Születési hely: Tatabánya
Tevékenység: színész
A tatabányai Árpád Gimnáziumban 2004-ben érettségiztem. A középiskolai tanulmányaim alatt folyamatosan részt vettem a Diákszínpad munkájában, de érdeklődésem a színházművészet iránt már sokkal korábban kialakult. Színi pályafutásom 1996-ban gyermekszereplőként indult a tatabányai Jászai Mari Színházban, majd az Arany 10 Színház Musical Stúdiójában, később a ZZ Musical Stúdióban képeztem magam. Ezt követően játszottam a Piccolo Színház illetve a Rock és Musical Színház előadásaiban. Pályakezdőként ez idő alatt Zubornyák Zoltán, Fincza Erika, Bakó Gábor, Stefanidu Janula, Miklós Tibor és Nagy Anikó tanítványa voltam.
A Pesti Magyar Színiakadémiára 2005-ben nyertem felvételt, amit sikeresen elvégeztem. Osztályvezető tanáraim: Huszár László és Sipos Imre színművészek.
Még utolsó évesként bekerültem a Társulat című zenés tehetségkutató műsorba, ahol a döntőig jutottam, így lehettem benne a 25 éves jubileumi István, a király előadásban, amit több mint ötvenszer játszottunk. Majd egy évadot a szolnoki Szigligeti Színháznál töltöttem, míg végül elértem a kecskeméti Katona József Színházba, ahol immár negyedik éve vagyok társulati tag és a jövőben is számítanak rám.
Színiakadémiai tanulmányaim mellett közreműködött a Magyar Színház alábbi előadásaiban:
Szabó Magda – Bereményi Géza: Az Ajtó,
Wassermann – Leigh – Darion: La Mancha lovagja,
Hubay Miklós: Késdobálók
Huszka Jenő-Martos Ferenc: Bob herceg,
Lerner-Loewe: My Fair Lady,
Moličre: Tartuffe,
Rejtő Jenő: A néma revolverek városa,
Offenbach: Orfeusz az alvilágban,
Szikora Róbert-Valla Attila: Macskafogó,
Szörényi-Bródy: István, a király
A Magyar Színházban játszott szerepeim:
LEGÉNY (Tamási Áron: Ábel),
AZ APÁT (Anouilh: Becket, vagy Isten becsülete)
Vizsgaelőadásai:
A FÉRJ (Kornis Mihály: Körmagyar),
TAYLOR (Somerset Maugham: Imádok férjhez menni),
GEROGE HAVERSTICK (Tennessee Wiliams: Amíg összeszoknak),
Televíziós szereplései:
A TÁRSULAT ( Magyar Televízió )
Ciki 1,2 ( Duna Televízió )
Mulat a Társulat ( Magyar Televízió )
Fontosabb szerepei:
NYILAS MISI ( Móricz – Kocsák – Miklós : Légy jó mindhalálig ), tatabányai Jászai Mari Színház
MERCUTIO ( Shakespeare: Rómeo és Júlia ), tatabányai Jászai Mari Színház
ASER, GÁD ( Webber-Rice: József és a színes szélesvásznú álomkabát ), tatabányai Jászai Mari Színház
FIÚ ( Déry-Presser-Pós: Képzelt Riport egy amerikai popfesztiválról ), tatabányai Jászai Mari Színház
GUSZTÁV, PROFESSZOR, KUNZ ( Kastner-Benda-Zubornyák: Emil és a detektívek ), tatabányai Jászai Mari Színház
NEMECSEK, BARABÁS ( Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk ), tatabányai Jászai Mari Színház
KAMASZ ( Szophoklesz: Antigoné ), tatabányai Jászai Mari Színház
MATRÓZ ( Deval – Szenes – Nádas: A potyautas ), tatabányai Jászai Mari Színház
KUTYA ( Meaterlinck: A kék madár ), tatabányai Jászai Mari Színház
CHERUBIN ( Beaumarchais: Figaro házassága ), tatabányai Jászai Mari Színház
BIZTOSKEZŰ DÖRZSÖLT ( Dickens – Bart: Oliver! ), tatai Petőfi Sándor Művelődési Ház
ROLF GRUBER ( Lindsay – Crouse – Rodgers – Hammerstein: A muzsika hangja ), tatabányai Közművelődés Háza
PÉTER APOSTOL ( Webber: Jézus Krisztus Szupersztár ), budapesti Piccolo Színház
RENDŐR, HŐNIGH, BRUNNER, VÁRKONYI ( Miklós Tibor: Ilyenek voltunk ), budapesti Piccolo Színház
LEGÉNY ( Tamási Áron: Ábel ) , Pesti Magyar Színház
AZ APÁT ( Anouilh : Becket, avagy Isten becsülete ), Pesti Magyar Színház
A FÉRJ ( Kornis Mihály: Körmagyar ), Pesti Magyar Színház
TAYLOR ( Somerset Maugham: Imádok férjhez menni ), Pesti Magyar Színház
GEORGE HAVERSTICK ( Tennessee Williams: Amíg összeszoknak ), Pesti Magyar Színház
VECELLIN, PÁZMÁNY, HONT ( Szörényi – Bródy: István, a király ), Társulat
TYBALT ( Shakespeare : Romeo és Júlia ), szolnoki Szigligeti Színház
WILLIAMS ÁPOLÓ ( Ken Kesey – Dale Wassermann: Kakukkfészek ), szolnoki Szigligeti Színház
TÖRÖK JÁNOS ( Móricz – Kocsák – Miklós: Légy jó mindhalálig ), tatabányai Jászai Mari Színház
William Shakespeare: Hamlet (Osrick, piperkőc udvaronc) - 2015/2016 |
Fazekas István: A megvádolt (Dongó) - 2015/2016 |
Tolcsvay László - Müller Péter - Müller Péter Sziámi: Isten pénze (Temetkezési vállalkozó , Fred) - 2015/2016 |
Németh Virág: Borban él az élet (Feri, Anna szerelme) - 2015/2016 |
Illés zenekar - Szente Vajk: Tied a világ! (Szereplő) - 2015/2016 |
G. A. Rossini - Németh Virág: És közben szól a dal... (Szrna Zotyó) - 2014/2015 |
Bolba Tamás - Szente Vajk - Galambos Attila: Csoportterápia (Ervin Iván) - 2014/2015 |
Szilágyi László - Zerkovitz Béla: Csókos asszony (Ibolya Ede, János, házmester) - 2014/2015 |
Molnár Ferenc: Liliom (Hugó) - 2014/2015 |
Arisztophanész: Lüszisztraté (Légiós) - 2013/2014 |
Weöres Sándor: A kétfejű fenevad (Márton, komédiás deák, Szamuil, Ibrahim szolgája, Hencker, ezredes, Monti-Perger Salamon, bankár, Kapuőr a pécsi vár előtt) - 2013/2014 |
G. A. Rossini: Hamucipőcske a’la rossini (Ramiro herceg) - 2013/2014 |
Réczei Tamás: Szabadság kórus (Darvas József, Horváth elvtárs, Vitók Pál, Tartótiszt, Részeg, Fegyőr 1., Kanonok, Százados, Erős) - 2013/2014 |
Kálmán Imre - Julius Brammer - Alfred Grünwald: Marica grófnő (Kudelka, Cecília inasa) - 2013/2014 |
Németh Virág: Mátyásmese, avagy hogyan került álruha a királyra? (Szereplő) - 2012/2013 |
William Shakespeare: A vihar (Adrian) - 2012/2013 |
Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté (Beppe, (Giuseppe), fiatalember, Toni öccse) - 2012/2013 |
Tolcsvay László - Müller Péter - Bródy János: Doctor Herz (Gustavson) - 2012/2013 |
Németh Virág: Lesz vigasz (Szereplő) - 2012/2013 |
Cseke Péter - Kocsis L. Mihály: Újvilág passió (Iskarióti Júdás) - 2012/2013 |
Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté (Beppe, (Giuseppe), fiatalember, Toni öccse) - 2011/2012 |
Csiky Gergely: Buborékok (Chupor Aladár) - 2011/2012 |
William Rowley - Thomas Middleton: Átváltozások (Pedro) - 2011/2012 |
Galambos Attila - Szemenyei János - Réczei Tamás: Winnetou (Ravasz Hiúz/Kofferkuli) - 2011/2012 |
Békés Pál: A kétbalkezes varázsló (Étekfogó) - 2011/2012 |
Lehár Ferenc: A víg özvegy (Raoul Saint Brioche, Camille de Rosillon) - 2011/2012 |
Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig (Török János) - 2011/2012 |
Kérek egy álmot (Vödör Ödön, takarító) - 2010/2011 |
Carlo Goldoni: Hebehurgya hölgyek (Battistino, Pasquina jegyese) - 2010/2011 |
Vajda Katalin: Anconai szerelmesek (Szereplő) - 2010/2011 |
Karol Wojtyła: Az aranyműves boltja (Kristóf) - 2010/2011 |
Claude-Michel Schönberg - Alain Boublil: A nyomorultak (1. Matróz, Polgár, Herceg, Kocsmás, 1.Munkás, 3.Rab, Jolly) - 2010/2011 |
„Szívemben bomba van” (Szereplő) - 2009/2010 |
Arthur Miller: Pillantás a hídról (Dokmunkás, Szomszéd 1) - 2009/2010 |
William Shakespeare: Szentivánéji álom (Oroszlán, Vinkli, asztalos) - 2009/2010 |
Lázár Ervin: A négyszögletű kerek erdő (Ló Szerafin) - 2009/2010 |
Rideg Sándor: Indul a bakterház (Marhakereskedő) - 2009/2010 |
Grimm testvérek - Kacsóh Pongrác - Zalán Tibor: Csipkerózsika és a fiú (Kamarás) - 2009/2010 |
Jean Anouilh: Becket vagy Isten becsülete (Az apát) - 2007/2008 |
Tamási Áron: Ábel (Legény) - 2006/2007 |
Miklós Tibor: Ilyenek voltunk (Brunner Győző, Rendőr I., Hőnigh Rezső, Várkonyi Mátyás) - 2004/2005 |
Szólj hozzá!