Benkő Nóra


Benkő Nóra

1995-ben végzett az ELTE magyar−francia szakán, majd 1999-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Horvai István és Máté Gábor osztályában. Pályája még egyetemi évei alatt a Szkéné Színházban, az Arvisura Együttesben indult, majd a főiskola elvégzése után 1999-ben szerződött a Nemzeti Színház társulatához. 2000-től a Pesti Magyar Színház művésze.

A Magyar Színházban jelenleg játszott szerepei:

TÜNDÉR RÓZSA KIRÁLYNÉ (Hedry Mária: Tündér Míra)
ELADÓ, TANÍTÓ NÉNI, ANYUKA (Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi) BAKONYI BANYA (Jeney Zoltán: Rév Fülöp)
PEONZA (Berg Judit: Rumini)
SÁRI (Forgách András: Holdvilág és utasa)
SZERETŐ (Háy János: Házasságon innen, házasságon túl)

Vendégművészként játszott szerepe:

"A köznapiról és a látomásról" – színházi est egy szereplőre és egy hegedűsre Márai Sándor Füves könyve alapján – Vallai Péter-fesztivál különdíj, 2015

Lemeze:

BENKŐ NÓRA: TE VAGY AZ ÜNNEP
GYEREKDALOK Ábelnek és Marcellnek
Közreműködik a KOROM ZENEKAR (Kiadja: A Pécsi Direkt Kft. Alexandra Kiadója, 2005)

Fontosabb alakí­tásai:

MARGARITA (Bulgakov: Mester és Margarita),
PULSZKY ROMOLA (Hubay: Hová lett a rózsa lelke),
ALEXANDRA (Molnár: A hattyú),
HELÉNA (Shakespeare: Szentivánéji álom),
CLUVIA (Madách: Az ember tagédiája),
MERCÉDESZ (Sütő András: Balkáni gerle),
MÁRIA VALÉRIA (Gyászkirálynő),
Schwartz - Greene - Tebelak: Godspell,
ENIKŐ, PICUR (Szörényi - Bródy: István, a király),
IZIDÓRA (Katona: Bánk bán),
ALPHONSINE (Jókai: A kőszí­vű ember fiai),
LEDÉR (Vörösmarty: Csongor és Tünde),
CARMEN (Merimére- Maszlobojscsikov: Carmen),
ANNE PROSPERE (Mishima: Sade Márkiné)
OLIVIA (Shakespeare: Ví­zkereszt, vagy amit akartok),
INES (Yasmina Reza: Egy élet háromszor),
SIDONIE VON GRASENABB (Fassbinder: Petra von Kant keserű könnyei),
BEATRIX (Heltai Jenő: A néma levente),
AZ ÖZVEGY (Hunyadi Sándor: Júliusi éjszaka),
ELMIRA (Moliére: Tartuffe),
KIRÁLYNŐ (Rob és Ferdi Bolland: A 3 testőr - musical),
BLANKA (Tamási Áron: Ábel),
DODO (Trier - Pirie - Asmussen - Nielsen: Hullámtörés),
SZERETŐ (Háy János: Házasságon innen, házasságon túl),
SÓGORNŐ (Bertolt Brecht: A szecsuáni jó ember),
HELEN (Joseph Kesselring: Arzén és levendula),
EDITH MOLE (David Gieselmann: Kolpert úr),
HÁZVEZETŐNŐ (Mitch Leigh - Joe Darion: La Mancha lovagja),
URSULA MARCH (N. Simon - C. Coleman - D. Fields: Sweet Charity),
MADAME PONANT (Georges Feydeau: Osztrigás Mici),
Isa Schöier: Rúzs,
ANYA, KRISZTA ANYUKÁJA (Lázár Ervin – Madák Zsuzsanna: A kisfiú meg az oroszlánok),
AGRIPPINA (Nero, a véres költő)


Film, televízió:

A KÉKSZEMŰ,
ÁBEL AMERIKÁBAN,
CSONGOR ÉS TÜNDE,
TITKOS HÁBORÚ,
TARKA KÉPZELET,

LAZAC - TV2 - műsorvezető
BABAHÁZ - TV - műsorvezető

 

 

 

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál Színházat

A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál...

Figyelem: ez a Mellékhatás nem az a Mellékhatás – volt egy azonos című magyar fejlesztésű televíziós thrillersorozat 2020 és 2023 között....
 
Színház naptár

Nagyon NEM OKÉ az iskolai zaklatás – jótékonysági est az Átriumban

A Darázs című előadás az iskolai zaklatás, a feldolgozatlan, kibeszéletlen fiatalkori traumák hosszú távú hatásait tárja elénk (a darabról a cikk végén írunk). A Delta Produkció azonban ezen túl is szeretne tenni a sokakat érintő, akár életeket is veszélyeztető jelenség ellen, ezért a WMN magazinnal karöltve...

Ma este gyilkolunk – majdnem kiszámítható

Október 31-én került a mozikba a Ma este gyilkolunk című magyar film, amelyben olyan színészlegendák játszanak, mint Kern András, Pogány Judit, Jordán Tamás, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Hámori Ildikó, Bálint András, Bánsági Ildikó és Takács Kati, de a fiatalabb generációból is számos kiváló művész, többek között...
Új színdarabok
Illatszertár
Illatszertár
Veszprém 
Csókos asszony
Csókos asszony
Kaposvár 
Csókos asszony
Csókos asszony
Kaposvár 
Csókos asszony
Csókos asszony
Kaposvár 
Csókos asszony
Csókos asszony
Kaposvár 
Az üvegcipő
Az üvegcipő
Budapest 
Az üvegcipő
Az üvegcipő
Budapest 
Az üvegcipő
Az üvegcipő
Budapest