Hámori Ildikó, Bálint András, Bánsági Ildikó és Takács Kati, de a fiatalabb generációból is számos kiváló művész, többek között...
Új színdarabok