Életút:
Szegeden végzett klasszikus balett művészeti szakiskolát, majd később a -ma már legendás hírű- Rock Színházban vált igazi énekes - táncos színésszé. Ott egy sor híres musicalben és rockoperában (mint pl: Jézus Krisztus Szupersztár, Evia, Rockodüsszeia stb.) csiszolhatta -építhette énekesi- táncosi tehetségét. Ám a műfaj kívánalma szerint Ottiliának most is napi elfoglaltsága a balett óra, s kedves énektanárnőjéhez Horváth Eszter operaénekeshez -immár több mint tíz éve- rendszeresen jár.
Már egészen fiatalon eljátszhatott olyan nehéz karakterszerepeket, mint a Nyomorultak c. rockopera Thenardiernéja, vagy a (nagyon is testhez álló) Sztárcsinálók Ulrikája, tulajdonképpen ezzel robbant be igazán a színházi világba, de alakítása emlékezetes Magyarországon először a Szegedi Szabadtéri Játékokon bemutatott Miss Saigon Gigi szerepében is. Egy-egy este hatezer ember lelkes ünneplését, tapsát élvezhette a társulat.
Később a Nemzeti Színházban vendégként eljátszhatta Szörényi-Bródy A kiátkozott c. zenés darabjának Édua szerepét.
1996-tól szabadúszó. A közönség szeretete arra sarkalta, hogy szerepeiből, valamint számára kedvenc musicalekből, operettekből önálló estet szervezzen. Ezt az estet időről időre megismételte különböző vendégművészek fellépésével Budapesten, Szegeden, Simontornyán (a Várban) és más városokban.
Fellépett az Interoperett, majd a Musical World Pesti Vígadó-beli gálaestjein. Sokszor láthatjuk a televízió különböző zenés műsoraiban. Két évig játszott a Moulin Rouge Orfeum színpadán, ahol a Revue Déjá Vue előadás énekes díva szerepére hívták meg. 2001 nyarán Bécsben a Csárdáskirálynő címszerepét játszotta német nyelven.
Fontosabb szerepei: Nyomorultak (Tenardierné), Bestia (Apáca), Rockodüsszeia (Cirké), Sztárcsinálók (Ulrika), A Kiátkozott (Édua), A denevér (Ida), A víg özvegy (Orfeumi énekesnő), Rómeó és Júlia (Montague-né).
Első szerepe a Budapesti Operettszínházban: A Van, aki forrón szereti című zenés játékban
Szólj hozzá!