Pokorny Lia


Pokorny Lia

Pokorny Lia a Pinceszínháznál kezdte pályafutását, majd öt évig a Bárka Színházban, majd az Atlantiszban játszott. 2002-2012 között az Új Színház társulatának tagja volt. 2007 óta a Beugró című televíziós műsor állandó szereplője, mellette számos televíziós és nagyjátékfilmben láthatták a nézők. 2012 óta a Centrál Színház tagja. Főszereplője volt az HBO nagysikerű Társasjáték című sorozatának is.

Fontosabb szerepei: Csehov: Sirály ( Mása ), Szép Ernő: Lila ákác ( Tóth Manci ), Csehov: Cseresnyéskert (Dunyása), Shakespeare: Otello ( Desdemona ), Molnár Ferenc: Üvegcipő ( Irma ), Szép Ernő: Vőlegény ( Kornélia ), Parti Nagy: Tisztújítás ( Aranka ),  Shakespeare: Ahogy tetszik ( Rosalinda ), Schiller: Don Carlos ( Eboli hercegnő ), Závada: Jadviga párnája ( Irmus, Anci ), Shaffer: Black comed (Miss Furnival ), Miklós: llatszertár ( Balázs kisasszony ), Frayn: Függöny fel ( Dotty ).

2005-ben elnyerte a Vidor fesztivál legjobb női alakításáért járó díját, valamint Paulay Ede- és Story értékdíjas.

Édesapja foglalkozása szakács, így sokat költözött a család: élt Salgótarjánban, Visegrádon, Esztergomban, Mátraházán és Dömösön is. 1993-1997 között a Pinceszínháznál dolgozott. 1997-2002 között a Bárka Színházban[2], majd az Atlantiszban játszott. 2002-2012 között az Új Színház társulatának tagja volt. 2007 óta a Beugró című televíziós műsor állandó szereplője. 2012 óta a Centrál Színház tagja. 2012-ben a Csillag születik egyik zsűritagja az RTL Klub-nál.

Volt férje Csányi Sándor színész, egy kisfiuk van, Mihály (2003).

Színházi szerepei:
Pokorny Auréliaként:

Marivaux: Vita a szerelemről....Hermiane
Tasnádi István: Titanic vízirevü....Cindy
Chikamatsu Monzaemon: Versekkel kártyázó szép hölgyek....Cinege

Pokorny Liaként:

Csehov: Sirály....Mása
Carlo Goldoni: Mirandolina....Dejanira
Szép Ernő: Lila ákác....Tóth Manci
Csehov: Cseresznyéskert....Dunyása
Tasnádi István: NEXXT....Bíboros; Niké
Csányi János: A játék....Anita
Webster: Amalfi hercegnő....Júlia
Arthur Miller: Megszállottak....Elizabet Proktor
Füst Milán: A feleségem története....
William Shakespeare: Othello, a velencei mór....Desdemona
Szép Ernő: Ádámcsutka....Iboly
Molnár Ferenc: Az üvegcipő....Irma
Kapecz-Pataki: Vedd könnyen, szivi!....Kiss Mici
Szép Ernő: Vőlegény....Kornél
Carlo Goldoni: Karneválvégi éjszaka....Marta asszony
De Angelis: Színházi bestiák....Mrs. Marshall

Bennett: Beszélő fejek....A nagy esély - Lesley
Lanner-Henning-Shapiro: Vadorzók....Fanny Hubanks; Diana; Mrs. Reed; Utcalány; Turista
Weiss: Jean Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása, ahogy a charentoni elmegyógyintézet színjátszói előadják De Sade úr betanításában....Charlotte Corday
Parti-Nagy: Tisztújítás....Aranka
Rudolf-Búss-Hársing: Keleti Pu....
Mayenburg: A csúnya....Fanny
Hunyady Sándor: Júliusi éjszaka....A komorna
Dosztojevszkij: Szonya....
William Shakespeare: Ahogy tetszik....Rosalinda
Henley: A szív bűnei....Meg Magrath
Schiller: Don Carlos....Eboli hercegnő
Presznyakov: Csónak....Jon exfelesége
Shaffer: Black comedy....Miss Furnival
Závada Pál: Jadviga párnája....Irmus; Anci

Filmjei:

Játékfilmek:

Nexxt (2000)
I love Budapest (2001)
Szent Iván napja (2003)
Somlói galuska (2004)
A miskolci boniésklájd (2004)
Szoknya (2006)
Vacsora (2008)
Szakítópróba (2008)
Poligamy (2009)
Mozaik (2009)
Pál Adrienn (2010)

Tévéfilmek:

Kisváros (2000)
A Hortobágy legendája (2007)
Beugró (2007-)
Hajónapló (2009)
Keleti pu. (2010)
Matula kalandpark (2011)
Társas játék (2011-2012)

Cd-k és hangoskönyvek:

Wilhelm Hauff: A kis Mukk története és más mesék
Gerald Durrell: Léghajóval a dinoszauruszok földjén
Gerald Durrell: Léghajóval a világ körül

Kép és hang:

Beugró
Derzsi Jánossal

Díjai:

Vidor Fesztivál Colombina-díj a legjobb női szereplő (2005)
Paulay Ede-díj (2008)

Atlantisz Színház
1993- Pince Színház
1997- Bárka Színház

Fontosabb szerepei:
Szép–Galambos: Ádámcsutka Iboly;
Kapecz–Pataki–Selmeczi: Vedd könnyen, szivi!
Kiss Mici Tót Manci (Szép Ernő: Lila ákác)
Dunyasa (Csehov: Cseresznyéskert)
Mása (Csehov: Sirály)
Desdemona (Shakespeare: Othello)
Proktorné (Miller: Megszállottak)
Irma (Molnár Ferenc: Üvegcipő)


Hírek és rajongók
 

Közeli előadások a helyen

VÁLÓTÁRSAS

VÁLÓTÁRSAS

Agóra Veszprém Kulturális Központ · Veszprém
május 29. (19:00)
LIAison - Pokorny Lia

LIAison - Pokorny Lia

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza · Dunaújváros
június 11. (19:00)
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Vajon milyen lesz a Pinokkió Presser Gábor közreműködésével? Évadot hirdetett a Vígszínház

Vajon milyen lesz a Pinokkió Presser Gábor...

A hagyományokat követve a Vígszínház 126. születésnapján ismerhette meg a közönség a 2022/23-as évad bérletes előadásait és újdonságait.
 
Színház naptár

Shirley Valentine a a Centrál Színházban

Április 28-án mutatja be a Centrál Színház Willy Russel sikerdarabját, a Shirley Valentine-t Balsai Móni tolmácsolásában.

A fesztivál, amely színházzal és zenével gyógyít

A színháznak gyógyító ereje van. Erre a megállapításra épül az V. Lélektől-lélekig A Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja, melyet április 22-24. között immár ötödik alkalommal rendeznek meg a Veszprémi Petőfi Színházban. A három nap során színes, aktuális problémákat, kérdéseket boncolgató programjaikkal,...
Új színdarabok