Brasch Bence


Brasch Bence

Színész.

Mosonmagyaróváron született. Már az általános iskolában is vonzotta a színpad és a zene. Rendszeresen sikereket ért el helyi, megyei, illetve országos népdaléneklési versenyeken. Zenei előképzettséggel is rendelkezik: 6 évig tanult zeneiskolában szolfézst, valamint hegedült is. 12 évesen bekerült az iskola színjátszó körébe. Az általános iskolai időszak lezárásaképpen egy búcsúelőadást tartottak, ahol felfigyelt rá a helyi színház vezetője, és felkérte, szerepeljen az akkor bemutatott Légy jó mindhalálig című musicalben. Itt volt alkalma a tapasztalatgyűjtésre.

Az Országos Musicalkurzuson olyan kiválóságoktól tanulhatott, mint például Nagy Sándor és Feke Pál. 2007-ben a Kisfaludy Napokon vers- és prózamondó, illetve ének kategóriában is Arany fokozatot vihetett haza. Ugyanebben az évben az Országos Musical énekverseny III. helyezettje lett. 2008-ban pedig ismét ő nyerte el az Arany fokozatot ének kategóriában.

Budapesten a Kővirágok Énekiskolában tanult. Az igazi ismertséget az RTL Klub Csillag születik című műsorának második szériája hozta meg számára 2009-ben. 2010-ben a Bravo Otto zenei díjátadón az év felfedezettje volt. 2009-ben és 2010-ben szerepelt a VIVA Comet díjátadón.

Jelenleg a Pesti Broadway stúdió másodéves növendéke. A színházi mellett könnyűzenei karriert is egyenget, több videoklipje készült és kislemeze is megjelent Szükségem van rád címmel. A Budapesti Operettszínházban a Miss Saigon című musicalben szerepelt először, a Musical Együttes tagjaként, jelenleg pedig Mercutio szerepét játssza a Rómeó és Júliában.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál Színházat

A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál...

Figyelem: ez a Mellékhatás nem az a Mellékhatás – volt egy azonos című magyar fejlesztésű televíziós thrillersorozat 2020 és 2023 között....
 
Színház naptár

Nagyon NEM OKÉ az iskolai zaklatás – jótékonysági est az Átriumban

A Darázs című előadás az iskolai zaklatás, a feldolgozatlan, kibeszéletlen fiatalkori traumák hosszú távú hatásait tárja elénk (a darabról a cikk végén írunk). A Delta Produkció azonban ezen túl is szeretne tenni a sokakat érintő, akár életeket is veszélyeztető jelenség ellen, ezért a WMN magazinnal karöltve...

Ma este gyilkolunk – majdnem kiszámítható

Október 31-én került a mozikba a Ma este gyilkolunk című magyar film, amelyben olyan színészlegendák játszanak, mint Kern András, Pogány Judit, Jordán Tamás, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Hámori Ildikó, Bálint András, Bánsági Ildikó és Takács Kati, de a fiatalabb generációból is számos kiváló művész, többek között...
Új színdarabok