Pálfalvy Attila


Pálfalvy  Attila

Születési hely: Budapest
Születésnap: augusztus 31.
Névnap: január 7.
Foglalkozás: színész
Első szerepe a Budapesti Operettszínházban: Sílvester Lévay: Mozart! - Leopold

Zenei általánosba járt, illetve autodidakta módon tanult hangszereken játszani. Tagja volt a Budapesti Ifjúsági Kórusnak. 2002-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Kínai–Magyar Általános Iskola alapító tagja és tanára.

Színészi pályáját a Gödöllői Fiatal Művészek Egyesületénél kezdte. 2005 januárjától a Budapesti Operettszínházban játszik.

Fontosabb szerepei: Hamlet (Horatio), Valahol Európában (Tanító), Álarcosbál (Boros Endre), Mozart! (Leopold Mozart), Rómeó és Júlia (Lőrinc barát), A Szépség és a Szörnyeteg (D’Arque), Menyasszonytánc (Rabbi), Rudolf (Lónyai Ferenc), Elisabeth (Max), Abigél (Vitay tábornok), Rebecca (Frank Crawley), Koldusopera (Ede), Szentivánéji álom (Rendőrfőnök).

Mindezek mellett zeneszerzéssel és hangszereléssel foglalkozik. Főbb munkái: Földes Tamás – Negyvenedik tél; Mindhalálig musical; Musical karaoke; Princess (Best of); Mészáros Árpád Zsolt – Musicalek MÁZSképpen; Dolhai Attila – Olasz szerelem.

Arany-, illetve platinalemez tulajdonos.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál Színházat

A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál...

Figyelem: ez a Mellékhatás nem az a Mellékhatás – volt egy azonos című magyar fejlesztésű televíziós thrillersorozat 2020 és 2023 között....
 
Színház naptár

Nagyon NEM OKÉ az iskolai zaklatás – jótékonysági est az Átriumban

A Darázs című előadás az iskolai zaklatás, a feldolgozatlan, kibeszéletlen fiatalkori traumák hosszú távú hatásait tárja elénk (a darabról a cikk végén írunk). A Delta Produkció azonban ezen túl is szeretne tenni a sokakat érintő, akár életeket is veszélyeztető jelenség ellen, ezért a WMN magazinnal karöltve...

Ma este gyilkolunk – majdnem kiszámítható

Október 31-én került a mozikba a Ma este gyilkolunk című magyar film, amelyben olyan színészlegendák játszanak, mint Kern András, Pogány Judit, Jordán Tamás, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Hámori Ildikó, Bálint András, Bánsági Ildikó és Takács Kati, de a fiatalabb generációból is számos kiváló művész, többek között...
Új színdarabok