Muri Enikő


Muri Enikő

Magyar énekesnő, az X-Faktor második évadjának 2. helyezettje és egyben legjobb női hangja. A tehetségkutató magyar változatának történetében eddig ő a legeredményesebb női versenyző. Nyíregyházán született.

Életrajz:

Enikő már gyermekkorában elkezdte az éneklést. 2006-ban, mindössze tizenhat esztendősen vett részt a VIVA TV Shibuya című karaokeműsorában, amelyet meg is nyert. Ezután a középiskolai tanulmányait kereskedelem-marketing szakon végezte el Nyíregyházán a Sipka Barna Szakközépiskolában. 2010-ben jelentkezett először az X-Faktor című tehetségkutató-műsorba, de a Mentorok Házánál kiesett. Ekkor nagy csalódás érte s úgy döntött, hogy abbahagyja az éneklést, azonban 2011-ben újra jelentkezett, s ez alkalommal bejutott az élő műsorokba ekkori mentora, Nagy Feró által, végül a tehetségkutató második helyezettje lett, mellyel az RTL Klub műsorának legsikeresebb énekesnőjévé vált. Az első X címmel jelent meg első válogatás-albuma 2011-ben, amely a MAHASZ eladási listáján a második helyet érte el, és emellett még dupla platinalemezes lett. A Madách Színházban 2011 decemberében megkapta az Én, József Attila című darab női főszerepét. A darabban Vágó Mártát, József Attila első szerelmét alakítja. 2012 májusában Gór Nagy Mária Színitanodájában végzett. 2012. augusztus 27-én jelent meg első önálló stúdióalbuma, Enciklopédia címmel. 2012-ben közreműködött Dolhai Attila Ragyogás című albumán.

Albumok:

2011: Az első X – Az élő show-k 10 legnagyobb kedvence
2012: Enciklopédia

Kislemezek/Videoklipek:
2012 Késő már
2012 Botladozva


Hírek és rajongók
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál Színházat

A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál...

Figyelem: ez a Mellékhatás nem az a Mellékhatás – volt egy azonos című magyar fejlesztésű televíziós thrillersorozat 2020 és 2023 között....
 
Színház naptár

Nagyon NEM OKÉ az iskolai zaklatás – jótékonysági est az Átriumban

A Darázs című előadás az iskolai zaklatás, a feldolgozatlan, kibeszéletlen fiatalkori traumák hosszú távú hatásait tárja elénk (a darabról a cikk végén írunk). A Delta Produkció azonban ezen túl is szeretne tenni a sokakat érintő, akár életeket is veszélyeztető jelenség ellen, ezért a WMN magazinnal karöltve...

Ma este gyilkolunk – majdnem kiszámítható

Október 31-én került a mozikba a Ma este gyilkolunk című magyar film, amelyben olyan színészlegendák játszanak, mint Kern András, Pogány Judit, Jordán Tamás, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Hámori Ildikó, Bálint András, Bánsági Ildikó és Takács Kati, de a fiatalabb generációból is számos kiváló művész, többek között...
Új színdarabok