Wégner Judit


Wégner Judit

Színművész

Wégner Judit már gyermekkorában eljegyezte magát a zene világával. Tizenegy évig tanult zongorázni zeneiskolában, és a Leövey Klára Gimnáziumban is ének-zene tagozatos osztályában érettségizett. Ezt követően három évig Toldy Mária musical stúdiójában folytatta tanulmányait. A Színház- és Filmművészeti Egyetem  operett-musical színész szakán
Kerényi Imre osztályában végzett. Szabadfoglalkozású színművész.

Játszott a Madách Színház, a régi Nemzeti Színház, a József Attila Színház, a  Pécsi Nemzeti Színház, a Játékszín, az Egri Gárdonyi Géza Színház, a Vidám Színpad, a Kecskeméti Katona József Színház,  a Székesfehérvári Vörösmarty Színház és a Magyar Színház előadásaiban.

Fontosabb alakításai:
SONIA WALSK (Neil Simon – Marvin Hamlisch – Carole Bayer Sager: Kapj el! – Ódry Színpad)
MÁRIA LEA NŐVÉR (Dan Goggin: Apácák – Ódry Színpad)
CEJTEL NAGYMAMA (Joseph Stein – Jerry Bock – Sheldon Harnick: Hegedűs a háztetőn – Ódry Színpad)
DAPHNE STILINGTON (Noel Coward: Ne nevess korán – Játékszín)
PROTESTÁNS LÁNY (Andrew Lloyd Webber – Ben Elton: Volt egyszer egy csapat – Madách Színház)
JEAN MCCORMIC, MIMSEI (Neil Simon: Hotel Plaza – Játékszín)
HOLLY (Szikora Róbert – Valla Attila: Macskafogó – Pécsi Nemzeti Színház)
ÁTS FERI (Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk – József Attila Színház)
JEGYSZEDŐ, NYALJÁL-FALJÁL (Mel Brooks – Thomas Meehan: Producerek – Madách Színház)
MILKA (Bolba Tamás – Heltai Jenő: Naftalin – Játékszín)
CSENG-LI (John Kander – Fred Ebb: Chicago – Madách Színház)
TISSY (Nepp József – Ternovszky Béla – Valla Attila – Szikora Róbert: Macskafogó – Magyar Színház)
JULIETTE (Lehár Ferenc – Békeffi István – Kellér Dezső – Gábor Andor – Szenes Iván: Luxemburg grófja – Gárdonyi Géza Színház)
CLAIRE (Jonathan Wood – Fred Farelli: Démonológia – Vidám Színpad)
KÖLYÖK (Presser Gábor – Sztevanovity Dusán – Horváth Péter: A padlás – kecskeméti Katona József Színház)
CASSANDRA (Andrew Lloyd Webber – T. S. Eliot: Macskák – Madách Színház)
FELESÉG (Susan Stroman – John Weidman: Contact – Madách Színház)
ARANYKA (Jacob Grimm – Wilhelm Grimm – Romhányi József – Fényes Szabolcs: Hamupipőke – Játékszín)
DÉMON (Andrew Lloyd Webber – Tim Rice: Jézus Krisztus Szupersztár – Madách Színház)
ROBIN (Stephen Schwartz – John Michael Tebelak: Godspell – Vörösmarty Színház)
VÁGÓ MÁRTA (Vizy Márton – Tóth Dávid Ágoston: Én, József Attila – Madách Színház)
KATIE DADA; BABA (R. M. Sherman – R. B. Sherman – J. Fellowes – G. Stiles – A. Drewe: Mary Poppins – Madách Színház)
LILLA 7 (Bolba Tamás – Galambos Attila – Szente Vajk: Poligamy – Madách Színház)
LISA (Benny Andersson – Björn Ulvaeus: Mamma Mia! – Madách Színház)
MARIA REINER (R. Rodgers – O. Hammerstein II. – H. Lindsay – R. Crouse: A muzsika hangja – Magyar Színház)
RICA-MACA (Zerkovitz Béla - Szilágyi László: Csókos asszony – József Attila Színház)

Jelenleg játszott szerepei:

A Magyar Színházban:
MARIA REINER (R. Rodgers – O. Hammerstein II. – H. Lindsay – R. Crouse: A muzsika hangja)
A József Attila Színházban:
RICA-MACA (Zerkovitz Béla - Szilágyi László: Csókos asszony)
A Madách Színházban:
VÁGÓ MÁRTA (Vizy Márton – Tóth Dávid Ágoston: Én, József Attila)

KATIE DADA; BABA (R. M. Sherman – R. B. Sherman – J. Fellowes – G. Stiles – A. Drewe: Mary Poppins)

LILLA 7 (Bolba Tamás – Galambos Attila – Szente Vajk: Poligamy)

LISA (Benny Andersson – Björn Ulvaeus: Mamma Mia!)
CASSANDRA (Andrew Lloyd Webber – T. S. Eliot: Macskák)

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Háromba vágtad, édes, jó Lajosom? – kérdezik ezúttal Mucsi Zoltántól a Tháliában

Háromba vágtad, édes, jó Lajosom? – kérdezik...

A Thália Színházban már elindultak a Tóték próbái! A tragikomédia, melynek ősbemutatójára szintén a Thália Színházban került sor 1967-ben,...
 
Színház naptár

A hét premierje: A lány a vonaton – JÁTÉKSZÍN

Paula Hawkins A lány a vonaton című regényének színpadi adaptációját október 11-én mutatják be a Játékszínben, Horgas Ádám rendezésében, Lévay Viktóriával a főszerepben.

Visszaköltözött az egykori Arizona Mulatóba Madám Bizsu

A sikeres nyárikerti előbemutatót követően oda tér vissza a Madám Bizsu, ahol a cselekménye is játszódik: a Thália Színház Arizona Stúdiójának falai közé. A nosztalgikus hangulatú dokumentumjáték, ami a XX. századi fővárosi mulatók forgatagába kalauzol bennünket, szeptember 27-én debütált a budapesti közönség előtt.
Új színdarabok
Bonci
Bonci
Budapest 
Bonci
Bonci
Budapest 
Bonci
Bonci
Budapest 
Bonci
Bonci
Budapest 
Kölcsönlakás
Boeing, Boeing
Boeing, Boeing
Budapest 
Boeing, Boeing
Boeing, Boeing
Budapest 
Boeing, Boeing
Boeing, Boeing
Budapest 
Fodrásznő
Fodrásznő
Budapest