Cseh Dávid Péter


Cseh Dávid Péter

Tanulmányai:
2014-2017. Pesti Broadway Stúdió (Budapest) 2016-tól a Magyar Hajnal Énekstúdió növendéke
Elismerései:
2012 Ezüst Hóvirág Nemzetközi Énekverseny, Arad - I. helyezés 2017 Marsallbot, igazgatói nívódíj (Budapesti Operettszínház)
Első szerepe a Budapesti Operettszínházban:
Paris (Rómeó és Júlia)


Zeneiskolát végzett. 12 éves kora óta szerepel színpadon.
Szülőfaluja művészeti egyesületének életében fiatal korától aktívan részt vett. Színpadra állította többek között a Valahol Európában, A dzsungel könyve vagy Az Oroszlánkirály című előadásokat, melyekben szerepelt is.
Gyerekszereplőként Gimesi szerepét alakította a Pécsi Nemzeti Színház „Légy jó mindhalálig!” című előadásában.
Gimnáziumi évei alatt a pécsi Szivárvány Musical Stúdió tagjaként több darabban is jelentős szerepeket játszott el (Kiálts a szeretetért!, Padlás, Koldusopera).
A Budapesti Operettszínházban már a Pesti Broadway Stúdióban fontos feladatokat kapott: Erdei kalamajka (Huszár), Lady Budapest (Péter / Elfogott forradalmár), Rómeó és Júlia (Paris).
A Stúdió elvégzése után A Notre Dame-i toronyőr főszerepében Quasimodoként tűnt fel (2017).
Szabadidejében dalokat és darabokat fordít, illetve ír.

2014 óta a Budapesti Operettszínház tagja.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál Színházat

A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál...

Figyelem: ez a Mellékhatás nem az a Mellékhatás – volt egy azonos című magyar fejlesztésű televíziós thrillersorozat 2020 és 2023 között....
 
Színház naptár

Nagyon NEM OKÉ az iskolai zaklatás – jótékonysági est az Átriumban

A Darázs című előadás az iskolai zaklatás, a feldolgozatlan, kibeszéletlen fiatalkori traumák hosszú távú hatásait tárja elénk (a darabról a cikk végén írunk). A Delta Produkció azonban ezen túl is szeretne tenni a sokakat érintő, akár életeket is veszélyeztető jelenség ellen, ezért a WMN magazinnal karöltve...

Ma este gyilkolunk – majdnem kiszámítható

Október 31-én került a mozikba a Ma este gyilkolunk című magyar film, amelyben olyan színészlegendák játszanak, mint Kern András, Pogány Judit, Jordán Tamás, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Hámori Ildikó, Bálint András, Bánsági Ildikó és Takács Kati, de a fiatalabb generációból is számos kiváló művész, többek között...
Új színdarabok
Illatszertár
Illatszertár
Veszprém 
Csókos asszony
Csókos asszony
Kaposvár 
Csókos asszony
Csókos asszony
Kaposvár 
Csókos asszony
Csókos asszony
Kaposvár 
Csókos asszony
Csókos asszony
Kaposvár 
Az üvegcipő
Az üvegcipő
Budapest 
Az üvegcipő
Az üvegcipő
Budapest 
Az üvegcipő
Az üvegcipő
Budapest