Dolák-Saly Róbert


Dolák-Saly Róbert

Zenei pályafutása akkor kezdődött, amikor az Omega együttes meghívta az 1976-os, majd az 1977-es turnéjára egyszemélyes „előzenekarnak". 1980-ban megnyerte a Magyar Televízió Pulzus című zenei műsorának tehetségkutató versenyét a szólisták kategóriájában.

1982-ben készült el első önálló koncertműsora, a XX. századi barlangrajzok. Ez egy progresszív, audiovizuális előadás volt dia-, és (super 8-as) mozgófilm-vetítéssel, UV-s fényhatásokkal, árnyjátékokkal, effekt-bejátszásokkal, melyet egyetemi klubokban, művelődési házakban mutatott be.

1983-ban jelent meg első kislemeze (Az első / Átköltenél). Ugyanebben az évben A világ világtalan című szerzeménye az 1. 2. 3…START válogatáslemezen szerepelt. Ez a dal tűnt fel az akkor gitáros-énekest kereső Koncz Zsuzsának, aki 1984-ben elhívta őt kísérőzenekarába. Dolák-Saly 1985-ben megalakította a DSR Band együttest. (Tamási László-billentyű, Födő Sándor-basszusgitár, Kisvári Ferenc-dob). Ekkortájt mutatták be a Játékszínben Peremartoni Krisztinával a Csodák és furcsaságok című gyerekelőadást, melyhez a dalokat Róbert írta.

1986 elején DSR meghívást kapott Laár András humoros előadására, hogy a műsor komolyabb részében saját, filozofikus tartalmú szerzeményeiből adjon elő. A próbákon kiderült, hogy a két műfaj hangulatilag nem kompatibilis. Ekkor vált világossá az is, hogy Dolák-Saly meghívása kitűnő ötlet volt, hiszen nem állt tőle távol a humor műfaja sem: már a gimnáziumban abszurd jeleneteket írt osztálytársai szórakoztatására. A Laár-est résztvevői (Dolák-Saly Róbert-Galla Miklós-Laár András-Nagy Natália) a sikerek hatására úgy döntöttek, hogy kreatív együttműködéssel további színdarabokat hoznak létre. Így alakult meg a magyar abszurd humort játszó L'art pour l'art Társulat, mely ebben a felállásban 1996-ig működött.

1996-ban a L’art pour l’art Társulat fele kicserélődött, és onnantól DSR vette át a Társulat menedzselését. Azóta az új formáció (Dolák-Saly Róbert-Laár András-Pethő Zsolt-Szászi Móni) járja az ország színházait teltházak előtt.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Határvonalak: színházi fesztivál Szombathelyen

Határvonalak: színházi fesztivál Szombathelyen

A tavalyi esemény sikerén felbátorodva idén is megrendezik május 30. és június 2. között a Határvonalak Színházi Fesztivált Szombathelyen, a...
 
Színház naptár

Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi fesztivál lesz Balatonalmádiban!

Idén hatodik alkalommal, június 28. és 30. között kerül megrendezésre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az ország egyetlen nemzetközi utcaszínház fesztiválja, a BONDORODÓ. Június utolsó hétvégéjén közvetlenül a Balaton partjára érkezik a fergeteges forgatag karavánja, és megnyitja kapuit a sokszínűségéről és...

A színésznő, akinek saját menüje van a bisztróban

Ónodi Eszter az ország egyik legismertebb színésznője, a Katona József színház tagja, számos ismert film és sorozat főszereplője. Évek óta nagyon odafigyel a környezetére, méhlegelőt alakít ki a telkén, virágot ültet, biciklivel jár és arra törekszik, hogy a főzések során is a lehető legfenttarthatóbban járjon el. Most...
Új színdarabok