November 30-án éjfélig várják a szavazatokat a Kaszás Attila-díj idei jelöltjeire
Több mint négyezer szavazat érkezett az első két hétben a Kaszás Attila-díj 2023‑as jelöltjeire. Még tíz napig szavazhat a közönség Nagy Cilire, Csankó Zoltánra, Fehér Lászlóra és Fila Balázsra. A díjat december 5-én, ünnepélyes keretek között a Vígszínházban adják majd át.

Harmadik Felvonás: közönségtalálkozó programsorozatot indít az Átrium
Új programsorozat célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a szórakoztatás és a társadalmi párbeszéd élénkítése egyaránt a színház feladata, ezért alkotók, újságírók és a közönség beszélgethet egymással az esemény keretein belül.Szakmai és közönség díjakat osztottak az első első eSzínház Fesztiválon
Október 20-án ünnepélyes keretek között kiosztásra kerültek az eSzínház Fesztivál szakmai- és közönségdíjai, valamint az Alapítvány a Magyar Színházakért 2020-as szakmai díjai is, amelyek a pandémia miatt a tavalyi évben nem kerültek átadásra. A ünnepi átadóra a Radnóti...A közönségi finanszírozásból jön létre az Átrium új előadása
Nem tévesztettük el a szót: a közösségi finanszírozás színházi változata a közönségi... Legalábbis szerintünk. A kulturális tao megszűnése után az Átrium a közönségéhez fordult, és az Átrium Mecénás Klub keretében kérte a közönség segítségét a túléléshez. Most...Lackfi János: HINTÁK a Radnóti Színházban – közönségtalálkozóval
Galgóczy Judit rendezésében látható Lackfi János HINTÁK című darabja 2020. január 16-án a Radnóti Színházban. A produkció több sikeres zsámbéki és tájolt előadás után a Radnóti Tesla Laborban kerül ismét színre.Hajtogassatok papírmadarakat a Vígszínháznak!
A Vígszínháznak – John Cassavetes legendás Premier című filmje alapján készülő új bemutatójához – nagy mennyiségű origami madárra van szüksége, ezért a nézők segítségét kérik!Játékbabákat gyűjt az Örkény Színház!
No nem valami kiállítás vagy jótékonysági akció céljából: egy készülő produkciójukhoz nagy mennyiségű játékbabára lenne szükségük, ezért kérik a nézők segítségét.Közönségtalálkozót rendez az Örkény Színház
Január 5-én a Secondhand című előadás után közönségtalálkozót tartanak az alkotók részvételével a színház előcsarnokában.