Dósa Mátyás 1987. május 20-án született a Szamos partján fekvő szép városban, Kolozsváron.
Sokáig rémképként él benne a decemberi Forradalom ágyúlövése, a tankok házuk ablaka előtt vonultak el.., megfélemlítésként levegőbe lövő katonák puskáinak hangját még édesanyja gyermekeit megnyugtatni akaró éneke sem tudta elnyomni.
Három és fél éves, amikor a család hivatalosan áttelepül Magyarországra.
Az óvodában elég gátlásos kisfiú, ünnepségeken szólóban sosem szaval, csak csoporttal együtt énekel.
Szülei később beíratják a Bihari néptánccsoportba, ami nagyon jó döntésnek bizonyul. Ott szereti meg igazán a színpadot, az éneket, a táncot.
Tanulmányait egy református iskolában kezdi, aktívan részt vesz az énekkarban. Néptáncos ismereteinek köszönhetően, egy válogatáson bekerül az Operett színház gyermekszereplői közé.
Első szerepét a „Hello Dolly”-ban kapja, Hernádi Judit kisinasaként. Ezt követően két évig a Muzsika hangja c. musical-ben Kurt szerepét alakítja. Kisebb szerepeket kap az Isten pénzében, a Nyomorultakban. Párhuzamosan –évekig- a Gutenberg Művelődési otthon színjátszó csapatában, a Musical Varázsban játszik fő, illetve mellékszerepeket. Keve Kata Ferije, Kisherceg, A Vörös Malom, Sztárcsinálók, A kölyök.
Tíz éves korában megkapja a Nyilas Misi szerepét, bekerül egy csodálatos, családias csapatba, imádja a József Attila színházat, az ottani légkört, a felnőttekre példaképként tekint.
Életében nagy fordulatot jelent, hogy beválasztják a Barátok közt című Tv sorozatba. Így a tanulmányai háttérbe szorulnak és később magántanár segítségével végzi el a középiskolát. Tóni szerepét 4 és fél évig alakítja, szereti amit csinál. Nagyon kevés ideje marad a színjátszásra is. Közben a Veszprémi DAL-VIA-DAL Nemzetközi énekversenyen első díjat nyer.
Egyre jobban hiányzik neki a színpad, az „élesben” való játék. Elhatározza, hogy kilép a sorozatból. Tudja, hogy nehéz döntés volt, de vállalnia kell döntéséért a felelősséget. A biztos megélhetést feladta a bizonytalanért, de álmait nem adta fel!
Egy szolnoki szerepválogatáson, a Szigligeti Színházban megkapja Kiss József: Az angyalok nem sírnak című dráma egyik nagyobb szerepét. S ezzel a szereppel elindul újra, azaz folytatódik az az Élet, ahol a második otthonának a színházat érzi. Barátokat szerez a Társulatnál, jól érzi magát közöttük.
Budapesten hazavárják, úgy hitték, csak egy darab előadásainak idejére lesz távol tőlük.
Nem így lett. Az igazgató, Balázs Péter és a rendezők bizalmat szavazva neki, más szerepet is ráosztanak:
Oliver! - Dörzsölt és Charley
Két úr szolgája - Silvio
A Vörös Pimpernel - Armand
Bánk Bán - Otto
La Mancha lovagja – Padre,a pap
S huszonegy évesen teljesül egyik nagy álma, Shakespeare szerelmes drámájában, Rómeó szerepét alakíthatja.
S hiszi , amit a nagy Mester mondott , hogy „Színház az Élet” és vallja, valóban „ Kell a színház”, mely szebbé teszi az ember életét, hisz oly jó érzés napról napra a szerepeid által adni valamit önmagadból, a nézőtéren ülő kedves közönségnek.
Szólj hozzá!