Csengeri Attila


Csengeri Attila

musical- és operettszínész

1967. október 18-án születtett Budapesten. 1974 és 1982 között a zuglói Újváros parki (ma Móra Ferenc) általános iskolába járt sporttagozatos osztályba. Versenyszerűen kézilabdázott, és ekkor fogta le az első akkordokat a gitárján. Iskolai ünnepségeken is nagy sikerrel szerepelt, de ekkor még nem gondolt az énekesi pályára. Érettségit a Petrik Lajos Vegyipari Szakközépiskolában szerzett. Ebbe a tanintézménybe járt Földes László Hobó, Korda György, Demjén Rózsi, Solymos Tóni, Végvári Ádám is. 1984-ben alakították meg barátaival a Géniusz együttest, ahol előbb gitáros-énekes, később szólóénekes lett. 1988-ban a katonaság alatt hagyta abba a rockéneklést. 1989-ben felvételizett a Színház- és Filmművészeti Főiskola (ma Egyetem) operett-musical szakára, ahova elsőre felvették, és élete egyik legnagyobb szerencséje, hogy Bagó Gizella énekmesternő tanítványa lett. Első év végén már címszerepet énekelt a Rock Színházban. 1995 őszéig szinte csak ott szerepelt, s további 6 főszerepet énekelt el, majd meghívták Stuttgartba, ahol 1,5 év alatt 264-szer bújt Chris, az amerikai katona bőrébe. 1999-ben a Jézus Krisztus Szupersztár pécsi bemutatójával indult újra itthoni pályája. Azóta számos főszerepet, szerepet játszott el az ország különböző színházainak musicaljeiben, operettjeiben, valamint musicalgálák, céges fellépések, bálok százain van túl. 1997-ben nősült meg, 2001 júniusában megszületett Zsanna lánya, 2006-ban pedig Alma. 2002-ben megkapta a Pécsi Nemzeti Színház Nívódíját, 2003-ban eMeRTon-díjjal jutalmazták.

Közeli előadások a helyen

Nejem a netem - vígjáték 2 felvonásban

Nejem a netem - vígjáték 2 felvonásban

Maglódi Művelődés Ház (MagHáz) · Maglód
március 27. (19:00)
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Vérbeli vámpírkomédia a Centrál Színházban

Vérbeli vámpírkomédia a Centrál Színházban

Romhányi József születésének 100. évfordulója alkalmából, 2021. március 6-án szombaton este 7-kor – ha nem is ülhetünk még be a...
 
Színház naptár

Az elit utolsó vacsorája díjat nyert Londonban

A k2 Színház Búcsúkoncert című darabja, amelyet a Londoni Magyar Kulturális Központ mutatott be a brit fővárosban, erős mezőnyben nyerte meg a Voila OffFest díjat a független színházi előadásokat jutalmazó 2021 Offies Awards gálán.

Hatezer forintért bármikor megtekinthető több mint 20 színházi előadás

A eSzínház platformon lehetőség van havi előfizetésre is, amelynek díja 5990 Ft. Ezzel a „bármikor megtekinthető” kategóriába tartozó előadásokat és koncerteket lehet elérni.
Új színdarabok